Nem bírtak velük az ellenfelek

2023.10.16. 16:31

Ennél jobban nem is szerepelhettek volna az erőemelő-vb-n és a bothúzó ob-n

Világbajnoki címekkel és magyar bajnoki aranyérmekkel hangoltak a november eleji Mr.Olympiára a Deli Team erőemelői, illetve bothúzói. A következő állomásuk ezen a hétvégén Besztercebányán a szlovák bothúzó bajnokság lesz.

Becsei Dávid

A szegedi Deli Team bothúzócsapata a budapesti FitParádén is remekelt.

Forrás: Deli Team

Annál jobban nem igazán zárhatta volna az erőemelők GPC világbajnokságát a szegedi Deli Team, mint ahogy zárta. Ez volt a 2023-as év fő versenye számukra ebben a szakágban, ez pedig a teljesítményekben is megmutatkozott.

Világbajnoki címnek örülhetett a juniorok között Kiskunfélegyházán Szőcs Petra, aki guggolásban, fekvenyomásban és felhúzásban versenyzett kompletten. A -56 kilogrammosok között 125 kilós világcsúccsal örülhetett világbajnoki elsőségnek guggolásban Csordás Cintia, de még nála is komolyabb eredménnyel zárt Balogh Dóra. A tavalyi világbajnoki szereplésére ugyanis ötven kilogrammot tett guggolásban, 172,5 kilóval zárt az első helyen. Felhúzásban is több, mint húsz kilóval javította meg eddigi versenycsúcsát, a 162,5 kg viszont csak az ezüstéremre volt elég. 

A masters 2-es kategóriában 267 kilóval új világcsúcsot állított fel Deli Tamás guggolásban. Felhúzásban 297,5-es eredménnyel zárt, ami új ligarekord. A magyar csúcsokhoz hozzátartozik, csak az számít, amit Magyarországon érnek el.

A háromnapos kiskunfélegyházi GPC vb-t követően vasárnap már a budapesti FitParádén volt jelenésük Deliéknek, ugyanis itt rendezték meg a magyar országos bothúzó-bajnokságot. A -65 kg-osok között Csordás Cintia nyert Tomai Laura előtt, a -75 kg-osoknál pedig Gulyás Barbara nem talált legyőzőre. A +75 kg-osoknál Szőcs Petra arany-, Balogh Dóra ezüstérmes lett. A férfiak -125 kg-os mezőnyében Deli Tamás lett a magyar bajnok, Véró Erik pedig az ötödik, míg a  -105-ben negyedikként fejezte be Miklós Márk.

Véró Alex nem csak a súlycsoportjában a +125 kg-osok között, hanem az abszolút kategóriában sem tudta legyőzni senki, így immár ötödik éve uralja a magyarországi bothúzó mezőnyt a kategóriájában.

– Bár még ezen a héten hátra van a szlovák bothúzó-bajnokság és a Mr. Olympia novemberben Orlandóban, nagyon jó évet zárunk. A magyarországi összes erősportágban jelen vagyunk, mindenhol dobogóesélyesnek számítunk. Remélem, hogy az Egyesült Államokból legalább egy bajnoki övet elhozunk, de amennyiben elkerülnek bennünket addig a sérülések, ez akár három is lehet – fogadkozott lapunknak Deli Tamás, a Deli Team versenyzője és vezetője.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában