Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

A világhír felé tart a vásárhelyi mammut autó

Hódmezővásárhely - A világ legnagyobb modellautóját fejlesztette ki egy 4 tagú vásárhelyi csapat. A Mammuth Works két méter hosszú robbanómotoros autója iránt Ausztráliától Dél-Amerikáig nagy az érdeklődés. A motorsport szakma képviselői mellett, többek közt egy hadiipari cég figyelmét is felkeltette.
A világ legnagyobb modellautója közel két méter hosszú, 80 kilogramm tömegű és mintegy 70 km/órás végsebességre képes. A legtöbb alkatrésze egyedi gyártmány, illetve az autóban használt szinte valamennyi technológiai megoldás a tervezők saját fejlesztése. Egy hódmezővásárhelyi csapaté, melynek tagjai évekkel ezelőtt hobbiból vágtak bele a világhírnév felé tartó kocsi megépítésébe.

Kiss Attila először csak hobbiként tekintett az autó építésre.
Kiss Attila először csak hobbiként tekintett az autó építésre.

Mindent Vásárhelyről

A delmagyar.hu hivatalos Hódmezővásárhely Facebook-oldala, nem csak vásárhelyieknek.

- Az egész egy kisebb, saját használatra szánt távirányítós autó megépítésével kezdődött néhány évvel ezelőtt. Ezt követően merült fel bennem egy egyedi megjelenésű és méretű, profi R/C autó elkészítésének ötlete, melynek kivitelezéséhez azonban már jóval nagyobb anyagi befektetésre és több munkaerőre volt szükség. Ekkor hoztuk létre a Mammuth Worksöt. A vállalkozásnak jelenleg 4 tagja van. Kiss Csaba a látványtervért, a karosszéria-designért, valamint a cég marketingért felelős, Ferenczy Gábor a karosszéria megtervezésében, elkészítésében illetve összeszerelésében vesz részt, Molnár Csaba intézi a pénzügyeket, továbbá az alkatrész beszerzést, jómagam pedig főleg a tervezésben és az autó technológiai fejlesztésében vállalok szerepet. Mindannyian munka mellett, mellékállásban csináljuk - vázolta fel a csoporton belüli munkamegosztást Kiss Attila, a Mammuth Rewarron névre keresztelt óriás modell terepjáró megálmodója.

Az átlagos távirányítású járműveknél öt-tízszer nagyobb Rewarron nem csak elképesztő méreteivel tűnik ki a piacon kapható modellautók közül. Számos egyedülálló technikai újítást tartalmaz. - A kereskedelmi forgalomban elérhető tartozékok jóval kisebb modellautó típusokhoz készülnek, így szinte az autó valamennyi alkatrészét mi terveztük meg, illetve gyártottuk le. A prototípushoz létre hoztunk, többek közt egy teljesen egyedi fékrendszer, valamint egy speciális elektromos szervomotor, mely az autó súlyából és teljesítményéből adódó nagyobb terhelést is elbírja. Ez utóbbi külön is értékesíthető. Egy ausztrál vállalkozó már érdeklődött is iránta. Mindezeken felül az autót egy fedélzeti számítógépes rendszerrel is elláttuk, melynek segítségével különböző beállításokat végezhetünk el a kocsin, illetve folyamatosan informálódhatunk az autó állapotáról, az egyes paraméterek alakulásáról, akár egy mobiltelefonon keresztül is - tudtuk meg a főállásban szoftverfejlesztőként dolgozó Kiss Attilától.

Hatalmas médiaérdeklődés a modellautó iránt.
Hatalmas médiaérdeklődés a modellautó iránt.

A márkán belül három kategóriát különítettek el. A széria autók mellett egyedi igényeket kiszolgáló prémium modelleket, továbbá tuningolt, versenyzésre szánt autókat is szeretnének piacra dobni. Emellett, az igényeknek megfelelően a terep változat mellé új típusokat is terveznének. 

- A vártnál jóval többen érdeklődnek a cégünk, illetve a Rewarron iránt. Az autóról készült promóciós videót, alig két hét alatt százezren nézték meg, de a MammuthWorks.com-nak is eddig több mint 4000 egyedi látogatója volt. A média részéről is rengeteg megkeresést kapunk. Írt már rólunk, többek közt az ismert tudományos portál, a Gizmodo.com, de felkeresett minket a Discovery Channelen futó Daily Planet című amerikai tévé műsor egyik munkatársa, egy orosz csatorna, az angol Loaded férfimagazin, valamint a GQ francia, és az Esquire egyik latin-amerikai szerkesztősége is. Nagy örömünkre a szakma figyelmét is sikerült felkeltenünk. Komolyan érdeklődött az autó iránt egy angol viszonteladói hálózat, valamint egy haditechnikai cég is - árulta el a Mammuth Works vezetője, aki a közelebbi, konkrét célokról, valamint a vállalkozás hosszútávú terveiről is beszélt.

Mammuth Rewarron

- Meghívást kaptunk a 2014-es dubai-i Big Boys Toys elnevezésű luxuskiállításra, ahová szeretnénk legalább 3-4, különböző kivitelű autót kivinni. Jelenleg az ezek legyártásához, illetve kiutaztatásához szükséges anyagi háttér előteremtése a legfontosabb feladatunk. Hosszútávon a vállalati és befektetői partnerek felkutatása, egy kiterjedt kereskedői hálózat megtalálása, illetve a márka megerősítése a cél.

Olvasóink írták

  • 9. DÓZER 2013. május 03. 08:03
    „Sok sikert! Az egyik srácot ismerem is, de komlyan meglepődtem, hogy van egy ilyen oldala is...”
  • 8. janoszeged 2013. május 02. 21:23
    „A filmesek jó pénzt adnának egy ilyenért?”
  • 7. Carlo 2013. május 02. 19:11
    „remélem elindul a karrierjük 1000-rel. , és sok sok szabadalmat jegyezhetnek be, és kőgazdagok lesznek
    szurkolok nagyon”
  • 6. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2013. május 02. 17:40
    „Nem gyenge, jó profi munka lehet benne, legalábbis gondolom, mert a weboldalon sok minden nem derül ki.
    Bár attól függetlenül igényesen meg van csinálva, látszik, hogy az eladás a fő szempont nem az autó gyártási lépéseinek ledokumnetálása (voltam olyan naiv és hittem benne) XD
    A másik ami szemet szúrt az oldalon, szégyellni kell, hogy magyarok vagyunk?
    Azért megnéznék egy ilyet élőbe :)”
  • 5. booo 2013. május 02. 16:54
    „Ügyesek vagytok csicso! Egyedi a kialakítás, kicsit magas, tényleg borulékony.
    Sok sikert!”
  • 4. delmadarka 2013. május 02. 11:33
    „Szuper, csak magasan van a súlypontja, borulékony kanyarban, szélesebb nyomtáv, alacsonyabb súlypont és tökéletes.”
  • 3. FattyúMatthew 2013. május 02. 10:00
    „Sok sikert kivánok!”
  • 2. CSorBA 2013. május 02. 09:21
    „Hajrá! Nagyon jó a videó is, a logo tervezőjének pedig külön gratulálok, nagyon ötletes és színvonalas lett.”
  • 1. okoskaaa 2013. május 02. 08:59
    „Gratula! Csak így tovább! :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Continental a trafikpályázatról

Interjút adott portálunknak Sánta János és fia, ifj. Sánta János, akiket a trafikpályázat körüli botrányról és a Lázár Jánoshoz fűződő viszonyukról kérdeztünk. Tovább olvasom