Délmagyar logó

2018. 01. 20. szombat - Fábián, Sebestyén -2°C | 6°C Még több cikk.

420 milliót nyert Vásárhely

Hódmezővásárhely - A Varga-iskola és az Emlékpont Múzeum fejlesztésére, bővítésére, valamint a mártélyi üdülőterület turistaforgalmának növelésére összesen 420 milliót nyert Vásárhely – jelentette be tegnap a városházán Lázár János polgármester.
Az iskola bővítése és akadálymentesítése összesen 250 millióba kerül, ennek kilencven százalékát az Unió biztosítja. Ez a fejlesztés azért fontos a város életében, mert ebben az intézményben a legjelentősebb a halmozottan hátrányos gyermekek integrációja. A város első embere kiemelte: a másik siker, az Emlékpont Múzeum fejlesztésére kapott 160 millió forintos támogatás neki presztízsértékű, mert ezzel bizonyítékot kapott arra, hogy ez a létesítmény nemcsak a városnak, hanem az országnak, az Uniónak is fontos. A pénzből a Berecz-palota udvarán egy kisméretű időszaki kiállítótermet alakítanak ki, valamint olyan audiotechnikai fejlesztésre is sor kerül, amelynek segítségével már idegen nyelveken is elérhetők lesznek a kiállítási anyagok.

A harmadik pályázaton pedig 25 milliót nyert a város. Ehhez hozzájön még ugyanennyi önerő, s ebből az 50 millióból a mártélyi üdülőterületen végeznek el különféle beruházásokat. Így például a Vásárhelyt Mindszenttel összekötő kerékpárúton pihenőket alakítanak ki. Ezenkívül a vízi sport fejlesztése érdekében nyolc túrakenut vásárolnak, kaland- és piknikpark, illetve mászófal is épül az üdülőterületen.

Olvasóink írták

  • 5. csavok 2008. november 23. 20:23
    „Végre egy örömhír ! Bővítik a kútat, ahová a pénzünket dobálják két marékkal !
    Gratulálok nedves fijúg !”
  • 4. aranka2 2008. november 18. 19:26
    „Az emlékpont természetesen sok pénzt visz el - efféle intézmény sohasem lehet rentábilis. Ha most újabb részeket tesznek hozzá, drágább lesz a fenntartása. Meddig bírja ezt a város, hiszen már most is annyi a múzeum, mint égen a csillag?”
  • 3. Én2 2008. november 16. 16:36
    „Mikor halljuk már, hogy munkahely teremtésre is kap valamit lj. Ezekből a pénzekből nyugodtan lehetne mhelyeket létrehozni.
    No ne mond, hogy nem lehet csak arra felhasználni amire kapta. Tudom, de első a mhely lenne a városban .SÜRGŐS!”
  • 2. efje 2008. november 15. 21:12
    „Nagyon színvonalas és megható. Ez volt az első benyomásom amikor előszór végigjártam a termeket az Emlékpontban. A probléma szerintem az hogy egy külföldinek kimondhatatlan nevű varosban van, ráadásul a neve -Emlékpont- se izgatja fel az embert. Ez nyilvánvalóan hosszútávú nagyberuházásnak lett teremtve, komoly marketing kellene ahhoz hogy megismerje a fel világ. Nincs visszajáró torzsvendége stb.”
  • 1. Írástudatlan-Tdi. 2008. november 15. 10:55
    „Az Emlékpontot inkább lebontani kellene vagy valami hasznosabb célra használni nem hogy fejleszteni. Inkább tényleg az iskolára kellene fórdítani az összeg 60%-át a másik 40%-ból meg az üdölőterületet felfejleszteni. Hát ha tényleg jönnének valódi túristák és nem a kitalált statisztikai túrizmus lenne.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A nagy kérdés: katona, cukrász vagy gépész

Hódmezővásárhely - Pályaválasztási börzének adott otthont tegnap a vásárhelyi sportcsarnok. A város… Tovább olvasom