Délmagyar logó

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 21°C | 34°C Még több cikk.

A sokoldalú művész alkotásai először a szülővárosában

Hódmezővásárhely - Hamza D. Ákos filmrendező, forgatókönyvíró, producer, költő, festő- és szobrászművész hagyatékából nyílik kiállítás január 27-én Hódmezővásárhelyen, a Tornyai János Múzeumban.
A sokoldalú művész munkásságának alkotásait meg sohasem mutatták be szülővárosában.

A Csongrád megyei városban mintegy két hónapig látható tárlat Hamza D. Ákos filmes pályafutásába és képzőművészeti alkotótevékenységébe egyaránt bepillantást nyújt - mondta Gurzó K. Enikő, a jászberényi Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria művészettörténésze kedden.

Megközelítőleg félszáz festmény és grafika, öt kisplasztika, több digitalizált stáb- és werkfotó, illetve számos kapcsolódó rendezvény szolgálja a tárlat célját, a polihisztor Hamza minél szélesebb körben történő megismertetését. A közszemlére kerülő anyag zömét a jászberényi Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria kölcsönzi a befogadó és társzervező intézménynek.

Hamza D. Ákos 1903-ban született Hódmezővásárhelyen, innen került még gyermekként szüleivel Nagyszebenbe, majd 9 évesen Aradra. Gimnáziumba Szolnokon járt, de a kecskeméti piaristáknál érettségizett. Egyetemi tanulmányainak befejezése után Párizsba került, ahol tíz évet töltött, többek között dekoratőrként az egyik filmgyárban. Magyarországra 1938-ban költözött vissza, és néhány barátja társaságában Budapesten önálló vállalkozásba kezdett, filmeket gyártott és forgalmazott szép sikerrel. A második világháború után Franciaországban, Olaszországban és Brazíliában élt, rendezett, festett és szobrászkodott.

Végleg 1989-ben tért haza Magyarországra, Jászberénybe, ahol 90 éves korában hunyt el.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ingyenes tűzifát gyűjthetnek a rászorulók

Nyesedékfát lehet gyűjteniük a Kása-erdőben a mostani fűtési szezonban Vásárhelyen azoknak, akiknek szükségük van téli tüzelőre. Tovább olvasom