Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

1000 állat, 400 kiállító

Hódmezővásárhely - Fehér-kék színű tehén, rekorder tenyészkoca és 120 ló – mindez csak ízelítő a ma délelőtt 9 órakor nyíló, vasárnapig tartó alföldi állattenyésztési napok érdekességeiből. A vasárnapig tartó programot a Hód-Mezőgazda kiállítási centrumában rendezik.
Ezer állat látható a ma délelőtt 9 órakor nyíló XVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon Vásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. kiállítási centrumában. A háromnapos kiállítás történetében az idein mustrálhatnak a legtöbb jószágot a látogatók. Csak pulykából, libából, kacsából, tyúkból félezer érkezik a bemutatóra – tudtuk meg Fekete Balázstól, a házigazda Hód-Mezőgazda állattenyésztési igazgatójától.

Persze az aprójószágok nem egy súlycsoportba tartoznak a lovakkal és a szarvasmarhákkal. Ennek ellenére ezekből is akad bőven a kiállításon. Újdonság, hogy az ötödik nemzetközi Furioso lovasfesztivál jóvoltából az idén a megszokott 50-70 ló helyett közel duplája, 120 kedvenc látható Vásárhelyen. Olyan lófajták is érkeznek a kiállítási centrumba, amelyek származása 1795-ig, a mezőhegyesi ménes alapításáig vezethetők vissza. A 200 éves tenyésztő múlt 20-25 lógenerációt eredményezett.

Névsorolvasás: tegnap megérkeztek a főszereplők a Hód-Mezőgazda kiállítási centrumába. Fotó: Tésik Attila (galéria)

A szarvasmarhákból az idén is túljelentkezés volt. A 44 boxnyi férőhelyet még 13 mobil kiállítóhellyel kellett bővíteni. Egy különleges fehér-kék színű belga marha is vendégeskedik a bemutatón. Az elmúlt években a sertések kutricáit nem tudták megtölteni, most minden hely elkelt, 80 disznó röfög a kiállításon. Köztük egy tenyészkoca, melyet 11 malaca is elkísér. A jószág eddig összesen 14-szer fialt, 151 malacnak adott életet. Átlagban csak 4-5 fialása van 1 kocának.

A hétvégén összesen mintegy 250 tenyésztő mutatja be jószágait. A 190 ipari kiállító 3 csarnokot, valamint jelentős szabadtéri területet foglal el. A hazai cégek mellett a szlovákok, a lengyelek, az ukránok, a csehek, a románok, a belgák és az osztrákok is képviseltetik magukat. A bírák között akad, aki Amerikából érkezett.

A szórakoztató programok között újdonság és látványos a mini-max díjugrató-bemutató, szombaton délután 5 óra után. A kitartásos magasugrásnak is nevezett viadalon két akadályt – az egyik magasságát folyamatosan emelik – kell leküzdenie a lónak és lovasának.

Mai program

Az állattenyésztési napokat ma délelőtt 9 órakor Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter nyitja meg a Hód-Mezőgazda Zrt. kiállítási centrumában. Fél 10-kor kezdődik a juh tenyészbírálat és a tejelőmarha showbírálat. 10 órakor baromfi fajtabemutató, valamint Marton János Guinness-világrekorder kézi juhnyírási bemutatója lesz. Fél 12-kor kecske-, délután 1 órakor húsmarha-, fél 2-kor ló-, 2 órakor sertésbírálat kezdődik. Délután fél 6-kor bemutató fejés lesz.

Belépő, parkolás, buszjegy

Az állattenyésztési napokra a belépőjegy 800 forint, a 18 éven aluliaknak viszont nem kell fizetni. A parkolójegy 1000 forintba kerül. A helyszínre – 47-es számú főút 195-ös kilométere, Vásárhely határában – buszok indulnak szombaton és vasárnap délelőtt 9 órától 6 óráig minden órában az SZTE mezőgazdasági főiskolai kar (Andrássy út 15.)–buszpályaudvar–zsinagóga–Kutasi út-Simonyi utca sarok–Hód-Mezőgazda Zrt. kiállítási centrum útvonalon. Vissza délelőtt fél 10-től este fél 7-ig indul járat. Csak a buszon, 175 forintért váltott jegyek érvényesek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Munkahelyi életmódváltás Monspart Saroltával

Hódmezővásárhely - Monspart Sarolta világbajnok tájékozódási futó mérte, mennyi idő alatt… Tovább olvasom