Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 18°C Még több cikk.

A gyerekek tolmácsolnak siket szüleiknek

Hódmezővásárhely - Szlivka Ágnes és Ságodi Róbert születésétől siket, gyermekeik viszont jól hallanak. Dóra és Robi szól a szüleinek, ha csengetnek a lakásuk ajtaján, vagy SMS-t kapnak telefonjukra. Sőt a tévéműsorokat is a 9 éves kislány tolmácsolja.
Az anyák napi ünnepségen nemcsak elszavalta a verset a vásárhelyi Szlivka Dóra, hanem jelnyelven tolmácsolta is, hogy édesanyja megértse. A 35 éves mama, Szlivka Ágnes, valamint párja Ságodi Róbert születése óta hallássérült. Két gyermekük, a 9 éves Dóra és az 5 éves Robi ép hallású.

– A szüleim úgy neveltek: ha magamat elfogadom, akkor mások is elfogadnak. Soha nem éreztették, hogy más lennék, mint a társaim – magyarázta a csinos fiatalasszony, aki végzettsége szerint fogtechnikus. Jelenleg azonban a Hódfó Szociális Foglalkoztatóban dolgozik. Ugyanakkor oktatja a jelnyelvet, illetve tolmácsol is. Párja egy orvosi műszereket gyártó cég alkalmazottja.

Ágnes és Róbert iskolatársak voltak a szegedi speciális általánosban. A fiatalasszony nevetve mesélte: második osztályosként a nyolcadikos Róbert védte meg a piszkálódó gyerekektől. Ennek ellenére amikor évekkel később összefutottak, párja nem ismerte meg.

Családi beszélgetések. A szülők jelnyelven társalognak. Fotó: Tésik Attila
Családi beszélgetések. A szülők jelnyelven társalognak.
Fotó: Tésik Attila

– Barátságból lett szerelem – mesélte mosolyogva Ágnes, aki egyébként kiválóan olvas szájról. Ha pedig valamit mégsem ért, akkor gyerekei sietnek segítségére. Megtudtuk: bármilyen hihetetlen is, Dóra és Robi már pici baba kora óta megérti a jelnyelvet. A szülőket utánozva járt a kis kezük. A gyerekek figyelmeztetik szüleiket, ha szól a csengő a lakásukban, vagy ha SMS-t kapnak. Dóra tolmácsolja a tévéműsorokat is. – Sajnos elég kevés a feliratos műsor. Ha nem szépen artikulálnak, akkor nehéz megérteni – mondja az édesanya.

Tévézik a család. Ágnesnek és Róbertnek a gyerekek segítenek megérteni a műsort. Fotó: Tésik Attila
Tévézik a család. Ágnesnek és Róbertnek a gyerekek segítenek megérteni a műsort.
Fotó: Tésik Attila

Neki és párjának is van jogosítványa. Ágnes elárulta: szenvedett a vezetői engedély megszerzésével, ugyanis csak Budapesten van speciális tanfolyam hallássérülteknek. Az oktatója lerajzolta, mit hogyan kell csinálni, hiszen vezetés közben nem figyelhette a száját. Ágnest egyébként gyakran külföldinek nézik, miután töri a magyart. Róbert munkahelyén pedig még jelnyelvet értő munkatárs is akad, aki Ágnestől tanulta meg a speciális kommunikációt.

Olvasóink írták

  • 8. Pancsa 2009. szeptember 04. 19:45
    „Tudom milyen ez:) Ismerem is Őket!Én is ebben nőttem fel!! Nekem is halláskárosultak a szüleim csak én már 29 éve így élek:) tolmácsolok,orvoshoz viszem őket és egyéb hivatalos helyekre, mert sajnos nem úgy állnak hozzájuk az orvosok,hivatali alkalmazottak.Lekezelően és trehányul! Van úgy hogy nevetve kicsúfolják őket! Ez a szégyen!! Remmélem Szép életük lesz úgy mint Nekem ettől függetlenül!!Sok sikert! Kiss Annamária”
  • 7. baja2005 2009. szeptember 03. 12:09
    „Szegeden”
  • 6. baja2005 2009. szeptember 03. 12:08
    „Ez az igazi összetartás. Makkoserdő-soron egy látássérült családot látok nap mint nap gyermekekkel. Ők is megérnének egy cikket. CSAK CSUPA NAGYBETŰVEL LEHET ŐKET EMLÍTENI.”
  • 5. pillecukor 2009. szeptember 03. 10:34
    „**jav.: szeretetteljes”
  • 4. pillecukor 2009. szeptember 03. 10:33
    „Szeretetteles a cikk!! Sok sikert és egészséget a családnak! :)”
  • 3. lebro 2009. szeptember 03. 07:27
    „Szerintem is. Rendszeresen találkozok velük az utcán, látom őket. Apukán is látszik mennyire odafigyel a gyerekekre!”
  • 2. Vöröske 2009. szeptember 02. 19:59
    „Sok sikert,boldogságot kívánok nekik!”
  • 1. Filctoll 2009. szeptember 02. 18:06
    „Az biztos hogy arany lelkük van!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lövés dördült egy vásárhelyi játszótéren?

Egy több főből álló társaság összegyűlt, és megfenyegette a rendőrségre betelefonálót egy korábbi tartozása miatt. Tovább olvasom