Délmagyar logó

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 13°C | 25°C Még több cikk.

A város takarította a havat a vásárhelyi utakon

Hódmezővásárhely - Szilveszter estéjén elkezdték a hó takarítását a vásárhelyi utakon, nem érkezett panasz az A. S. A. Köztisztasági Kft. és a Városellátó Kht. munkájára. A parkolókból és a főtérről elszállítják a havat. A járdák letakarítása azonban a lakók feladata: tegnap reggel még jó néhány helyen ott volt a Szilveszter éjjelén lehullott réteg is.
– Nem ért váratlanul bennünket a hóesés, készültünk rá – nyilatkozta lapunknak Reith Imre, az A. S. A. Köztisztasági Kft. ügyvezetője. – Négy nyári üzemelésű autónk átalakítható télire, ellátható hóekével és sószóróval, egy pedig csak hóekével rendelkezik. Ez az öt jármű – kettő kisebb, keskenyebb nyomtávú –, és a velük dolgozó öt-hat ember elég feladataink ellátására.

Az iskolai szünet utolsó napját sok gyerek töltötte szánkózással Fotó: Tésik Attila

Az A. S. A. Kft.-nek a város kezelésében lévő utakat, kerékpárutakat és járdákat kell takarítani, járhatóvá tenni. Az 1-es és 2-es kategóriájú, nagyobb forgalmú vonalakon kezdik a munkát. Miután ezekkel elkészülnek, következhetnek a 3-as kategóriájúak, a kisebb utcák. December 31-én este 8 órakor rendeltek el riasztást, a gépek 9-kor az utakon voltak, és másnap délelőtt 10 órára végeztek. Az ekkor szolgálatba lépő műszak kezdte a 3-as „szintű" utak tisztítását, ezeken 10 centiméter felett kell hóekézni – éppen elérték ezt a határt –, sózás csak az önkormányzat külön kérésére történhet. Ezekkel délután 5 órára készültek el, majd az újabb hóesés miatt január 2-án hajnalban, a lefagyást meggátolandó, újra beszórták a főbb útvonalakat.

Városellátó: 8 gép, 20 ember

A Városellátó és Beszerzési Kht. nyolc hótolóval felszerelt kistraktorral és – a gépkezelőket is beleértve – húsz emberrel küzd a hó ellen Vásárhelyen. Feladatuk a gyalogátkelőhelyek, keresztjárdák, buszmegállók, fizetős parkolók és terek takarítása, só és fűrészpor keverékével való felszórása – tudtuk meg Magyar József ügyvezetőtől. Ez a fontossági sorrend is. Igyekeznek mindenhová odaérni, Vásárhely azonban nagy területen fekszik, emiatt lehetnek elmaradásaik. Alkalmi hómunkásokra még nincs szükségük, a kapacitásból arra is futja, hogy a havat – például a Kossuth térről és a parkolókból – folyamatosan elszállítsák.  
A házak, az üzletek előtti járdaszakaszt a lakók, a tulajdonosok kötelessége tisztán tartani. A városban sétálva tapasztalhattuk, ennek nem mindenki tett eleget – a gyalogosoknak így időnként kalandtúra a közlekedés –, igaz, több intézmény és bolt előtt éppen tegnap, a délelőtti órákban szorgoskodtak. Az utak – bár több helyütt kásásak, latyakosak – a téli, az időjárási viszonyokhoz képest az egész városban járhatóak.

– Kedden reggel több városrészt ellenőriztem – mondta Reith Imre –, mindenütt biztonságosan lehetett közlekedni. Eddig semmilyen reklamáció nem érkezett. Ha valahol havat látnak, az biztos harmadik kategóriás út.

– Nem panaszkodhatom – mondta a biciklivel közlekedő Pekovics János –, a kerékpárutakat letakarították, nyugodtan lehet rajtuk tekerni. Hasonlóképpen vélekedett az autós Balogh István a közutakról. De a csak keresztnevét eláruló Gábor közölte: jobban szereti, ha havas az út, azon nem csúszik meg, a latyakos, vizes felületen igen. Gáboron kívül még a gyerekek is imádják a havat, és a szünidő utolsó napját sokan szánkózással töltötték.



Olvasóink írták

  • 1. dalcsi 2008. január 07. 10:31
    „Na és Új-Kishomok melyik kategóriába tartozik?????? Csak azért kérdezem mert ott egyáltalán nem volt takarítás!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

2007 is a fiatalok éve volt Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhely - Vásárhelyen eddig 774 újszülött kapott babakötvényt a várostól, a fiatal családok 2007-ben 124 ingyen- telket vehettek birtokba, és 360 új munkahely létesült önkormányzati támogatással. Tovább olvasom