Délmagyar logó

2017. 08. 16. szerda - Ábrahám 17°C | 31°C Még több cikk.

A reptéren fogadják a fukusimai diákokat

Hódmezővásárhely - Hétfő este érkezik hazánkba az a 17 japán diák, akit a vásárhelyi önkormányzat a katasztrófa sújtotta Fukusimából és körzetéből lát vendégül. A Liszt Ferenc repülőtéren Lázár János polgármester és a japán nagykövet fogadja a középiskolásokat, akik kedden utaznak Vásárhelyre.

„Most, amikor az egész világ az atomerőmű-balesettől hangos, a magyarok kedvessége, hogy meghívnak minket, károsultakat, biztos, hogy segíteni fog az újjáépítésben" – foglalta össze egy 15 éves fukusimai lány gondolatait arról, miért szeretne Magyarországra látogatni.
Megírtuk: hétfőn összesen 17 japán diák érkezik majd hazánkba a márciusban nagy erejű földrengés miatt megsérült fukusimai atomerőmű környékéről. A katasztrófa sújtotta körzetből elsőként Európában Vásárhely lát vendégül középiskolásokat, akiket a Liszt Ferenc repülőtéren hétfő este Lázár János, a város polgármestere, valamint a japán nagykövet, Ito Tecou fogad, majd közös sajtótájékoztatót tartanak.

A diákok a Kizuna-projekt keretében látogatnak el Vásárhelyre.

– Szeretnénk megmutatni a katasztrófa sújtotta japán közösségnek, hogy a kizuna, amellyel az emberek közötti kötelékeket, a baráti kapcsolatokat jelölik, összekapcsolhat olyan távoli településeket is, mint Fukusima és Hódmezővásárhely, és összeköthet olyan távoli embereket is, mint a japánok és a magyarok – fogalmazott Lázár János a projekttel kapcsolatban.

A föntebb idézett diáklányon kívül a projekt összes résztvevője megfogalmazta érzéseit. Írásaikból nemcsak az derül ki, mit várnak az utazástól, miért fontos nekik, hogy eljussanak Magyarországra, hanem az is, hogy a katasztrófa következtében milyen veszteségeket szenvedtek el. Meghaltak rokonaik, lakhatatlanná váltak otthonaik, szüleik munkanélküliek lettek. Egy 15 éves fukusimai lány például azt írta: a sugárfertőzés miatt kénytelen mindennap maszkot viselni.

Honfitársaikkal is találkoznak a vb-n

A japán csoport kedden érkezik majd Vásárhelyre, ahol a Best Western Ginkgo Sasban szállnak meg. Két hétig maradnak hazánkban. Többek között megismerkednek Vásárhely és a régió kulturális, természeti értékeivel, és ellátogatnak a Balatonra. Szegedre, Budapestre is elviszik őket, és találkoznak honfitársaikkal is a vásárhelyi uszonyos- és búvárúszó-világbajnokságon.

Olvasóink írták

  • 1. zoltanszabo 2011. július 25. 17:31
    „Ez a cikk egyszer már volt. Pár héttel ezelőtt. Most jönnek-v. akkor ???”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Költözik az okmányiroda, áthelyeznék a rendőrörsöt

A polgármesteri hivatalban fog működni az okmányiroda Mindszenten. Tovább olvasom