Helyi sport

2023.11.09. 10:32

Továbbjutott a Kosársuli a Hepp kupában, majd az ellenfélhez távozott az edzője

Legyőzték a Békéscsabát, Vuk Pavlovic viszont elköszönt a meccs után.

Delmagyar.hu

A vásárhelyiek továbbjutottak, de elveszítették edzőjüket.

Fotó: Vásárhelyi Kosársuli

Két, a férfi kosárlabda NB I./B Zöld csoportjában azonos mérleggel (2 győzelem, 5 vereség) álló csapat találkozott szerdán este a Hódtói sportcsarnokban a Hepp kupában.

Jól kezdett a vásárhelyi csapat a Békéscsaba ellenében, ám 22–14 után 25–25-nél utolérte a Kosársulit a Békéscsaba. A félidő előtt azonban megújult a Vásárhely, és 41–31-nél már tíz pontt is vezetett. A negyedik negyed elején már úgy tűnt, végleg eldőlt a meccs, hiszen 65–50-re vezetett a Kosársuli, később azonban egy labdára jöttek fel a vendégek, 70–68.

Ekkor viszont ismét jött két vásárhelyi tripla Kelementől és Pinnyey-től, majd le is zárta a meccset a Kosársuli, amely végül 8 ponttal győzött, és bejutott a Hepp kupa következő fordulójába.

Az este legnagyobb fordulata, hogy a találkozót követően bejelentette lemondását Vuk Pavlovic, aki a legyőzött ellenfél, a Békéscsaba trénereként folytatja. A vásárhelyiek vasárnap a Dunaharaszti otthonában folytatják a bajnokságot – immáron nem Vuk Pavlovic irányításával.

Vásárhelyi Kosársuli-Békéscsabai KK 83-75 (22-16, 25-25, 13-9, 23-25)
Férfi kosárlabda Hepp kupa, 2. forduló. Hódtói Sportcsarnok, 250 néző. Vezette: Radnóti, Borgula, Drenyovszki.
Kosársuli: Borbáth 11/3, Balogh 10/6, Bálint 20/6, Pinnyey 14/3, Kelemen 15/9. Csere: Kass 5, Bősz 5/3, Filak 3, Knyur, Megyesi. Vezetőedző: Vuk Pavlovic.
Békéscsaba: Balog 14/6, Tulkán 3/3, Vágvölgyi 5/3, Vodila 2, Cvijin 14. Cserék: Fábián 10, Solevic 8/3, Kovács 7/3, Varga 6, Kurtucz 6, Szarvas. Vezetőedző: Lackó Róbert.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában