Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 22°C Még több cikk.

A Bethlen Gimnázium tudós tanárai az Emlékpontban

Hódmezővásárhely - A Közéleti Pont beszélgetésein a köz- és a tudományos élet jeles személyeit, életútjukat ismerhetik meg az érdeklődők.
A novemberi vendégek a Bethlen Gábor Gimnázium "elszármazott", tudós tanárai lesznek, akik a nagy múlt alma materben együtt tanítottak a hetvenes években. Blazovich László professzor 1969-ben került a helyi gimnáziumba, melynek tanára, majd 1978-tól igazgatóhelyettese lett. Imre Mihály irodalomtörténész egy évvel később kezdte pedagógiai pályáját a Szőnyi utcai épület falai között, s itt tette meg az első szakmai lépéseket a régi magyar irodalom tanulmányozása irányába. Ebben az időszakban a gimnázium valódi alkotó műhely volt, ahol Grezsa Ferenc igazgató irányításával számos tudós tanár dolgozott. Az iskola akkori szellemiségét fémjelzi, hogy tanári karából később számos akadémiai doktor, kandidátus és tudományos fokozatot szerzett oktató került ki. E műhely mind Blazovich László, mind Imre Mihály tudósi szemléletmódjának kialakítására nagy hatást gyakorolt.

Bő egy évtizedet töltöttek el a közéleti beszélgetés vendégei a gimnázium katedráján, majd a tudományos élet Szegedre vonzotta őket: Blazovich professzor megyei levéltárigazgatóként, Imre tanár úr pedig az irodalmi tanszék oktatójaként szerezett tudományos elismertséget és hírnevet magának. Bár mindkét tudós férfiú Vásárhelytől közelebb-távolabb – Imre Mihály 1988-tól a debreceni egyetemen oktat és kutat – futotta be tudományos pályáját, de Vásárhelyhez és a gimnáziumhoz mindvégig hű maradt. Rendszeresen hazatérnek szeretett városukba, Hódmezővásárhelyre, így november 19-én, pénteken 17 órától az Emlékpont előadótermében találkozhatnak velük az érdeklődők, volt tanítványaik és pályatársaik. A Bethlen Gábor Gimnázium tudós tanáraival rendezett közéleti beszélgetés házigazdája Simon Ferenc, a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanára, könyvtárosa lesz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Genersich-díj Hódmezővásárhelynek

Hódmezővásárhely - A Genersich Antal Alapítvány a közelmúltban különdíjat adományozott a vásárhelyi… Tovább olvasom