Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 2°C Még több cikk.

A bárányok hallgattak és tűrtek Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - A VIII. országos juhnyíró bajnokságon a vidék ollókezű Edwardjai gyorsan és precízen dolgoztak, az állatok rutinosan asszisztáltak a mutatványhoz.
Hatalmas tömeg hömpölyög a kiállítás egész területén, a szombati munkanap nem hozza lázba az érdeklődőket. Minden adott a tartalmas és hasznos időtöltéshez, munkagépek, haszonállatok és az ilyen megmozdulásokon elmaradhatatlan szotyi-lufi-bambi triumvirátus formájában. A juhnyíró verseny igazi színpadi produkció, jól öltözött kommentátorral, és telt házas nézőtérrel. Az első hat induló kézzel, illetve ollóval lát munkához, majdnem mindenkinek sikerül a tizenöt perces szintidőn belül végezni az egyik állattal, utána szinte futószalagon hozzák a másikat.

– Figyeljünk oda, hogy ne legyen utánnyírás, mert az már hulladék, tehát nem felhasználható! – javasolja a műsorközlő. Közben arra is figyelmeztet, hogy az időkeret túllépéséért és a juhok megsebzéséért hibapont jár.

engedelmesek voltak az állatok a szakavatott kezekben, mint a ma született bárányok Fotó: Tésik Attila
engedelmesek voltak az állatok a szakavatott kezekben, mint a ma született bárányok
Fotó: Tésik Attila

Közben a szervezők folyamatosan gyűjtik a birkákról lehámozott gyapjat, majd mérlegre helyezik, később pedig a rázóasztalon szétválasztják főgyapjúra és has-láb gyapjúra. A második körben már a géppel nyírók is szerephez jutnak. Egyikük állata nem akar kötélnek állni, a versenyző azonban egy szemvillanás alatt lebirkózza a renitens juhot. Az agrárbodicsekk más sportágakban kifejezetten tetszetős, itt viszont két büntetőpontot eredményez.

– A gyapjú eltérő színű lehet, ez a tartási körülményektől is függ, és nagyban befolyásolja a további felhasználást – magyarázza Kádas Antal, a zsűri elnöke. A tiszta, hófehér alapanyagból ugyanis szinte bármit készíthetnek, a sárgább árnyalatút azonban többnyire beszínezik, és tarka végtermékként értékesítik. Jelen esetben az egyetem vásárhelyi kara által biztosított juhok gyapját is eladják, hamarosan takaróként vagy falvédőként funkcionálnak majd.

Birkanyírók

Ma már szinte mindenhol géppel
nyírják a juhokat, kézzel csak bemutatókon látnak neki a fáradságos munkának. A gépi nyírók közül a dobogóra nem állhatott fel Csongrád megyei versenyző. A kézzel koppasztók
versenyében viszont a második
helyen végzett a királyhegyesi
Antal Károly. A bajnokságot a csólyospálosi Nagy Lajos nyerte. Harmadik a debreceni Győrffy László lett.
Látványban nincs hiány, a színpad előtt kitűnően szórakoznak az emberek. – A lábát mög majd én nyírom lé, he? – teszi fel minden szempontból költői kérdését egy alkalomhoz öltözött öregúr a hátam mögött. Medvével szerencsére nem találkoztunk a rendezvényen, így feltételezzük, hogy emberünk csak a juhok bőrére ivott előre.

A nap tanulságaként megállapítható, hogy erős párhuzam vonható a politika, a labdarúgás és a birkanyírás között. A közönség ugyanis mindhárom esetben jobban ért hozzá, mint azok, akik csinálják.

Olvasóink írták

  • 1. Traktato 2008. április 30. 08:22
    „Hát azt hiszem, a cikkíró mindent kihozott ebből, amit csak lehetett. De komolyan, ritka ez a fajta nyelvi frissesség a Délmagyarban. Így tovább.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A mezőgazdaság ünnepe Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - A magyar mezőgazdaság ünnepének nevezte Gráf József földművelésügyi miniszter a pénteken megnyílt XV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat. Tovább olvasom