Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

A többségnek ingyen sem kell a rendelő

Eddig egy háziorvosi rendelőt vettek tulajdonukba a doktorok Vásárhelyen. Pedig az önkormányzat egy évvel ezelőtt segíteni akart, amikor tíz régi építésű orvosi létesítményt ajánlott fel használóiknak. Az ingyenes privatizáció határideje tavaly év végén ugyan lejárt, de az orvosok továbbra is ingyen kaphatják meg a rendelőket, melyeket fel kell újítani. Ezt a költséget nem akarja vállalni a többség.
A privatizálásra, azaz átvételre – az Agyag, a Hódtói, a Rárósi, a Tornyai János, a Bajcsy-Zsilinszky utcai és a Széchenyi téri – közül egyet, a Bajcsy-Zsilinszky utcán lévőt vették át az ott rendelő háziorvosok. Az önkormányzat egy évvel ezelőtt döntötte el, hogy magánosítja a rendelőket, hogy ne csak a praxisjogot birtokolják a doktorok, hanem a munkahelyük, azaz az általuk használt épületek is a tulajdonukba kerüljenek. A privatizáció további célja az volt, hogy a rendelők állapota javuljon, s szebb környezetben gyógyulhassanak a páciensek.

A magánosítás határideje tavaly év végén járt le, ám mint azt Havasi Katalin egészségügyi tanácsnok elmondta: a december 31. nem kőbe vésett határidő, vagyis az önkormányzat továbbra is partner abban, hogy ha az orvosok szeretnék, akkor átvehessék a rendelőiket. Ezért pedig továbbra sem kell fizetniük, ingyen kaphatják meg – a felújítást viszont vállalniuk kell. Ebben segítséget nyújt a társadalombiztosító, de csak akkor, ha tényleg a sajátjuk a létesítmény. Az önkormányzat pedig átvállalja a kedvezményes kölcsönhöz szükséges önrész felét is, vissza nem térítendő anyagi segítségként, a fennmaradó részét pedig hosszú futamidejű kamatmentes támogatásként.

Ezt vette igénybe Czimmer Julianna gyermekgyógyász főorvos és férje, Floszberger Péter reumatológus főorvos is, akik a Medicina-házban vásároltak új rendelőt. A régi létesítmények mellett ugyanis a nemrégiben a Kertvárosban elkészült új társasház földszintjén kialakított négy rendelőt is meg lehetett vásárolni.

Speciális helyzetben voltak – magyarázta Czimmer Julianna. Két évvel ezelőtt ugyanis lebontották a Medgyessy Ferenc utcai rendelőket, ahol ők is dolgoztak. Az önkormányzat egy társasházi lakásban ajánlott fel nekik másikat, ám az hosszú távon nem volt megfelelő. Így végül kénytelenek voltak belevágni az új rendelő megvásárlásába. Ezt viszont csakis azért tudták megtenni, mert mint ahogy a doktornő fogalmazott: családi vállalkozásban működtetik a létesítményt. Lányuk gyógytornásznak tanul, s szeretnék, ha idővel rehabilitációs központtá válna a rendelőjük. A doktornő egyébként megérti kollégáit, hogy nem igazán kapnak a lehetőségen. A régi létesítményeket az uniós követelményeknek megfelelően felújítani is sokba kerül. Ráadásul a gyermekpraxis nem olyan jövedelemforrás, melyre nyugodt szívvel többmilliós hitelt lehetne vállalni.

Nem akarja átvenni a Hódtóban lévő rendelőjét Ágoston Katalin, aki szintén gyermekorvos. Czimmer Juliannához hasonlóan ő is úgy látja: nagyon sokba kerülne felújítani a rendelőt, a több mint tízmilliós hitelt nem akarja felvenni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vége a vásárhelyi csempe- és burkolóüzemnek

A csempe- és burkolóüzemben már nem is indult újra a termelés Hódmezővásárhelyen, a… Tovább olvasom