Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

A szülőt is beültetik a padba

Koncz Győzőné fia, Ádám most végzős a suliban. Már négy éve profi módon kezeli a számítógépet. A család úgy döntött, hogy a fiú kap egy új masinát, az öreget pedig majd az édesanyja fogja használni.
Koncz Győzőné többet is meg akar tudni a számítógépről, ezért jelentkezett Fotó: Tésik Attila
Zámboriné Kovács Mónikát két lánya közül a kisebbik, Móni is elkísérte a tanfolyamra. A másodikos kislány most még ügyesebben boldogul a virtuális világban, de édesanyja se akar lemaradni. A tanulás se időbe, se pénzbe nem kerül, mert pont az iskola mellett laknak, így pár másodperc alatt átérhet, ha kezdődik a térítésmentes óra.

Farkas Ferenc a porcelángyárban dolgozik. Mikor főnöke megtudta, hogy beiratkozott a számítógépes oktatásra, egy gépet ajánlott fel neki, így otthon is gyakorolhat.

– A lányom már a Corvinban tanul, ahol számítástechnika is szerepel a tantárgyai között. A fiam, Feri pedig a Szántóban ötödikes, de már ő is ügyesen bánik a géppel. Szabadidejében a Kossuth Olvasókörbe jár, ahol tud internetezni – mondta az édesapa.

Sillye Béla egykoron a Szántóban járt hetedik és nyolcadik osztályba. Így többek között nosztalgiából is elvállalta, hogy délutánonként tanítja a szülőket.

– A húszórás tanfolyamnak nem az a célja, hogy vizsgára készítse fel a résztvevőket, hanem alapképzést ad. Hiszen többen teljesen a nulláról indulnak, mert korábban sohasem használták a gépet. Olyan korban élünk, amikor a gyerekek gyakran többet tudnak szüleiknél, és nem hátrány, ha a szülők előtt nem teljesen ismeretlen a számítástechnika világa – nyilatkozta a tanár.

A vásárhelyi Szántó Kovács János-iskolában délutánonként az édesanyja ölében üldögél egy kislány, s közösen kezelik a billentyűzetet. A szomszédos asztalnál egy apuka igyekszik elsajátítani az egyszerű programozást, nehogy lemaradjon a fiától. A diákokon kívül itt szülők és óvodások is megismerkedhetnek a számítógép-kezelés alapjaival.

– Textiltechnikusként dolgozom, és számítógépet is használok. Mivel az üzemben kész programok segítik a munkámat, csak ezeket kezelem, de ennél jóval többet akarok megtudni erről a technikáról. Ezért jelentkeztem erre a tanfolyamra – avatott be a részletekbe Koncz Győzőné, a Szántó Kovács János Általános Iskolában.
Az intézmény ugyanis egy sikeres uniós pályázatnak köszönhetően többek között harminchárom gépet vásárolhatott, valamint szakmai programokat is indíthatott. Bakos Piroska számítástechnika szakos tanárnőtől megtudtuk, hogy délutánonként a diákok szüleinek, délelőttönként pedig a partneróvodákba járó apróságoknak tartanak tanfolyamokat, melyek teljesen ingyenesek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Oskovics száműzi a pártpolitikát

Pártsemlegessé kívánja tenni a vásárhelyi nyugdíjasszövetséget Oskovics György elnök, aki november… Tovább olvasom