Délmagyar logó

2018. 01. 19. péntek - Sára, Márió 2°C | 8°C Még több cikk.

128 diák táncolt az idei Bethlen bálon

Idén is a Bethlen Gábor Református Gimnázium kezdte meg a hódmezővásárhelyi diák bálok sorát. A táncosok többek között keringőztek, bachatáztak és csárdást jártak.
Pár perccel hét óra előtt már a tetőfokra hágott az izgalom a hódmezővásárhelyi Hódtói Sportcsarnokban, ahol a Bethlen Gábor Református Gimnázium végzősei izgatottan várták, hogy előadhassák nyitótáncukat, amelyre több mint ezer ember volt kíváncsi.
A táncokat Baranyi Anett és Tóth Krisztina tanították be.

128 diák táncolt az idei Bethlen bálon - GALÉRIA

A hagyományos öltözeten felül – fiúknak öltöny, lányoknak menyasszonyi ruha- minden táncnál valamilyen kiegészítő díszítette a táncosokat. Láthattunk hatalmas rózsaszín masnis kitűzőt, fiúknak kék kendőt lányoknak zöld fátylat.  A bál fővédnökei Almási István polgármester, Kiss-Rigó László, katolikus püspök és Bölcskei Gusztáv, református püspök voltak. A rendezvényen Lázár János korábbi polgármester is részt vett. Az iskola igazgatója Kádár Péter beszédében kijelentette, hogy nagyon büszke végzőseire, és megköszönte a szülői munkaközösségnek áldozatos munkájukat.

Idén 64 pár ropta a csarnokban, amelyet külön erre az alkalomra ölöztettek fel ünnepi díszekbe. A táncosok bécsi keringőt, retrot, bachatát és csárdást is táncoltak. Minden diák mosolygott, láthatóan jól érezték magukat, noha sok próbán kellett részt venniük. - A sok próba ellenére is megérte, nagyon jó élmény volt - árulta el Fülöp Anita.

A táncok után a vendégek hozzáláttak vacsorázni, melynek elfogyasztása után a zenéről Maraton Band gondoskodott. - Nagyon tetszett, szép volt a tánc, csinosak voltak a lányok - teszi hozzá Hegedűs Tamás.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Előzetesben a lottózó kirablója

A vádlott az üzletvezetőt többször fejbe ütötte, hogy az vérezni is kezdett. Tovább olvasom