Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 18°C Még több cikk.

A korzó hangulatához illő üzleteket szeretnének

Hódmezővásárhely - A korzó hangulatához, arculatához illő szolgáltatásokat kínáló üzleteket szeretne a nyárra teljesen megújuló Dr. Rapcsák András úton a vásárhelyi önkormányzat, ezért együttműködést kezdeményezett a tulajdonosokkal. Jelenleg kiadó és eladó üzlet is van. Működik pékség, játékbolt és több söröző.
– Vásárhelyiként és vendéglátósként is találkozik az elképzelésem az önkormányzatéval, azzal, hogy a felújított Dr. Rapcsák András útnak valóban sétálóutca, korzó hangulata legyen – fogalmazott Viski Csaba, a Raktár Café üzemeltetője. A város azt szeretné, hogy az épületek homlokzatának felújítása mellett a sétálóutca arculatához illő szolgáltatásokat kínáljanak az üzletek. Ezért az önkormányzat együttműködést kezdeményezett.

A Raktár Café éjszakai szórakozóhely, bár nappal is nyitva van, de a hétvégékre korlátozódik a forgalma. Viski Csaba, aki 2005-től működteti a pincehelyiséget, kifejezetten örül annak, hogy az Agóra-programmal, a múzeum, a művelődési központ felújításával igazi korzóvá alakul az utca, és ezáltal a vendégek, látogatók száma is változik. Kerthelyiség, kávézó kialakításán gondolkodik. Erre pedig a forgalma érdekében anyagilag is áldozna – mondta.

A megújuló vásárhelyi Dr. Rapcsák András úton többféle profilú üzlet található. Fotó: DM/DV
A megújuló vásárhelyi Dr. Rapcsák András úton többféle profilú üzlet található.
Fotó: DM/DV

Nyárra teljesen megújul a Dr. Rapcsák András út. Elkészül a művelődési központ, a múzeum. A házak rekonstrukcióját is elvégzik. Utóbbiak közül már befejezték a Dr. Rapcsák András út 5. szám, a 12–14. szám, valamint az úgynevezett Z bérház homlokzatának felújítását, és elkezdték a Dr. Rapcsák András út 1–7. szám alatti ház rekonstrukcióját. Megírtuk: a költségek egyharmadát az önkormányzat állja. Eddig összesen 31 millió forintot fordított erre. Nemcsak a lakók, a több mint 10 üzlet tulajdonosa (van köztük vásárhelyi, szegedi) is hozzájárul anyagilag a rekonstrukcióhoz.

A homlokzati felújításról már megegyeztek az üzletek tulajdonosaival, a sétálóutca arculatához illő szolgáltatásokkal kapcsolatban még tárgyalnak – hallottuk Makó András aljegyzőtől, aki így konkrétumokról még nem tudott beszélni. Úgy vélte: a fentebb említett Raktár üzemeltetőjének elképzelése egyáltalán nem rossz. A Dr. Rapcsák András úton jelenleg van kiadó és eladó üzlet is. Működik pékség, játékbolt, porcelán- és cipőüzlet, ételbár, több söröző és egy borozó.

Olvasóink írták

  • 9. eldorádó 2012. január 29. 12:55
    „Rapcsák u.: a tram-train végállomás "ideális" helye?”
  • 8. booo 2012. január 28. 22:35
    „Szerintem is nevetséges az egész! Valaki ismét a fellegekben jár? Milyen lesz az arculat? KI vagy mi határozza meg? Valaki egyhangúlag eldönti? Gondolom ebből lett elegük a mostani tulajdonosoknak, akik máris szabadulnának az üzlethelyiségektől mert szerintem aki odamegy annak teljes ráfizetés lesz! Talán 3 üzlet maradt még nyitva, a túloldalon a régi rendőrség épülete csöves laktanya lett. (A napokban valaki felgyújtotta a volt gondnoki lakást mert égett rongyok voltak ma kidobálva az ablakon, ami elég kormos is lett.)
    A drága (gondolom én!) pénzen lerakott díszkövet már feldúrták mint a vakond, még kész sincs már reped, nem sokat fog kibírni. Mire az egész cécó befejeződik, minden kezdődhet az elejéről. (Megvan rendesen szervezve minden!)
    Legjobb lenne visszaállítani a Szántó K J utca elejét, hogy ismét mehessen a forgalom és ne kelljen a fél várost megkerülni azért a 200 méterért. Gondolom az érintett szakaszon lakók is örülnek hogy ingatlanukat járművel nem tudják (majd) megközelíteni. A boltban dolgozó eladóknak pedig 100 méterről kell a kamionról kipakolni az árut.
    Akinek az agyában megszületett ez az agyrém, fogalma sincs arról hogy néz ki egy sétálóutca. Ez egy kővel, betonnal kirakott bazi széles kerékpárút lesz, szökőkutakkal tarkítva.”
  • 7. Agyalapi 2012. január 28. 15:18
    „Ez az egész olyan irreális, mint az utcát (Rapcsák, Andrássy) ÚT-nak nevezni. Az Andrássy csak Pesten út, Vásárhelyen mindig utca volt, mint a régi Szántó Kovács János utca is. A korzóról meg a jelenlegi városvezetésnek fogalma sincs, el sem tudják képzelni, hogy az egykori korzón pl. tejivó is volt, az rk. templomot meg kerítés vette körül. De hagyjuk....”
  • 6. szőkecica 2012. január 28. 00:10
    „Én javasolnék egy Max Mara-t, egy Gucci-t és egy Dolce & Gabbana-t. Ez a három üzlet tuti biztosan megélne. Vagy mégem.....”
  • 5. aranka2 2012. január 27. 10:08
    „A korzó a Sastól a Kálvin térig húzódó egykori Nagy, majd Andrássy, majd Sztálin, majd Kossuth, majd Lenin, majd ismét Andrássy utca volt - amíg az egyáltalán működött. A Kossuth tértől a Deák Ferenc utcáig tartó útszakasz láthatóan igen szép sétálóutca lesz, de korzó nem.”
  • 4. DÓZER 2012. január 27. 09:05
    „Szerintem legyen először fizetőképes közönség. Akkor lesznek szép üzletek is. Addig meg kínaik és köpködők...”
  • 3. Dongó 2012. január 27. 06:15
    „Az, hogy mit szeretne az önkormányzat, azt LJ előírja neki, hát most ezt szeretné és meg is teszi. Nem az a lényeg, hogy mire van igény, mit szeretne a vásárhelyi adófizető állampolgár. Megérdemli, miért tette oda szolgai módon az "X"-et a fityeszesekhez.
    További szép napot
    Tisztelettel: Dongó”
  • 2. lisa01 2012. január 26. 23:10
    „Biztos nagyon szép, és jó lessz, látszik, hogy a legszükségesebb dolgokra költi az önkormányzat az adóforintokat.”
  • 1. kommentelő 2012. január 26. 21:13
    „Vicc.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aláírást gyűjtenek a szigorításért

Már kétezer aláírást gyűjtött össze a Facebookon a vásárhelyi Konrad Lorenz Természet- és Állatvédő Egyesület. Tovább olvasom