Szeged - delmagyar.hu

A július 8-i mindszenti balesetnek nem csupán áldozatai és sérültjei, de hősei is vannak. A 37 éves Bendéné Tóth Katalin mindszenti tanítónő és a vele egy kocsiban utazó fiatalok értek elsőként a baleset helyszínére, és azonnal a szerencsétlenül jártak segítségére siettek. A tanítónő már átélt hasonlót, amikor legkisebb gyermeke, Márk félévesen rosszul lett, nem kapott levegőt, és a szentesi kórházba sietett vele. A mindszenti képviselő-testület felterjesztette Bendéné Tóth Katalint Életmentő-emlékéremre.

Bendéné Tóth Katalin tizenkét éve legkisebb fiával, Márkkal rohant a szentesi kórházba. Még ma is pontosan emlékszik a történtekre.
– Útközben rosszabbul lett, nem lélegzett, próbáltam rajta segíteni, de főleg azért aggódtam, hogy időben orvos kezébe kerüljön. Aztán Szentes határában a sorompónál elromlott a Lada, amivel mentünk, kipattantam, beültem egy idegen autóba, és kértem a sofőrt, vigyen a kórházba, mert különben meghal a kisfiam. Ez a roham még egyszer megismétlődött, és nem múlt el nyomtalanul: Márk Szentesen speciális általános iskolába járt, ősztől Vásárhelyen folytatja tanulmányait, 12 éves, hatodikos lesz. Úgy tűnik, stresszhelyzetben tudom mit kell tenni, utána omlok össze – mondta a 37 éves mindszenti tanítónő.

Katalin még két gyermeket nevel egyedül: Marcell 15, Laura 17 éves. Utóbbi ott volt a balesetnél, segített édesanyjának a mentésben, akárcsak a 17 éves Elekes Flóra és 21 éves barátja, Benedek Dávid. Ők is öten voltak, mint azok, akik a balesetet szenvedett Fiat Puntóban ültek, de az ötödik – akinek a nevét Katalin kérésére nem írjuk ki – elment, mert tudta, rosszul lesz a vér látványától, s akkor a többieknek vele is foglalkozni kellene.

Katalint felterjesztették A mindszenti képviselő-testület rendkívüli ülésén megszavazta, hogy Bendéné Tóth Katalint felterjesztik Életmentő emlékéremre a július 8-án hajnalban történt baleset során nyújtott helytállásáért. A javaslatot az önkormányzat a Dél-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatalnak küldi el, amely a Magyar Köztársaság kormánya elé terjeszti, és majd az dönt az adományozásról.

– Már messziről észrevettük, hogy valami lángol, amikor közelebb értünk, láttuk, hogy fának ütközött egy autó. Megálltunk... – csuklott el Katalin hangja, majd folytatta: – Amikor odaértem, láttam, hogy Bozó Peti a sofőr, megpróbáltam kihúzni, kimenteni, de nem sikerült, mert beszorult a lába. Az a borzasztó, hogy fogalmam sincs arról, élt-e még, vagy már halott volt. Valahogy ki szeretném deríteni, tudni akarom...

A mentéskor a percek óráknak tűntek. Segíteni kellett a többieknek. Csak a jobb hátsó ajtó nyílt, ott ült Verók Ferenc, akit Katalin kihúzott a térdére. Kolarovszki Éva nem akarta, hogy hozzányúljanak, nagy fájdalmak gyötörték. Meg kellett győzni, hogy muszáj, hogy kijöjjön, mert felrobban az autó, és meghal. Sebestyén Tamást Benedek Dávid húzta ki a bal hátsó ablakon. A lányokkal odébb vonszolták a sérülteket, majd a robbanás kivetette a kocsiból Gránicz Imrét. Lángolt a Fiat Punto.

– Akárhányszor beszélek róla, mindig végiggondolom, mit lehetett volna jobban, másképp tenni, úgy, hogy mindannyian megmeneküljenek. Az eszem tudja, hogy semmit, a lelkem azonban nem nyugszik, háborog. Borzalmas élmény... Éva deréktól lefelé rongybabához hasonlított, olyan sok törése volt – de minden műtéttel közelebb kerül a teljes felépüléshez –, Feri nem volt eszméleténél, vérzett az orra, a szája, arra ügyeltünk, hogy ne befelé folyjon a vér. Minden lángolt, nem tudom, miben reménykedve még, Peti arcára terítettem egy törülközőt, hogy ne égjen meg, és azt hiszem, hisztérikus állapotban sürgettem a mentőket, jöjjenek már. Kicsit később láttam Peti kezét, amint ég... Ez a látvány és az egész baleset egy életen át elkísér.

– Álmaimban is gyötörnek az emlékképek. Olykor felriadok, kimegyek a konyhába, sírok egy kicsit – mondta Katalin. Elmesélte: Mindszenten az utcán gyakran megállítják, gratulálnak neki, már nem tudja, hányszor mesélte el a történteket, ami sokszor nehezére esik, igaz, a gondolataiban mindig ott motoszkál a július 8-i hajnal.

– Azt mondják, az idő minden sebet begyógyít. Nem tudom, még együtt élni is meg kell tanulnom ezekkel az emlékképekkel. Sebi már otthon lábadozik, Évára műtétek várnak, Feri átkerült a szentesi intenzívre, és bár nem tud beszélni – a gégéjét megmetszették –, mutogatva, grimaszolva végigbohóckodja a teljes látogatási időt. Fantasztikus fickó, ő ad nekünk, látogatóknak lelkierőt.