Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

A nemzeti emlékezet hete Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Tavaly döntötte el Hódmezővásárhely közgyűlése, hogy az október 23-át követő hetet ezután a nemzeti emlékezet hetévé nyilvánítja – emlékeztetett keddi sajtótájékoztatóján Madácsy Tamás, az Emlékpont – Fél Évszázad Vásárhelyen Humán Oktatási Központ vezetője.
Az országban egyedülálló emlékhét célja, hogy a városban és a kistérségben élő diákok minél jobban megismerhessék a kommunista diktatúra borzalmait és az 1956-os forradalom eseményeit. A nemzeti emlékezet hetét hétfőn délután 4 órakor Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő nyitja meg az Emlékpontban, majd az érdeklődők beszélgetést hallhatnak Regéczy-Nagy Lászlóval, a Történelmi Igazságtételi Bizottság elnökével.

Az október 28-áig tartó rendezvénysorozat legtöbb programjának az Emlékpont ad otthont. Az intézmény történészei mellett a forradalom résztvevői és szemtanúi rendhagyó történelemórákat tartanak majd az általános és középiskolák tanulóinak, ezeket filmrészletek teszik érdekesebbé, átélhetőbbé. A diákok megismerkedhetnek a forradalom országos és helyi történetével egyaránt, tudásukat történelemversenyen mérhetik össze. Emellett esténként ingyenes filmvetítésekkel várják az érdeklődőket, akik ezután beszélgethetnek az alkotókkal is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bővítik a mindszenti temető parkolóját

Mindszent - Kétszázezer forintot fordít a mindszenti önkormányzat a mártélyi úti temető parkolójának… Tovább olvasom