Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

A horgászvita nem csak a halakról szól

Háború zajlik a vásárhelyi Dobó Ferenc Horgászegyesület vezetőségében. A legnagyobb vásárhelyi civilszervezet egyik tagja, Szabó Zoltán Patócs Sándor elnök vezetési stílusát kifogásolta, és azt, hogy a vezetőség nem tud arról, hogyan állnak pénzügyileg. Az elnök azt mondja, ha bárkinek kifogása van a stílusa ellen, neki mondják meg, szemtől szembe.
Patócs Sándor elnök szerint az egyesület ma is törvényesen működik
Több dolog miatt is kifogásolta az 1300-as taglétszámú, ezen a néven 1954 óta létező vásárhelyi Dobó Ferenc Horgászegyesület elnökének munkáját Szabó Zoltán, az egyesület egyik vezetőségi tagja. Nehezményezi, hogy a legutóbbi közgyűlés óta nincs gazdaságvezető, felügyelőbizottsági és fegyelmi bizottsági elnök, enélkül az egyesület nem is működhetne.

Nem volt átadás?

Szabó Zoltán úgy tudja: az elnök a közgyűlés után a régi és az új elnökségi tagokat nem hívta össze, és így nem tisztázták a folyamatban lévő ügyeket, nem volt átadás, átvétel. Így nem tárgyalták a halászok által kifogott 123 mázsa törpeharcsa ügyét sem. Melyről a jegyzéket ő adta át az elnöknek.

A vezetőségi tag szerint az elnök a vezetőség határozata nélkül döntött több tíz régi irodai szék kicseréléséről, számítógép-vásárlásról, s az egyesület pénzén jelentős mennyiségű kárászt vásárolt az úgynevezett Belső-tóba, mely már nem is az egyesületé. Nem érti, miért nem inkább a magas vízállású mártélyi holtágba telepítettek. A halak végül egy maszek kishomoki halastóba kerültek. Szabó Zoltán szerint az egyesület vezetősége nem tud a költségvetés időarányos teljesítéséről.

A sérelmek közé tartozik a vegyeshalfogó verseny újszerű megrendezése is, melyen kötelezővé tette az elnök az ebéd kifizetését, és így a korábbi 300 forintos nevezési díj 1000-re emelkedett. Szabó Zoltán szerint a júliusi ülésen a vezetőség kényszerűen döntött a számítógép vásárlásáról, és új pénztáros alkalmazásáról, ugyanis az elnök kész tények elé állította a testületet. Szerinte Patócs Sándor addig macerálta az önálló véleményt hangoztató elnökségi tagokat, míg azok le nem mondtak, visszatartotta a halőrök jogos járulékait, utazási költségeit.

Szabó Zoltán szerint jelenleg nincs gazdája az egyesületnek. Fotók: Tésik Attila
Ügyelnek a szabályokra


Patócs Sándor a kifogásokra reagálva elmondta: a február 19-i vezetőségválasztó közgyűlésen a gazdasági vezető már a jelölésekor visszalépett, mert nem az általa várt személy lett az elnök. A választást követő napokban a felügyelőbizottsági és a fegyelmi bizottsági elnök is visszaadta mandátumát. Az egyesület ennek ellenére is törvényesen dolgozik, a következő közgyűlésen betöltik majd a megüresedett posztokat. Az elnök hangsúlyozta: az első elnökségi és vezetőségi ülésre valóban nem hívták meg az előző vezetőség tagjait. A régiek közül ezen azok vettek csak részt, akik továbbra is a vezetőségben maradtak. Az átadás-átvétel folyamatban van. A 123 mázsa törpeharcsával kapcsolatban elmondta, az új vezetőség a közgyűlés után nem kapott olyan dokumentumokat, melyek a mennyiségre vonatkoztak. A bizonylatok hiányában csak a halászok elszámolásával szembesülhettek.

A székeket azért cseréltették ki, mert a régiek már összecsuklottak. A székcserénél a pénzügyi döntési rend minden szabályát betartotta. A számítógép-vásárlás már régen megérett döntés volt. Az egyesület nem pénztárost vett fel, hanem olyan személyt, aki a könyvelési és egyéb munkákat végzi a számítógéppel. Alkalmazásáról a vezetőség döntött, vita csak a béréről volt. Az új rendszerrel a horgászok szempontjából egyszerűsödik a horgászjegyek kiadása is.

A szükség diktált

A döntést a szükség diktálta sürgősen, de a vezetőségnek lehetősége volt nemet is mondani – állítja az elnök. A kifogásolt nevezési díjra azért volt szükség, mert az tartalmazta az ebéd költségeit, és az volt a szervezők célja, hogy a versenyzők üljenek le, és beszéljék meg tapasztalataikat. Patócs Sándor úgy véli, ha valakinek kifogásolnivalója van a stílusával kapcsolatban, akkor annak az a módja, hogy személyesen mondja el neki. Hogy ki miért mondott le elnökségi tagságáról, azt a mai napig sem tudja. A halőröktől pedig semmilyen juttatásokat nem vontak el – hangsúlyozta –, nincs is ilyen szándékuk. A választások előtti juttatásokat kapják ma is. Elnökségi döntés alapján a Belső-tóba vásárolt halakat vitték át a gyermeknapi horgászverseny helyszínére, kiegyenlítve ezzel a bérleti díjat. Ugyanis a halak már úton voltak, amikor kiderült, hogy a Belső-tóra nincs halászati joga az egyesületnek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Harmincesztendős fiatalember az izombetegek élén

Vásárhelyi központtal alakult meg a Magyarországi Izombetegek Országos Egyesülete, melynek egy helyi… Tovább olvasom