Elismerték a munkáját

2024.05.17. 06:00

Kitüntetésben részesült Kővári Árpád

Küldöttgyűlést tartott a Sportegyesületek Országos Szövetsége, amelyen kiemelkedő sportvezetői tevékenységéért díszoklevél elismerést kapott Kővári Árpád, a szegedi Tisza Volán SC elnöke.

Becsei Dávid

Kővári Árpád a frissen kapott elismerésével.

Fotó: Szalmás Péter

2024-ben ünnepli 80. születésnapját Kővári Árpád, aki a magyar kézilabda egyik hazai ikonjának számít. Fiatalon lett kézilabdaedző, majd sportvezető, de a legmagasabb szinten játékosként is megfordult.

Edzői munkáját egy idő után ügyvezető elnöki beosztásra cserélte, s bár néhány évre a szegedi sport legnagyobb, több mint 10 szakosztályt működtető SZEOL Egyesülethez szerződött, mint ügyvezető elnök, a Volán kézilabdával a kapcsolata töretlen volt. 

A kézilabda szakosztály és salakmotor szakosztály mellett, elindult a Tisza Volán Focisuli sőt abból kiindulva NB II.-es felnőtt futball csapatot is működtetetett. Majd jött a jégkorong szakosztály és a karate szakosztály, később a sportlövő szakosztály az egyesület életében, melyeket mind Kővári elnökségével menedzselt az egyesület. A Pick Kézilabda Zrt. megalakulását követően a Tisza Volán SC újraépítette a kézilabda szakosztályát és alulról építkezve elindították az utánpótlás kézilabda megszervezését kilépve Szegedről, bevonva Szeged vonzáskörzetében lévő településeket.

Időközben a névadó vállalat a Tisza Volán Zrt. is megszűnt, de a Tisza Volán SC Kővári vezetésével megmaradt, levédve a nevet ma is négy szakosztályt (férfi-női kézilabda, jégkorong, karate, sportlövészet) működtet.

Kitartó munkájával – sportvezető munkatársaival – a közelmúltban azt is elérte, hogy a Tisza Volán SC. kiemelt vidéki sportegyesületi státuszt kapjon – hangzott el laudációjában.

A Sportegyesületek Országos Szövetségének küldöttgyűlésén ismét megválasztották elnöknek Deutsch Tamást, az alakuló elnökségi ülésen a SOSZ elnökségi tagjai pedig Czerpán Istvánt választották meg alelnöknek, és Virág Lajost ügyvezetőnek.

Kővári Árpád (jobbról) Deutsch Tamástól vehette át elismerését.
Fotó: Szalmás Péter

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában