Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

52 helyett 63 járat Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhely. A lakossági igényeket figyelembe véve az 52, helyi tömegközlekedésben részt vevő buszjáratot 63-ra növelnék Vásárhelyen szeptember 1-jéig – tudtuk meg Kovács Páltól, az önkormányzat szakmai főtanácsadójától.
A bővítés a 7-es, a 13-as és a 16-os vonalát érinti, az 1-esen beállítanak egy betétjáratot, amely a Kálvin János tértől a Béketelepig közlekedik. A legtöbb észrevétel azzal kapcsolatban érkezett, hogy a külső városrészek és a központ összeköttetésén javítsanak. A város illetékesei erre törekednek, folyamatosan egyeztetve a Tisza Volán Zrt. szakembereivel. A közeljövőben az önkormányzat honlapján minden tervezett változtatatást, menetrend-módosítást nyilvánosságra hoznak – közölte Kovács Pál –, és a lakosok találnak majd egy e-mail címet is, amelyre megírhatják panaszaikat, javaslataikat.

Fontos, hogy mindig konkrét, járathoz köthető legyen a beszámoló. Csak olyankor módosítanak újra a menetrenden, ha több hasonló észrevétel érkezik. El szeretnék érni az átlagosan 2 óránkénti járatsűrűséget.

Olvasóink írták

  • 6. DMagóg 2012. június 20. 10:39
    „"52 helyett 63 járat Hódmezővásárhelyen"

    Szokásos -hazug- győzelmi jelentés!
    Mennyi volt mielőtt 52 lett? Mert, annyi helyett lett 63! Szemfényvesztés! Mert hülye azért nem vagyok!”
  • 5. buckapatkany 2012. június 19. 00:02
    „Lázár János munkahelyeket is szeretnénk látni Hódmezővásárhelyen, például egy darab vagy két darab új gyárat, lehet külföldi vagy magyar mindegy, csak legyen már. Azért a járatoknak is örülünk, mert ha lesznek új munkahelyek könnyen eljuthatnak a vásárhelyiek a gyárakig.”
  • 4. Pengemester 2012. június 16. 15:52
    „Ez az, amin sírva röhögök. Tavaly szeptember elsején lépett volna érvénybe egy olyan módosítás, amelyben elvileg 2 órás követési idő megvolt. Mindazonáltal erősen kétséges az oly hangosan hirdetett műszakszállítós attitűd is. Én csak-csak azt látom, hogy nagyon sokan, akik nyáron is buszoztak, május elsejétől átnyergeltek biciklire. Minden tiszteletem az időseké, de Julcsi néni ingyen utazásából nem sok bevétele lesz a Volánnak. Összességében csak arra ügyeltek, hogy jól nézzen ki az excel táblázat, amiben megszerkesztették az új menetrendet. Több évtizede bevált járatok tűntek el, már látszik, hogy milyen eredménnyel. Ezért kár volt módosítani, hogyha hetek alatt kiderül, hogy működésképtelen a dolog.”
  • 3. booo 2012. június 14. 18:43
    „Nohát örülök hogy egyre többen rájönnek hogy a busz sokkal jobb mint a villamos vagy a tamtam.
    Az útvonalat szabadabban lehet tervezni és jóval kevesebbe kerül !

    A kötött pályás közlekedés jó a nagy városokba, de Vásárhelyre -véleményem szerint- kicsit túlzás! Ez a város egyre fogy, gazdaságilag erősen stagnál. A város egyedüli fejlődése a művészeti és szórakoztatóiparban látszik majd meg ha a Rapcsák utcát és az épületeket átadják. Munkahely esetleg a közmunka programban a fiatalok nagy része vidéken, külföldön. És még egy ismételt 23 milliárdnyi adósság. No ez K.O.”
  • 2. lepkehalo 2012. június 14. 18:09
    „1. balihoho: Pontosítanék: nincs olyan, akivel nem csesztek ki.
    Van olyan helyi vonal, amelyiken munkaszüneti napon is lehet busszal közlekedni? (A helyközi járatok nem fedik le az egész várost.)
    Ez még most, mikor jó idő van, nem is olyan elviselhetetlen (nekem, mert van biciklim), de mi lesz télen, mikor térdig ér a hó, ellenben nem takarítják? Lehet gyalogolni? Vagy marad a taxi? (OK, azoknak is élni kell valamiből.)”
  • 1. balihoho 2012. június 14. 15:40
    „Sajnos a kertvárost, az Ady Endre utcát kivéve, egyetlen helyközi járat sem érinti, és emiatt, elszomorító lett az itt lakó, és sem autóval, sem kerékpárral nem rendelkező, főleg idős, vagy beteg, hosszabb gyaloglást nem bíró emberek helyzete. A napi alig három, vagy négy járat, amely a kertvárost a Hóvirág utcai vonalon érinti, mindent minősít. Mindenesetre jól ki csesztek az itt élőkkel.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Frank helyett euróban törleszt Vásárhely

A kormány döntése Vásárhely és az Erste Bank között létrejött megállapodás végrehajtását jelenti. Tovább olvasom