Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

A biciklisek nem nézték a táblát

Sok biciklis nem vette figyelembe, hogy egyirányú lett a forgalom a Lánc és a Szent Antal utcában Vásárhelyen. Páran szembe mentek a forgalommal. A közlekedőket reggel a rendőr figyelmeztette, ő később napközben többször is visszatért.
Orosz Tünde törzsőrmesternek főleg a kerékpárosokat kellett figyelmeztetnie. Fotó: Tésik Attila
Jó reggelt kívánok! – köszönt udvariasan tegnap reggel 8 óra után néhány másodperccel Orosz Tünde rendőr törzsőrmester az első kerékpárosra, aki be akart hajtani – a forgalommal szemben – a vásárhelyi Szent Antal utcába. A rendőrnő csöndesen arra kérte a kerékpárost, hogy szálljon le, s felhívta a figyelmét a behajtani tilos táblára.

Tegnap reggel 8 óra után ugyanis egyirányúsították a Szent Antal utcát, melyre ezentúl csak az Andrássy utca felől érkezők hajthatnak be. Ugyancsak ettől kezdve egyirányú a Lánc utca is, csak éppen az ellenkező irányból.

A kerékpáros, majd még néhányan engedelmeskedtek a felszólításnak, s immár gyalog folytatták útjukat a belváros felé.

Néhány, megszokásból közlekedő autós is próbálkozott – természetesen hiába – a bekanyarodással, annak ellenére, hogy a forgalmi rend változására a közlekedési csomópontba torkolló valamennyi utcában külön táblák hívták fel a figyelmet.

Amikor nem állt rendőr az utca végén, azt tapasztaltuk, hogy az autósok tiszteletben tartották a KRESZ-táblát, akik meg nem kaptak idejében észbe, azoknak a szemből, szabályosan, immár az úttest teljes szélességében közlekedő járművek vezetői beintettek. A kerékpárosokat azonban ezek a gesztusok sem tartották vissza – igaz, egy részük a legforgalmasabb gyalogjárdákon is önfeledten biciklizik.

A változtatás egyébként többnyire tetszett azoknak, akiket megszólítottunk.
– Régen ki kellett volna tenni a táblákat, a Szent Antal utcán, az APEH a parfüméria és az optika előtt parkoló autóktól amúgy sem nagyon lehetett bekanyarodni – mondta Fehér Tamás, aki szerint a Lánc utca meg eddig sem volt igazán alkalmas a kétirányú közlekedésre.

Ez igaz, hiszen a Lánc utcában a bútorbolthoz, a vízművekhez a számítógép-szaküzlethez érkezők járművei alaposan leszűkítették az utat. A naponta erre járó Kerényi Ferenc úgy emlékezett, hogy harminc évvel ezelőtt már volt olyan lakossági fórum, ahol kérték a két utca egyirányúsítását.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szégyenfolt a belvárosban

Pénzhiány miatt a közeljövőben sem tudják felújítani a vásárhelyi Andrássy utca 9. szám alatti, mára… Tovább olvasom