Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

A 47-esre csak 2010 után jut pénz

Csillag István még 2004-re jósolta, Kóka János ma már 2010 utánra ígéri a 47-es út négysávúsításának befejezését a Tisza és Hódmezővásárhely között. Még folyik a kisajátítás, és tart az egyeztetés. Négy és fél kilométerről van szó, amelyen tizennégyezer jármű halad át naponta.
Ezen a hiányzó szakaszon sűrűsödik be a forgalom. Lassítás és torlódás, bosszankodnak az autósok, amikor a négy sáv a felére szűkül. Fotó: Tésik Attila
Hiába szeretné Vásárhely, Szeged és a megyei közgyűlés, nem itt, hanem Budapesten dől el, mikor fejeződik be a 47-es főút 2001-ben megkezdett négysávosítása Vásárhely és a Tisza között. Lázár János vásárhelyi polgármester júliusi parlamenti interpellációjára Kóka János miniszter azt mondta, hogy az út a 2010-ben kezdődő új kormányzati ciklus elején készülhet el. A megyét átszelő útnak a tiszántúli, azaz az algyői Tisza-hídtól Hódmezővásárhelyig tartó szakaszán van egy négy és fél kilométeres rész, amely kétsávos maradt. A teljes átépítésnek már 2002-re be kellett volna fejeződnie, ám a kishomoki szakasz ma is olyan, mint volt. Pedig a vásárhelyiek a maguk erejéből eddig sok mindent megtettek, megépítették például a Kaszap utca szakaszt, hogy a vasút alatt épített alagúton itt vezessék ki 47-es forgalmát a városból. Az átmenő forgalom jelentős része már ezt használja.

Féleredményt hozott a félpályás útlezárás, mellyel a tarthatatlan helyzetre kívánták felhívni a kormány figyelmét. Az útépítés nem folytatódott – ám a megyei közgyűlés is a 47-es befejezése mellett kötelezte el magát. A magyarországi úthálózat-fejlesztésekkel kapcsolatos terveket még a nyáron elkészítette a Magyar Közút Kht. Tóth Tibor, az útgazdálkodási és koordinációs igazgatóság kommunikációs igazgatója lapunknak elmondta: ez a terv tartalmazza a 47-es hiányzó szakaszának bővítését, ugyanis 2008-ig meg kell felelnie annak az uniós előírásnak, mely 11,5 tonna teherbírást ír elő a közutak számára. A kétsávos szakasz ennek az előírásnak nem felel meg. A közlekedési szakember felhívta a figyelmet, az elképzeléseket a kormánynak kell megtárgyalnia a nemzeti fejlesztési terv keretében.

A forgalom az elmúlt években jelentősen nőtt. Ez a kétsávos szakaszon látszik igazán. Fotó: Tésik Attila
A négy és fél kilométeres szakasz átépítése körülbelül hárommilliárd forintba kerülne. Az út menti telkek kisajátítása jelenleg is folyik, a város ennek meggyorsítása érdekében már adott át területeket a Magyar Közút Kht.-nak. Úgy tudjuk, jelenleg is folyik az egyeztetés az úttal párhuzamosan futó vasút miatt itt területeket birtokló MÁV-val, illetve a szintén tulajdonos Nemzeti földalappal.

A 47-es út befejezésével kapcsolatos kérdésünkre a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Kommunikációs Főosztályától azt a választ kaptuk, hogy a 2007–2013 közötti gyorsforgalmi úti és közúti fejlesztéseket a Közlekedésfejlesztési Operatív Program tartalmazza. A program részleteiről azonban most még nem tudnak tájékoztatást adni – csak a „közeljövőben".


A félbemaradt útépítés – és az ígéretek

1. 2001-ben Orbán Viktor letette az alapkövet, és megígérte, hogy a 47-es négysávúvá építik át Vásárhely határától az algyői Tisza-hídig – 2002-re. Kétsávos maradt az út középső, négy és fél kilométeres része. 2004-re ígérte a munkálatok befejezését Lázár János országgyűlési képviselőnek Csillag István volt gazdasági miniszter.
2. 2005-ben a megyei közgyűlés is kérte, hogy a 47-es kerüljön bele a 2006-os közútfejlesztési tervbe. Gyurcsány Ferenc az M5-ös szegedi szakaszának átadásakor a következő kormányzati ciklusra ígérte a 47-es négysávúsításának befejezését.
3. 2005 szeptemberében Lázár János interpellációjára a parlamentben Dióssy Gábor politikai államtitkár azt válaszolta, attól függ, idén elkezdődik-e az építkezés, hogy lesz-e rá pénz.
4. Az idén júliusi interpellációra Kóka János gazdasági miniszter azt tartotta valószínűnek, hogy az út a 2010-ben kezdődő új kormányzati ciklus első felében készülhet el. 

Két év balesetei a kétsávos úton

2005. január 19.: Egy török kamion egy kerékpárost előzött, pótkocsija beleakadt egy szabályosan közlekedő Opelbe. Percekkel később Vajhátnál egy Szeged felől érkező tehergépkocsi és az utána jövő Skoda vezetője is a fékre lépett forgalmi okok miatt, az utánuk jövő távolsági busz és az azt követő Lada viszont nem tudott időben megállni. A két baleset csak anyagi kárt okozott.
Március 4.: A csúszós út miatt egy Skoda ütközött egy Opellel, majd nem sokkal később egy teherautó csúszott az árokba, s ebbe két személygépkocsi rohant bele. Jelentős volt az anyagi kár.
Június 15.: Öreg-Kishomoknál elütött egy, az úton áthaladó kerékpárost egy Opel. A biciklis súlyos sérüléseket szenvedett.
Augusztus 5.: Kopáncsnál egy magyar teherautó és egy bosnyák kamion karambolozott, az ütközés jelentős anyagi kárt okozott.
Augusztus 18.: Árokba csúszott egy kamion, melynek vezetője elbóbiskolt a volánnál, nem vette észre időben, hogy Kishomoknál kétsávossá fogyott az út.
Augusztus 26.: Kerékpárost gázoltak el Kishomoknál, a biciklis súlyos sérüléseket szenvedett.
Szeptember 26.: Motoros rendőrnek ütközött egy, a félpályás tüntetésben részt vevő, a sorból figyelmetlenül kikanyarodó Nissan személygépkocsi. A rendőr könnyebben megsérült.
Október 21.: Kopáncsnál tisztázatlan körülmények között az árokba borult egy Ford Focus, az anyagi kár jelentős volt.
Október 25.: Fiat ütközött Ladával a kopáncsi szakaszon, a Ladában ülő házaspár könnyebben sérült.
2006. június 29.: Egy Suzuki vezetője nem vette észre, hogy a kétsávos út négysávossá nyílt, s autójával behajtott a forgalom elől lezárt területre, ott nekiütközött egy terelőtáblának, majd az autóval felborult. A sofőr súlyos sérüléseket szenvedett, utasa a helyszínen meghalt.
Július 16.: Egy ukrán rendszámú Audi belerohant egy magyar rendszámú Citroënbe, melyet belelökött Kopáncsnál az út menti árokba. Az anyagi kár jelentős volt.
Augusztus 31.: Ismeretlen ok miatt megperdült egy Skoda az Agip-kút közelében, majd áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol egy Ford terepjárónak csapódott. A Skoda vezetője a helyszínen meghalt.
November 2.: Egy, az út széléről lesodródó Opel vezetője visszakapta a kormányt Vajhátnál, ám az autó áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol egy Fiat kisteherautónak és egy Daewoonak ütközött. A három jármű sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az ágyúalkatrésztől a Puliig

Fénykorában, a hetvenes-nyolcvanas években megyeszerte több ezer alkalmazottja volt a Hódgépnek. A… Tovább olvasom