Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

A fantomutcára is rátalál a mindszenti postás

Mindszent - Esze Tamás – ez a rövidke utca Mindszent szívében van, a városházától légvonalban mintegy 100 méterre. Mégsem szerepel a '90-es évektől a térképeken, utcanévjegyzékekben – pedig Esze Tamás nem volt kommunista.
Fuvarozó és mentő is kereste már hiába. Az egyik ott lakó szerint nincs semmi probléma, a mindszentiek úgyis emberekről, boltokról, kocsmákról jegyeznek meg egy-egy utcát, nem a nevéről.

Néhány napja fotóriporter-kollégánknak, Tésik Attilának a mindszenti Esze Tamás utcában akadt dolga, le kellett fényképeznie ott valakit. Helyismeret hiányában térképen kereste volna meg, hol is van az a bizonyos utca, de egy mappán se szerepelt. Ráadásul a kisváros központjában lévő információs tábláról is hiányzik, s a megkérdezett helyiek sem hallottak róla. Pedig abszolút a belvárosról van szó: a híres kuruc vezérről elnevezett utca légvonalban 100 méterre van a Köztársaság téri városházától.

Fotósunk már rutinból jutott el másodszor a kérdéses utcába, amelynek a fele aszfaltos, a másik fele pedig még földes. Autónkból kiszállva épp egy kerekező postást pillantottunk meg, neki szakmájából adódóan ismernie kell az utcákat. Ismeri is.

A központban lévő információs táblán Jancsovicsné Rácz Szilvia hiába keresi az Esze Tamás utcát Fotó: Tésik Attila
A központban lévő információs táblán Jancsovicsné Rácz Szilvia hiába keresi az Esze Tamás utcát. Fotó: Tésik Attila

– Az lehet, hogy a térképeken nincs rajta, de a járatjelzőmben megvan. Amúgy kicsi utca, négy házzal és 8-9 lakóval. Eddig fel sem tűnt, hogy máshol nem szerepel – mondta Szécsi István postás, miközben küldeményt dobott be az Esze Tamás 10. szám alatti postaládába.

Csöngetésünkre az 5. szám alatt egy idősebb nő nyitott kaput. Nevét nem akarta elárulni, de azt igen, hogy 1972 óta lakik itt, és már akkor is Esze Tamásnak hívták az utcát. Tisztában volt vele, hogy egyetlen egy térképen sem szerepel otthona. Ennek ellenére ez nem zavarta, mivel elmondása szerint a helyiek inkább emberekről, boltokról, kocsmákról jegyeznek meg egy-egy utcát, mint a nevéről. Hozzátette: egyszer egy áruszállító kisteherautó vezetője volt bajban, mikor ebbe az utcába szólt a megrendelése – csak nagy nehezen találta meg.

Dr. Csibi Éva gyermekorvos a kilencvenes évek elején került Mindszentre. Kutyájával, Cézárral az utcában sétált. A doktornő elárulta, hogy a nyolcvanas évek végén készült térképen – melyet azért kapott, hogy megismerje új körzete utcáit – még feltüntették az Eszét. Aztán az újabbakról valahogy lefelejtődött.

Jancsovicsné Rácz Szilvia is hiába kereste a Köztársaság téren lévő ABC előtt álló térképen az Esze Tamást, még az utcanévjegyzékből is hiányzott. Ezt követően Hevesi István önkormányzati képviselőt is megkértük, mutassa meg ugyanitt a keresett utcát, ő sem járt sikerrel.

– Előfordult már, hogy a beteghez igyekvő mentő sem találta meg a címet. Ezért úgy határoztunk, hogy kiegészítő táblákat rakunk ki a főbb utak mellé, amelyek mutatják az utcákat. Így most már az Esze Tamást is meg lehet találni. Azt viszont nem tudom, hogy a kataszterben szereplő utca miért nincs rajta az újabb térképeken – tette hozzá a városatya.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyártól megújul Vásárhelyen a népkerti állomás

Hódmezővásárhely - Két héten belül megköti a MÁV Zrt.-vel a szerződést a vásárhelyi önkormányzat a népkerti vasútállomás épületének felújításáról. Nyár végén megkezdődhet a munka. Tovább olvasom