A szegedi Combat "D" SC sportolói több terepen is helyt álltak

2024.03.18. 16:40

Díjak, danvizsgák, érmek

Nagy Rita és Stricz Richárd szövetségi elismerésben részesült.

Fotó: MKBSZ

Díjátadással egybekötött évértékelőt tartott a Magyar Kick-box Szakszövetség. Az MKBSZ a 2023-ban megrendezett Európa Játékokon, a küzdősport világjátékokon és a világbajnokságon jól szerepelt felnőtt és veterán sportolóit, valamint azok edzőit díjazta. A szegedi Combat "D" SC két elismerést is kapott: Nagy Rita világbajnok versenyzőként, mint edzője, Stricz Richárd szakemberként vehetett át elismerést. 

A WAKO Magyar Kick-box Szakszövetség az idei évi dan-vizsgáját is megrendezte, amelyen három Combat "D" SC-sportoló kapott meghívást. Sikeresen vizsgázott Nagy Rita 3. danra, Mamedov Csaba 2. danra és Miklós Alexandra 1. danra.

Az egyik legnépesebb mezőnnyel rajtolt el az idei kick-box diákolimpia, amelyre 16 vármegye 53 klubjából több mint 700 nevezés érkezett – valamennyi tatamis szabályrendszerben.
A szegedi Combat "D" SC versenyzői az idén 7 arany-, 4 ezüst- és  bronzéremmel térhettek haza a versenyről.

Eredményeik, gyerekek, –28kg, pointfighting: 3. Bálint Zselyke Virág; kadettek, –32 kg low-kick: 3. Góg Botond. Felkészítők: Mamedov Csaba és Bálintné Miklós Éva.
Kadett I., –37 kg, low-kick: 2. Hornok Balázs, kick-light: 3. Hornok Balázs. –42 kg, low-kick: 3. Kolozsvári Vincent; –47 kg, low-kick: 2. Bécsi Simon, kick-light: 1. Bécsi Simon; +47 kg, low-kick: 3. Csordás Roland, kick-light: 1. Csordás Roland. Felkészítők: Schneider Adrienn, Tóbiás Katinka.

Kadett II., –47 kg, kick-light: 1. Dombi Levente. Edzők: Stricz Richárd, Miklós Alexandra. Juniorok, – 65 kg, low-kick és kick-light: 2. Gajdán Anna; –79 kg, low-kick és kick-light: 1. Bogos Botond; –84 kg, low-kick és kick-light: 1. Kiss Patrik. Edző: Tóth Gábor.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában