Chipes kuka, plusz két hulladékgyűjtő

Hódmezővásárhely - Chippel látnák el a kommunális lakossági hulladékgyűjtőket, és a tervek szerint plusz két kukát is kapnának a vásárhelyiek. Az egyiket a zöldhulladéknak, a másikat a szelektíven gyűjtött szemétnek – többek között így változna a hulladékgyűjtési, -szállítási és -kezelési rendszer, ha az önkormányzat sikeres lesz azon a pályázaton, amelyen 1 milliárd forintos támogatást nyerhet.

Munkatársunktól

Mindent Vásárhelyről

A delmagyar.hu hivatalos Hódmezővásárhely Facebook-oldala, nem csak vásárhelyieknek.

A részleteket most dolgozzák ki – közölte [namelink name="Göbl Vilmos"], a polgármesteri hivatal sajtóreferense. Elmondta: a chip, illetve a plusz két kuka bevezetésével, azzal, hogy külön lehet majd gyűjteni a zöld- és a szelektív hulladékot, kevesebb kommunális háztartási szemét halmozódik fel az otthonokban, ritkábban kell elszállítani a szolgáltatónak. A chip leolvasásával követik nyomon, hány alkalommal történt a vegyes hulladékos kuka ürítése, ez után kellene fizetni, a másik kettő edényzet ürítése pedig nem kerülne egy fillérbe sem, ingyen szállítanák el.

Az új rendszerrel nemcsak olcsóbb lenne a szemétszállítás, a hulladék hasznosítása is nagyobb mértékben valósulhatna meg. Az évi 10 ezer tonna vegyes háztartási hulladékmennyiség 20 százalékát lehetne komposztálni, és 30 százalékát szelektíven gyűjteni, utóbbi most 3-5 százalék. Jóval kevesebb mennyiségű szemét deponálását kellene megoldani – tette hozzá a sajtóreferens. Hamarosan kiderül, sikerül-e elnyerni az 1 milliárd forintos támogatást, ha igen, akkor 2015 közepén indulhatna az új hulladékgyűjtési rendszer Vásárhelyen.

A chip segítségével nyomon lehet majd követni, hányszor ürítik a vegyes hulladékkal teli kukát. Fotó: DM/DV

A chip segítségével nyomon lehet majd követni, hányszor ürítik a vegyes hulladékkal teli kukát. Fotó: DM/DV

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!