Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -3°C | 4°C Még több cikk.

A Tóalj egyértelmű, az Oldalkosár kevésbé: az árvízvédelem emlékei a belvárosi utcanevek Vásárhelyen

A Tisza szabályozásával alaposan megváltozott Hódmezővásárhely - Vásárhely földrajza: a Hódtó visszahúzódásával már nem csak a magasabban fekvő területekre költözhettek a vásárhelyiek. A város forgalmasabb utcáinak elnevezése a folyó szabályozása előtti időszak hagyatéka.
– Itt születtem, és egész életemben itt éltem – mesélte a Hősök tere 4. szám alatti portáján Réthátyné Szerdahelyi Gizella. – Nagyon szeretek itt lakni, jó hely. Emlékszem, hogy a születésemkor még
Hal térnek hívták. Az már nem rémlik, hogy Futó Mihályon kívül még hogyan nevezték el, de kőburkolat volt itt, a téren még nyilvános vécé is működött – emlékezett vissza.

A teret valóban Hal térnek hívták 1934-ig, amikor a Bethlen Gábor Református Gimnázium egykori igazgatója, Futó Mihály nevét kapta. A Hal tér elnevezés onnan jött, hogy a Tisza szabályozása előtt a mostani Hősök terén halat árultak.

Az Oldalkosár utca elnevezéséről több verzió is terjed.

– Úgy tudom, hogy mivel Vásárhely mezőváros, ezért régen is sokan jártak kerékpárral, és az azokon lévő kosár miatt kapta ezt az elnevezést – fogalmazott Csák Péterné, aki 1982 óta lakik az Oldalkosár utcában. – Jó itt lakni, a lányaim is itt nevelkedtek fel – mondta.

Egy másik, szintén elterjedt változat szerint az utcában egykor vásárokat tartottak, és az ottani piacosok kosara miatt kapta az Oldalkosár nevet.

Az igazság azonban szintén a vízhez köthető, Dömötör János művészettörténész 1971-es Vásárhelyi utcanevek című tanulmányában arról írt, hogy az Oldalkosár elnevezés azokról a kosárszerűen összefont fűzfavesszőkről származik, amelyekkel az Árpád utca környékén a város déli részén védték a partot a Hódtó vízmosása ellen.

– Teljesen alaptalanok a különféle történetek, tulajdonképpen az Oldalkosár, Hódtó, Tóalj utca elnevezés mind a belvíz- és árvédelemnek állít emléket, amely a Tisza szabályozása előtt jellemző volt – fogalmazott Bernátsky Ferenc, a Tornyai János Múzeum történésze.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Száraz a belvárosi szökőkutak fele Hódmezővásárhelyen

Az ivókutak után a szökőkutakat is megnéztük a megye nagyobb városaiban. Vásárhelyen a belvárosiak… Tovább olvasom