Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

A Mosoly-rend lovagja Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Gyermekek és felnőttek közös kedvence, Halász Judit ad koncertet december 2-án, kedden, 17 órakor a hódmezővásárhelyi Petőfi Sándor Művelődési Központban.
Az egy órás, felhőtlen szórakozást ígérő programmal a művésznő már karácsonyi hangulatba kívánja varázsolni az apróságokat és szüleiket. A műsor az idei turnésorozat része és a „Szeresd a testvéred" című, tavaly kiadott lemez bemutatója is.

Természetesen a délután folyamán hallhatóak lesznek jól ismert korábbi slágerek, Mikulást és az ünnepet váró dallamok, a picik aktív közreműködésével. A koncert érdekessége, hogy a vásárhelyi közönség előtt közel 20 esztendeje nem lépett fel az énekesnő.

Halász Judit színésznő, Magyarország legnagyobb prózai társulatának, a Vígszínháznak a tagja pályafutása kezdete óta. Játszott Páger Antallal és Ruttkai Évával, ez utóbbi legkedvesebb kolléganője volt. Számos filmben is szerepelt, az Álmodozások kora, a Szerelmesfilm generációk kedvence a mai napig. Sokoldalúsága korán megmutatkozott; gimnazistaként tagja volt a magyar díjugrató lovas válogatottnak, és Móka Miki kedvenc versmondó lányaként milliókat ültetett a televízió képernyője elé.

Énekes karrierje Bródy Jánossal és Weöres Sándor versek megzenésítésével kezdődött, később a Bojtorján zenekarral és magyar költők műveivel folytatódott. Három évtized alatt műfajt teremtett munkásságával, amiért számtalan díjjal és kitüntetéssel jutalmazták.

Halász Judit méltán népszerű a gyerekek körében. Kedves egyénisége háromszoros nagymamaként is magával ragadja közönségét. Tevékenységéért 2003-ban az UNICEF Magyar Bizottság jószolgálati nagykövetévé nevezték ki és az idén Prima Primissima díjra jelölték.

Micimackó, Csiribiri és Bóbita magyar hangja mosolygós, hangulatos koncerttel várja rajongóit. A jegy egységesen 1000 Ft, mely a helyszínen és elővételben is megvásárolható a PMK-ban. 3 éves kor alatt a belépés ingyenes.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megpályáztatják az orvosi ügyeletet Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Az év végén lejár a vásárhelyi orvosi ügyeletet ellátó cég szerződése, ezért az önkormányzat közbeszerzési eljárást írt ki a feladatra. A munkát három éve végző kft. is pályázik. Tovább olvasom