Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

A különórák ára Vásárhelyen is igencsak borsos

Matematika 1400-ért, angol óra 2300-ért – ennyibe kerülhet egy-egy külön foglalkozás, ha magántanárhoz járatja a szülő középiskolás gyermekét Vásárhelyen. A korrepetálásokra persze nem mindegyik család tud áldozni, ezért az Eötvös szakközépben házon belül oldják meg a felzárkóztatást, az érettségire való felkészítést.
Az Eötvös-suli diákjai, Juhos Natália, Molnár Patrícia, Horváth Zsanett és Béni Erzsébet magántanár helyett az iskolában jár különórára Fotó: Tésik Attila
Hetente 5 ezer forintot költ az egyik vásárhelyi szülő két középiskolás gyermekének különóráira. Lánya rendszeres délutáni elfoglaltságai közé tartozik a matekkorrepetálás, ami 1400 forint, de a középfokú nyelvvizsga megszerzéséért külön angolra is jár 2300 forintért. Másik gyermeke ugyan még csak most kezdte a gimnáziumot, de az érettségire szintén nyelvvizsgát szeretne, ezért ugyancsak délutáni angolra jár, ami alkalmanként 1300 forint, sorolta az édesanya. Kíváncsiak voltunk ugyanis arra, hogy mennyit is kell áldoznia akkor a szülőnek, ha csemetéjének nem elegendők a tanórákon hallottak, s korrepetálásra vagy felkészítő különórára kell járnia a gyermeknek.

Nem mindegy, hogy kihez jár a gyerek különórára, hiszen fontos, hogy az új tankönyvek szerint tanítson a magántanár. A felkapott nyelvtanárok pedig általában többet kérnek egy-egy óráért, mint akik kevésbé ismertek, állapította meg a szülő. Persze jó néhány család nem tudja finanszírozni a korrepetálásokat, felkészítéseket. Az Eötvös József szakközépiskolában ezért évek óta házon belül oldják meg a tanulók felzárkóztatását. A kilencedik évfolyamosok tudását felmérve ajánlják a
Kisdiákok okítása

Bár az általános iskolások még nem igazán járnak magántanárhoz, azért akadnak olyanok, akik különórákon is okosodnak. Már számukra is elég nagy a követelmény, a szülők pedig nem mindig érnek rá otthon leülni tanulni a csemetéikkel, állapította meg egy vásárhelyi pedagógus, akinek évek óta vannak kisiskolás magántanítványai. Ezeken az órákon egyébként nemcsak tanulnak, hanem megbeszélik a kisdiák bánatát, örömét is.  
szülőknek a suli különóráit, amelyekért persze nem kell fizetni. A tanárok pedig pluszfeladatként vállalják ezt a munkát.

Horváth Zsanett emelt szintű érettségit szeretne, ezért matekból jár felkészítésre. A kilencedikes diáklány szerint ez más, mint egy rendes óra, hiszen ilyenkor több idő jut a gyakorlásra, a hiányosságok pótlására. Mindez pedig nem kerül semmibe, de nem is igazán tudnák kifizetni a magántanárt, mondta Zsanett. Béni Erzsébet is ezért örül az iskolai felzárkóztató óráknak. Nyelvtanból és matekból is szeretne erősíteni, ezért hétfőn és csütörtökön a nulladik órában jár pluszfoglalkozásra, ahol – mint mondta – nagyon jó a hangulat, s ami a lényeg, még dolgozatot sem kell írniuk. Az Eötvösben az érettségire készülőknek sem kell külön áldozniuk magántanárra, hiszen a suliban lehetőségük van felkészülésre. Molnár Patrícia matekra, törire és irodalomra erősít pluszórán. Házi feladatot itt is kapnak, de nem jár érte büntetés, ha nem készítik el, viszont a sikeres érettségihez illik megoldani, jegyezte meg a tizenkettedikes diák. Szintén érettségire készül az idén Vigh Zsuzsanna, aki osztálytársával Juhos Natáliával ugyancsak jár felkészítőre. Az orvosi egyetemre készülő Zsuzsa irodalomból, biológiából és kémiából vesz különórákat, miután emeltszintű érettségit szeretne tenni. Több feladatot kapnak ezeken az órákon, mondta, de ez egyáltalán nem teher számára, örül annak, hogy nem kell magántanárhoz járnia.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Benedek bébikötvénye

A háromhetes Benedek a vásárhelyi Barna család első közös babája. A kisfiú azon apróságok egyike,… Tovább olvasom