Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

A mindszenti strandot a kultúrház üzemelteti

A mindszenti Tisza Művelődési Házat bízta meg az önkormányzat azzal, hogy júniustól üzemeltesse a strandot – többek között erről határoztak a képviselők tegnapi ülésükön. A tervezett szennyvíztisztítóról nem született döntés.
A mindszenti képviselők tegnapi rendkívüli ülésükön két fontos napirendi pontot tárgyaltak: az egyik a városi strand üzemeltetése, a másik pedig az új szennyvíztisztító létesítése volt.

Antal István képviselő javasolta, hogy a strand üzemeltetésével a Tisza Művelődési Házat bízzák meg. Ehhez módosítani kell a kultúrház alapító okiratát. A testület egyhangúlag elfogadta a javaslatot.

Az önkormányzat célja, hogy mihamarabb megnyithassák a tiszai fürdőhelyet. A stranddal kapcsolatos részleteket majd a június 4-i ülésükön tisztázzák a képviselők. Így többek között a nyitva tartási időről, új motoros mentőcsónak vásárlásáról is döntenek.

Már számos testületi ülés témája volt a város szennyvízhálózatának fejlesztése, kiépítése. Eddig azonban semmiben sem sikerült dönteni.
Zsótér István polgármester elmondta: a létesítménynek 2015-re el kell készülnie, mert különben nem kaphatnak semmiféle uniós támogatást. Ám még azt sem sikerült tisztázni, előbb építsék ki a csatornahálózatot vagy húzzák fel a tisztítót.

Tegnap csak arról határoztak a képviselők, hogy első lépésként kiválasztanak egy pénzintézetet, amely a beruházást finanszírozza, majd víziközmű-társulatot alapítanak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zöldségesek, piaci árusok a vásárhelyi utcákon

A nagyáruházak, zöldségesek, piaci árusok mellett utcai árusoktól is vehetünk zöldséget, gyümölcsöt… Tovább olvasom