Helyi sport

2024.05.18. 06:00

Körbeverés az első napon, Ausztria legyőzése továbbjutást jelentene a 3x3-as kosárválogatottnak

Izgalmasan alakult a 3x3-as kosárlabdázó olimpiai selejtezője Debrecenben, a magyar csapatban több hódmezővásárhelyi kötődésű játékos is szerepel.

Delmagyar.hu

Demeter Attiláékra sorsdöntő meccs vár Ausztria ellen szombat este.

Fotó: MKOSZ

A hölgyek küzdelmei után pénteken este a férfiak is megkezdték az olimpiai selejtezőt Debrecenben. A magyar férfi csapatban a hódmezővásárhelyi Demeter Attila mellett a szezont a Vásárhelyi Kosársuliban töltő Roszics Uros kapott szerepet (a magyar csapatot Ivosev Tamás és Komma László alkotja, a kerettel készül a Kosársuli játékosa, Kelemen Balázs is), és Izrael ellen kezdték meg a csoportkört.

Az izraelik főleg távoli dobásaikkal voltak veszélyesek, és erre egész meccsen nem találta az ellenszert a magyar csapat. 13–6-ról Demeter Attila vezetésével hiába zárkózott a magyar csapat, az izraeli kétpontosok eldöntötték a meccset, és végül 21–14-re Izrael nyerte az első meccset.

A nyitónap második találkozóján aztán az Amerika Kupa-győztes Puerto Rico várt a mieinkre. Szinte végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, a magyaroktól Komma volt elemében. Majd 16–18-as hátránynál Roszics rázta meg magát, aki egymás után három pontot szerzett, így Demeter közelijével a győzelem kapujába került a magyar csapat a 10 perces meccsidő végéhez közeledve. A végső találatot Roszics vitte be, így a magyar csapat nagy bravúrt elérve, 21–19-re legyőzte Puerto Ricót.

Mindez azt jelenti, hogy a körbeverések okán a B csoport mind a négy csapata (Ausztria, Izrael, Puerto Rico és Magyarország) is egy győzelemmel és egy vereséggel zárta az első napot. Szombaton Puerto Rico–Izrael és Ausztria–Magyarország mérkőzéseket rendeznek, és amennyiben Demeter Attiláék legyőznék a sógorokat, akkor továbbjutnának a torna egyenes kieséses szakaszába, és tovább élnének a remények az olimpiai szereplést illetően. 

A megfelelő pillanatokban jó döntéseket hoztunk, összetartottunk csapatként, és hittünk a győzelemben. Óriási érdemei vannak a közönségnek, a szurkolók nélkül ez nem sikerült volna, remélem, szombaton is kijönnek – összegzett a pénteki második meccs után Ivosev Tamás.

Csirke Ferenc, a magyar csapat szövetségi kapitánya kitért rá, az első meccs általában döcögős a magyar csapatnak.

Ráadásul kifogtunk egy extrán dobó izraelit, szerintem ez a csapat három éve nem dobott így, mint ellenünk. Nem is volt róluk videoanyagunk, Puerto Rico viszont három hónapja folyamatosan járja a tornákat, belőlük fel tudtunk készülni. Örülök, hogy szombaton ki-ki meccset vívunk az osztrákokkal, akik nagyon jól dobnak kintről – mondta a szövetségi kapitány.

Az Ausztria elleni meccset szombaton 21.35-kor rendezik. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában