
Azonnali intézkedést kér Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő a vásárhelyi temetők állapota miatt Kiss-Rigó László és Bölcskei Gusztáv püspöktől. A katolikus és a református temetőket gaztenger borítja, annak ellenére, hogy a város jelentős összegeket ad az egyházaknak a sírkertek karbantartására. Ha nem változik a helyzet halottak napjáig, jövő nyáron megnyitja a város az önkormányzati temetőt.
Öt év alatt mintegy ezerötszáz építkező, vagy lakását felújító családnak segített a vásárhelyi önkormányzat, és folyamatosan nőtt a támogatás összege.
"Az MSZP a jelek szerint nem mondott le arról, hogy Vásárhelyen még nyerhet. Erre lehet következtetni a megállapodásból, amelyet a párt most megkötött a Szabad Demokraták Szövetségével."
Visszalépett tegnap Hernádi Gyula szocialista polgármesterjelölt javára Kiss László, az SZDSZ eddigi polgármester-aspiránsa Vásárhelyen. A liberálisok csatlakoztak az MSZP választási koalíciójához. Az egykori III/III-as tiszt, Rummel József helyett Hernádi lett a saját kampányfőnöke, Rummel maradt a technikai szervezésnél.
A Polgári Szövetség Vásárhelyért (PSZV) megbízott elnöke, Samu Ágoston szerint azzal, hogy az SZDSZ és az MSZP az ajánlószelvények leadása előtti utolsó percben szövetséget kötött, előre kitervelte, hogy megakadályozza a PSZV-t az önkormányzati választásokon történő indulásban.
Jövedelmi viszonyhoz kötött, illetve „családtámogató" díjcsökkentést tervez a helyi távfűtésben a vásárhelyi önkormányzat. Az új kedvezmények jövő júliustól lépnének életbe. A város immár száz százalékban tulajdonosa a szolgáltatásban érdekelt cégeknek.
Az árvíz pusztította mártélyi képzőművészeti tábor megmentésére indított képárverésen összesen 435 ezer forintot ígértek a licitálók, amelyből végül 340 ezret fizettek ki.

Két hónap alatt átszervezte életét a Vásárhely és Szeged közötti gyorsjárat üzemeltetésétől elesett Hód-Mező Kft.: profilt váltottak. Jelenleg mindenféle négykerekű járművet javítanak, szerződést kötöttek adagolók szervizelésére. Ezenkívül önjáró mezőgazdaságigép-műhelyt is vásároltak, így a földeken szerelhetik meg az elromlott kombájnt. A megmaradt nyolc busszal különjáratokat vállalnak.

Tizenkét lakója van a vásárhelyi speciális gyermekotthonnak – mi hat cserfes tinédzser lánnyal találkoztunk. A többiek szökésben vannak: keresi őket a rendőrség. A három éve nyugati mintára létrehozott, de hazai módon finanszírozott intézményt nagyon nem szívelik az utcabeliek. Itt a társadalom egyik legnagyobb problémáját próbálják megoldani, más eszköz híján szeretettel, emberi példamutatással.
Elképzelhető, hogy Kiss László vásárhelyi szabad demokrata polgármesterjelölt visszalép Hernádi Gyula szocialista aspiráns javára. Forrásaink szerint a két párt vezetői már megegyeztek az ügyben. A liberálisok nem nyilatkoztak, Hernádi is csak annyit közölt: ma különleges bejelentést tesz.
Vásárhely jövőjéről, vagyis a fejlesztésekről és az ezekhez szükséges anyagi források előteremtéséről szól a város jobboldali koalíciójának választási programja, melyet tegnap ismertettek.

A híres reneszánsz festő, El Greco alkotásait is restaurálta a Vásárhelyről elszármazott Forgó Margit, aki harminchat évig dolgozott a Szépművészeti Múzeumban. A nyugdíjas asszony annak idején a vásárhelyi múzeumban kóstolt bele a művészet világába, igaz a leletek helyett csak a kávés- és teáscsészéket mosogathatta.
Rablás miatt keres a vásárhelyi rendőrkapitányság egy ötven év körüli, 170-175 centiméter magas, normál testalkatú, ritkuló, őszes, de sötétebb szőke hajú, ápolatlan külsejű férfit, aki még augusztus 18-án délután késsel megfenyegette a vásárhelyi nagyállomás pénztárosát, majd húszezer forintnyi zsákmánnyal távozott.

Samu Ágoston közleményt juttatott el a Vásárhelyen működő valamennyi sajtóorgánumhoz a helyi SZDSZ és a Polgári Szövetség Vásárhelyért nevében. A dokumentum meglepte az SZDSZ-t – a párt ugyanis nem tudott az akcióról, és nem ért egyet az üzenettel sem. A történteket tegnap tisztázták: a két szervezet továbbra is együttműködik a választáson.

Bírósághoz fordult, mert nem akar elköltözni a vásárhelyi Endreytelepről két család. Nem értenek egyet otthonuk kisajátításával, keveslik a kárpótlásként megállapított összeget. Most időt nyertek: a bíróság döntéséig nem kell elhagyni otthonukat. A vásárhelyi önkormányzattól megtudtuk: legföljebb a kártérítés összegének nagysága módosulhat.
Giró-Szász András szerint a szocialisták októberben nem feltétlenül akarják megismételni a 2002-es önkormányzati választás eredményét. A politológus szerint ugyanis az MSZP nem érdekelt abban, hogy a megszorító csomag véghezvitele idején erős önkormányzati lobbi működjön a saját parlamenti frakciójában.
Csütörtökig nyújthatják be igényüket a vásárhelyi önkormányzathoz azok, akik már augusztus elsejétől szeretnének jogosulttá válni a gázártámogatásra. A kompenzáció mértékét a szolgáltató állapítja meg.
Helyt adott a Legfelsőbb Bíróság a vásárhelyi felülvizsgálati kérelemnek Keviép-ügyben. Ez azt jelenti, már nem jogerős a korábbi bírósági ítélet, amely alapján a Hód-Strand Kft.-nek még 320 millió forintot kellett átutalnia a fedett uszodát építő Keviép számlájára. A múlt héten kifizetett pénzt most visszakéri a város.

A 21. században nem lehet választási programot hirdetni úgy, hogy a fő cél valakinek az eltávolítása – mondta lapunknak adott interjújában Lázár János. A vásárhelyi polgármester szerint az uniótól a következő néhány évben lehet utoljára jelentős pénzt kapni a fejlesztésekre. A pályázatok sikere érdekében a konzervatív, a baloldali és a liberális oldal ötleteire, tehetségére egyaránt számít.
Vidéki árusok olcsó fával házaltak Vásárhelyen és környékén, ám a kialkudott, kifizetett mennyiségnek csak körülbelül a felét borították le teherautójukról. A csalókat a rendőrség gyorsan elfogta.
