Már letölthető a vásárhelyi önkormányzat új mobilapplikációja

A lakosság bejelentéseket is tehet az önkormányzat illetékeseinek, de a város is küldhet üzeneteket a felhasználóknak.

Imre Péter

Az alkalmazáson két témakörben – önkormányzat és turisztika – találhatunk információkat, képgalériákat, programokat – jelentette be sajtótájékoztatón Hegedűs Zoltán alpolgármester. Ha turistaként nem tudnánk, hogy a keresett múzeum, étterem hol található, térképpel, útvonalterevezéssel segít az alkalmazás. A lakosság bejelentéseket is tehet az önkormányzat illetékeseinek, amint meglát egy rossz padot, megrongált játékot a játszótéren, vagy botrányosan rossz, balesetveszélyes járdát, az egyik alkalmazással azonnal jelezheti a hibát és annak pontos helyét.

Fotó: Imre Péter

Fotó: Imre Péter

A város üzeneteket is küldhet a felhasználóknak, például egy csőtörésről, amelynek környékén óvatosabban kell közlekedni. Az alpolgármester elmondta: pályázati pénzből, 3,5 millió forintból fejlesztették ki és hónapokon át, diákok bevonásával is tesztelték, mielőtt a vásárhelyi lakosság elé álltak vele.


A megye nagyobb városai közül Csongrádon és Makón nincs mobil applikációja az önkormányzatnak, de az utóbbi városban a Szirbik Miklós Egyesület létrehozott egy helytörténeti, turisztikai verziót. Szentes városi mobil applikációján az önkormányzat hírei és a turizmussal kapcsolatos információk olvashatók, 2018-ban tervezik a továbbfejlesztését – tudtuk meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!