Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

A vásárhelyi rostagyáros utolsó géplakatosa

Csupán egyetlen esztendeig dolgozott felszabadulása után a vásárhelyi Kalmár rostagyárban Török László, ám az ott töltött idő meghatározta életét. Kalmár Zsigmond példája – akiről már iskolát is elneveztek a városban – máig elkíséri őt.
Az anekdotázó Török László a parfümöt szóró rostáról is mesélt. Fotó: Tésik Attila
Körülbelül egy esztendeig dolgozott csak a negyvenes évek végén a világhírű szelelőrostát saját szabadalom alapján gyártó Kalmár és Társa cégnél a vásárhelyi Török László, ám ez a korszak máig is emlékezetes számára. Kalmár Zsigmondról azóta szakközépiskolát neveztek el a városban.

Török László nagyapja intelmére tanult szakmát, s állt lakatosinasnak 1944-ben. 1947-ben szabadult fel, s nagybátyja segítségével talált magának állást Kalmárék Jókai utcai rostagyárában.

– Nem dolgoztak akkor már ott olyan sokan, lakatosok is csak ketten voltunk. Engem egy olyan irodában vettek fel, amelynek egyik asztalán egy gyönyörű bronzszarvas állt. Akkor nem gondoltam, hogy ezzel a szoborral még kétszer találkozom majd – árulta el Török László.

Az üzemben akkor csak a világhíres Kalmár-rostát gyártották, itt öntötték a vas részeit, s készítették a fa alkatrészeket – öt-hat rostánál nem készítettek többet hetente. Török Lászlót 1948 közepén küldték el az üzemből.

– Akkoriban a híres Kalmár Zsigmond István fia, az üzem tulajdonosa és testvére, Piroska lakott a szomszédságban. Arra emlékszem, hogy István rendszeresen korholta testvérét, aki nyaranta piros kétrészes fürdőruhában szeretett lenni, az üzem dolgozóinak örömére.

Elbocsátását követően Török László Vásárhelyen nem kapott munkát, Pestre, az épületelemgyárba került. Egy év múlva visszatért, s a Mezőgazdasági Gépjavítóban kezdett dolgozni. Ez ugyanott működött a Jókai utcában, ahol a rostagyár volt, s a férfit ugyanannak a bronzszarvasnak a „jelenlétében" vették fel, mint korábban.

Török Lászlót hamarosan elvitték katonának, majd Pestre nősült, s végül 1956 tavaszán költözött vissza szülővárosába, mégpedig az akkor már az Erzsébeti úton működő Hódgéphez. Kalmárék szarvasát az igazgató asztalán pillantotta meg újra. A bronzszobor sorsáról annyit tud, hogy azt a villanyszerelőként a cégnél dolgozó Kalmár László a forradalom idején visszakérte a vezetőtől mint családi emléket.

– Meghatározó volt a Kalmáréknál eltöltött esztendő számomra. A gyáralapító Zsiga bácsi példája máig elkísér. Ő volt az, aki, miután először hiába állították ki a szelelőrostát a bukaresti vásáron az 1930-as években, kitalált valamit. Megtudta, mi Mihály király feleségének kedvenc parfümje, s amikor a királyi pár belépett a rosták kiállítóterébe, azok működésbe léptek, s csodák csodája e parfümöt szórták szét a teremben. Azon már nem szabad csodálkozni, hogy a Kalmár-féle rosta nem szenvedett hiányt megrendelésekben – mesélte el a történetet Török László.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Családias az oktatás Szikáncson

A szikáncsi diákok többsége már várta a szeptemberi iskolakezdést. A vásárhelyi külterületi… Tovább olvasom