Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

30 ezer látogató járt az Emlékpontban

Hódmezővásárhely - Sikeres évet zárt a vásárhelyi Emlékpont Múzeum: 2012-ben 30 ezren tekintették meg az állandó és időszaki kiállításokat, vettek részt az intézmény rendezvényein.
A vásárhelyi Emlékpont Múzeum állandó és időszaki kiállításait tavaly 15 ezer 400-an tekintették meg, valamint szintén mintegy 15 ezren vettek részt az intézmény különböző rendezvényein, konferenciákon, rendhagyó és kihelyezett tanórákon – tudtuk meg Blazovich Péter igazgatótól. Célja, hogy ezt a látogatói létszámot megtartva az érdeklődőket még jobban kiszolgálja az intézmény, még gazdagabb programokkal csábítsa.

Sikeres évet zártak. Archív fotó: Frank Yvette
Sikeres évet zártak. Archív fotó: Frank Yvette

– Tavaly befejeződött az 1958 és 1961 közötti erőszakos téeszesítsek kutatása – közölte Blazovich. – Ezt a munkát tavaly novemberben magas szakmai színvonalú konferenciával zártunk. Ennek az anyaga rövidesen megjelenik honlapunkon, illetve márciusban nyomtatásban az Emlékpont-füzetekben. Tavasszal is rendeztünk konferenciát, amely az állambiztonsági szolgálat működésével foglalkozott. Az öt időszaki kiállítás közül a saját rendezésű Megfigyelt művészetet emelném ki.

Egyedülálló

Az Emlékpont Múzeum a szocialista, kommunista korszak kutatásában úttörő szerepet vállal az országban, és az eredményeket – helyi tartótisztek és ügynökök listájának nyilvánosságra hozása – rendszeresen publikálják a szigoruantitkos.hu-n. Blazovich Péter elmondta, kezdeményezésüket eddig sehol sem követték az országban.

Az elmúlt évtől a Holokauszt Múzeum is az Emlékponthoz tartozik, ott is tartottak rendhagyó, kihelyezett történelemórákat, amelyeken a diákok a 20. század, azon belül a II. világháború históriájával ismerkedhettek meg, ez ebben az évben folytatódik. Európai uniós pályázat keretében vizsgálták és számoltak be novemberben konferencián arról, miként dolgozták fel Kelet-Európában a totalitárius rendszert, hogyan birkóztak meg örökségével. A projektben a romániai Fogaras, a német Oldenburg, a bolgár Veliko Tarnovo (Cirill és Metód Egyetem) vett részt, magyar részről pedig az Emlékpont.

– 2013 fő kutatási területe: milyen volt a börtönélet a Rákosi- és a Kádár-rendszerben. Az eredményekből az esztendő végén konferenciát tartunk, a kiállítás azonban áthúzódik 2014-re. Öt időszaki tárlatot rendezünk, többek között a kuláküldözésről, január 26-án pedig Hézső Ferenc festő 75. születésnapja alkalmából nyílik kiállítás, ennek keretében általában a képzőművész és az államhatalom kapcsolatát is bemutatjuk a 60-as évekből – sorolta a programot az igazgató. A Holokauszt Múzeumban január 27-én, a holokauszt nemzetközi világnapján Emberségről példát címmel nyílik kiállítás, amely júniusig tekinthető meg, azután a vásárhelyi holokausztra emlékeznek.

Olvasóink írták

  • 15. lepkehalo 2013. január 19. 20:21
    „Megtudhatnánk a jegybevétel nagyságát is?”
  • 14. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2013. január 18. 17:58
    „Azért a fotós megküzdött, mire mindenféle torzítást és képeffektet bevetve valamit kihozott ebből a izéből”
  • 13. Falcao 2013. január 17. 21:26
    „Amúgy sem szerettem az Emlékpontot (egyszer végigsétáltam benne) de Blazóval meg pláne nem. Rá külön haragszom még az iskolából.”
  • 12. Lázárhelyi 2013. január 17. 15:47
    „30 ezer látogató, melyből 29 ezer nem önszántából ment oda. A maradék ezer személyből, gondolom legalább 600 ingyenesen látogatta ezt a csodás létesítményt. A maradék néhány száz ember, viszont megnézte és messzi elkerüli ezt a "kiállítóhelyet".”
  • 11. Én2 2013. január 17. 07:50
    „Ez nagy hazugság mindenki tudja akkor miért kell leírni!”
  • 10. skid 2013. január 16. 21:44
    „Ehhez hasonló cikket minden évben le kell adni?
    Úgyis mindenki tudja, hogy hazugság áll mögötte.”
  • 9. xenopus 2013. január 16. 18:14
    „Jaja, ez az a kategória, amikor a látogatás nem kötelező, csak erősen ajánlott!
    Valóban meg lehet nézni az Emlékpont oldalán a fotó galériát, ugyanaz a "kemény mag" alkotja az előadásokon a jelenlévőket. Megjegyzem, biztos hogy színvonalasak az előadások, de a propaganda elég lájtos.
    A "kikért" Polgármesterünk korábban azt ígérte, lefestik a bádog épületet mert nyáron a 47-es úton haladókat elvakítja a visszatükröző nap, de csak üres ígéret marad! De amint látom a természet megoldja ezt a problémát, mattul, oxidálódik a bádog "koporsó".”
  • 8. grafika88 2013. január 16. 17:44
    „Én inkább hiszek a 7. kommentelőnek..mint az igazgatónak !
    Iskolásoknak :kötelező ! a nép meg nem igen jár oda..ugyan úgy mint a " sétáló utcát " se nagyon veszik igénybe !
    Mennyi a bevétel ?, ig.úr ?? mennyi a havi rezsi ???”
  • 7. gthomek 2013. január 16. 13:16
    „Az emlékponttal szemben levő üzletben dolgozom :)
    Napi 10 látogató már extrának számít ;)”
  • 6. SP 2013. január 16. 13:11
    „""Az Emlékpont Múzeum a
    szocialista, kommunista korszak kutatásában úttörő szerepet vállal az országban, ..."

    Szegedi vonatkozású
    is az ügynöklista, talán még "régi ismerőst" is találhatunk elcsodálkozva
    a volt kollégákról, jónak hitt szomszédról stb. Még ha a lakcíme azóta meg is változott.

    http://szigoruantitkos.hu/szt-tisztek/keresesi-talalatok.html?search=cseh”
  • 5. eldorádó 2013. január 16. 11:46
    „rég jártam az Emlékpontban. Van-e már idegennyelvű (interaktív) tárlatvezetés? Kijavították-e a hibás angol nyelvű nyitvatartási matricázást?”
  • 4. deszkás 2013. január 16. 11:21
    „Vajon miért nem követték?Ezt egy kukázótól kérdezze meg kedves Blazovich úr! Ha meg meri.”
  • 3. Fortis66 2013. január 16. 10:35
    „Jelentős látogatottságod lehet generálni a "beterelt" diákokkal és a nyugdíjasokkal....”
  • 2. bambulla 2013. január 16. 10:16
    „de lehet, mert minden nap ugyanaz a nyugdíjas klub ment el látogatni :)”
  • 1. tothis18 2013. január 16. 09:29
    „Mennyit is van nyitva az Emlékpont? Kb. évi 300 nap, akkor azt jelenti,h naponta 100 fő, azaz 2 busznyi érdeklődő látogatja...kétlem :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kunhalmi: Káosz az oktatásban

A vásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban tartották a Demokrata Esték soron következő előadását az oktatás helyzetéről. Tovább olvasom