Helyi sport

2023.05.23. 14:31

Remekül kezdte a vb-sorozatot Csizmazia Barnabás

Sikerült bekerülnie a top tízbe a szerbiai első állomáson.

V. P.

Kemény feladatot teljesített Csizmazia Barnabás.

Fotó: Csizmazia Barnabás archívuma

A hard enduro világbajnokság első, szerbiai állomásán remekelt Csizmazia Barnabás: a szegedi motoros ugyanis a tizedik helyen végzett, ahol a profi junior kategóriában is indult.

A világbajnoki sorozat összesen négy állomásból áll, minden fordulóban pontokat gyűjtenek a versenyzők: Barnabás ezzel, a juniorok között elért tizedik hellyel hat pontot szerzett.

– Egy bizonyos időeredményen belül teljesíteni kell a pályát, most az időjárás sem volt velünk kegyes, végig esett az eső. Köves patakok és kemény hegyi fel- és lejárókon keresztül vezetett a pálya, amelynek önmagában már a teljesítése is egy kemény feladat. Tavaly már indultam itt, akkor sajnos nem értem célba, most szinte minden erőmet beleadtam. Sajnos január végén egy baleset után eltört a kulcscsontom, két és fél hónapig nem tudtam motorozni, ez alaposan megnehezítette a helyzetemet, és még érzem is a sérülésemet. Az orvos azt tanácsolta, lehetőleg ne essek el, mert még nagyobb bajba kerülhetek ezt követően, most úgy érzem, talán egy tíz százalékot vett vissza a teljesítményemből ez a helyzet – összegzett Csizmazia Barnabás.

A világbajnoki sorozat három hét múlva, Ausztriában folytatódik. A szegedi motoros számára az elsődleges cél idén, hogy a junior vb állomásain minél jobban szerepeljen.

– Elégedett vagyok a szerbiai tizedik hellyel, összesen hatvanheten indultunk, abszolútban a harminchatodik helyen végeztem. Az összesített versenyben a top tízben szeretnék végezni a juniorok között – mondta a folytatásról Csizmazia Barnabás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában