Délmagyar logó

2018. 10. 16. kedd - Gál 10°C | 22°C Még több cikk.

A nyitóbarázda pontosságát is értékelte a zsűri - Csongrád megye tarolt a regionális szántóversenyen

Szombaton Orosháza határában, Monoron rendezték meg a VIII. Székkutasi Regionális Szántóversenyt. A Csongrád megyeiek kiemelkedően jól szerepeltek, a 19 helyezésből 13-at oztak el, ebből 7 díj Székkutasra került. Mutatjuk az eredményeket!
kés, Csongrád és Jász-Nagykun -Szolnok megyéből érkeztek versenyzők szombaton Orosházára, a VIII. Székkutasi Regionális Szántóversenyre. Idén a székkutasiak átadták a Magyar Szántóverseny Egyesülethez tartozó verseny rendezésének lehetőségét az Orosházi Gazdakörnek és az Agrár Plázának.

- A mezőgazdasági termelés elképzelhetetlen szántás nélkül. A traktor és az eke mellett jól képzett és elegendő gyakorlattal rendelkező gazdálkodókra van szükség - mondta a rendezvény megnyitóján Horváth József, az Orosházi Gazdakör elnöke. Kiemelte, azokban az országokban a legmagasabb a szántások színvonala, ahol már évtizedek óta rendeznek szántóversenyeket.

Mint megtudtuk, Magyarországon az első szántóversenyt 1866-ban rendezték. Orosházán pedig a kiegyezés évében volt az első ilyen megmérettetés. Érdekesség, hogy a jegyzőkönyv vezetője Petőfi Sándor öccse, Petőfi István volt, aki 1858-tól a napjainkban Orosházához tartozó kiscsákói Geiszt-birtok gazdatisztje volt.
Farkas Sándor, az agrártárca miniszter-helyettese hangsúlyozta, a szántás, a jó talajállapot meghatározó a következő évi termés szempontjából is.
 
Csongrád megye tarolt a regionális szántóversenyen - GALÉRIA. Fotó: Kovács Erika

- Ma, a precíziós gazdálkodás, a digitalizáció, az új eszközök megjelenése idején a gazdálkodóknak szemléletváltozásra van szükségük. Figyelembe kell venniük a környezetvédelmet, a megváltozott klímát. Szembe kell nézni azzal, hogy a kiszámíthatatlan időjárási körülmények között hogyan tudunk gazdálkodni, hogyan tudjuk megtartani a vizet. Ebben is óriási szerepe van a talajmunkának - mondta Farkas Sándor.
A versenyen nemcsak a mai kor traktoraival húzták a barázdát a versenyzők, hanem veterán traktorokat is felsorakoztattak, sőt a lófogatosok is megmutatták a tudásukat.

A zsűri elnöke, Rátonyi Tamás elmondta, a versenyen 35-en indultak, 7 kategóriában. A versenyzőknek 3 óra alatt kellett elvégezni a szántást. A minőség volt cél, nem pedig a gyorsaság.

- Pontoztuk a nyitóbarázdát. Fontos volt, hogy a kijelölt területen ne maradjon szántatlan terület, sem tarlómaradvány. Szántás után legyen alkalmas a talaj a vetőágykészítésre - emelte ki a zsűri elnök a pontozás főbb szempontjait.

A Csongrád megyeiek kiemelten jól szerepeltek a versenyen. A 19 helyezésből 13-at értek el, közülük 7-en székkutasiak.
 
Eredmények:
I. kategória 2-3 fejes ágyeke 1. Baranyi Zsolt Székkutas 2. Farkas Gábor Jászkisér 3. Hamar Vilmos Szajol.
I/A. ifjúsági kategória 2-3 fejes ágyeke 1. Kis Sándor Hódmezővásárhely 2. Pap Bálint Székkutas 3. Verók Máté Székkutas.
II. kategória 4-5 fejes ágyeke 1. Kopornyik János Hódmezővásárhely 2. Korom József Székkutas.
III. kategória 2-3 fejes váltva forgató eke 1. Fodor Tamás Jászkisér 2. Zsedényi Károly Székkutas 3. Dezső Ernő Székkutas.
IIV. kategória 4-5 fejes váltva forgató eke 1. Gyöngyösi Ernő Orosháza 2. Neller Zoltán Orosháza 3. Bila Miklós Székkutas.
V. kategória lófogatú szántás  1. Csorba Ferenc Pusztaszer 2. Losonczi Antal Balástya.
VI. Veterán traktorok Kategória 1. Bitó Tibor Balástya 2. Kádár István Körösladány 3. Joljárt Dávid Sándorfalva.

 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lovak, jókedv, emlékezés - először rendezték meg alapítója nélkül a Kéktó Fesztivált

Lovak, jókedv, emlékezés - először rendezték meg alapítója nélkül a Kéktó Fesztivált
Péntektől vasárnapig, immár kilencedszer rendezték meg a vásárhelyi Kéktó Fesztivált - először az… Tovább olvasom