Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 8°C Még több cikk.

Áder: ma már euróval fizetnénk - fórum Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - A június 7-ei szavazás az utolsó alkotmányos eszköz az előrehozott országgyűlési választások kikövetelésének – mondta szerda esti hódmezővásárhelyi kampány fórumán Áder János, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőjelöltje.
Zsúfolásig megtelt szerda késő délután a hódmezővásárhelyi Fekete Sas bálterme, ahol Áder János, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőjelöltje tartotta interaktív kampány fórumát. Az érdeklődők fehér abroszos asztal mellett, pogácsát majszolva hallgathatták végig a hang- és videóbejátszásokkal színesített múltidézést. A politikus előadásában szembeállította Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök korábbi választási ígéreteit, kormányának későbbi intézkedéseivel.

Áder János elmondta: az elmúlt 7 évben az unió sereghajtó országává váltunk. Míg 2000-ben az országok versenyképességi listáján a 29. volt Magyarország, mára visszaesett a 62. helyre. Kiemelte, hogy 2002 óta folyamatosan növekszik az államadóság, rengetegen vesztik el a munkahelyüket, a gazdasági növekedés pedig drasztikusan csökkent. Az euró bevezetése legkorábban pedig csak 2014-ben lehetséges, holott az MSZP 2003-ban a 2008. január elsejei dátumot tűzte ki.

Áder János szerint a magyarok euroszkeptikusok lettek. Fotó: Tésik Attila (galéria)

A politikus szerint, ha a Fidesz által megjelölt úton haladt volna tovább az ország, ma már euróval fizetnénk, és így nem lenne súlyos forint- és hitelválság. Az országban kialakult helyzet pedig nem a gazdasági válság másfél évének hozadéka, a gondok már a Medgyessy
-kormány megalakulása után elkezdődtek.

Áder János a fórum végén elmondta, az EP-választásoknak lesznek belpolitikai következményei még, ha sokan ennek az ellenkezőjét állítják. A szavazás eredményével üzenhetik az emberek a kormánynak: elég az elmúlt 7 év politikájából, az adóemelésből, a megszorításokból, a bizonytalanságból.

Olvasóink írták

67 hozzászólás
  • 67. flexsnake 2009. június 05. 18:44
    „60. tavaly még egyik párt színeiben voltak, most másik párt színeiben. Majd egyszer feltűnik neked hogy az emberek nem cserélődnek, csak átülnek másik székre. Ettől még ugyanaz az összetétel ami 20éve.
    Aki oda be akar kerülni az lopni megy. Nem titok, azért akar bekerülni hogy tudjon zsebre rakni. A pénzek elrakásában egységesen egyetértenek. Mindegy mit szájalsz, aki bekerül az zsebelni fog. Rájön hogyan kell és kész. Még hülye vagy hozzá, majd felnősz.”
  • 66. tökmag 2009. június 05. 16:57
    „60 és 61 a tutira tippel.”
  • 65. Norman_Bates 2009. június 05. 15:50
    „nyelvtörő....: mond gyorsan : - Are there an Ader? yes, there are an Ader!
    lol”
  • 64. Neszemetelj! 2009. június 05. 11:05
    „Küldjétek ki brüsszelbe, de angol órát addig adjatok neki :)
    http://www.indavideo.hu/video/Ader_Janos_beszel_e_angolul”
  • 63. szerencse 2009. június 05. 10:21
    „Mennyit érne a mi fizetésünk,nyugdíjunk euróban?Erről mindig meg van feledkezve az,aki milliókat keres havonta.”
  • 62. FűzfaVessző 2009. június 05. 10:14
    „kissjohn!
    Csak a pontosság érdekébe , 22 képviselő.
    F.V.”
  • 61. kakukktojas 2009. június 05. 09:10
    „Igazad van harcitomi! Az említett összemosás egy divatba hozott kifejezés manapság " A nem különb itt egyik sem. " A hülyék álláspontja. Vagy azoké, akik a saját átverésüket tudva vagy tudatlanul nem hajlandók beismerni. Az átverés 2002-ben és 2006-ban is megtörtént, erre nem hiszem hogy különösebb bizonyítékot kellene elővezetni. Elég a józan ész, és az események figyelemmel kísérése.”
  • 60. harcitomi 2009. június 05. 08:38
    „Általában azok lökik ezt az ,,egyformán tolvaj mindegyik" szöveget, akik tök hülyék a közélethez, és nem tudják megkülönböztetni Gizikét a gőzekétől.
    Bedobják ezt a hülyeséget, aztán próbálnak okosan nézni, hogy na: ,,ehhez is hozzá tudtam szólni".
    Aki még mindig nem érzi a különbséget, a mai és a 2002 állapota között az országnak, az egy retardált.”
  • 59. kissjohn 2009. június 04. 21:48
    „Tnyleg megér ennyit 24 képviselő?????? Enyi pénzt elkölteni erre??? Pazarlás!”
  • 58. flexsnake 2009. június 04. 21:38
    „54. sőt még nagy tűzeső is jön és szeretett viktorka dícsfényben osztja az áldást :) Ébredj már fel. Bárki jut hatalomra nem érdeke hogy az előző dolgozókat megbüntesse. Nem érdeke mert akkor nem tudna ő is nyúlni a fazékba.
    EZ így volt, így van és mindig is így lesz. Kis ország, kis fazék.”
  • 57. tabularasa 2009. június 04. 21:09
    „39. joy. Nem kevered te a szezont a fazonnal?”
  • 56. JB007 2009. június 04. 20:06
    „54!

    Tedd hozzá, hogy esetleges FIDESZ hatalomra kerülés esetén sürgősen meg kell reformálni az oktatást, különös figyelemmel a magyar nyelv tanítására. (Referenciaként csatold hozzászólásodat is)”
  • 55. csavok 2009. június 04. 19:59
    „"mio" jól vetted észre a trükköt. Érezték a kedves fiúk a lanyha érdeklődést és "lazán" ültették le azt a pár embert. Becslésem szerint max. 200-an lehettek a hatalmas teremben. Vastag asztalsorok és széles távközök töltötték ki a teret.
    Elegük van az embereknek a "tetűk" uralkodásából, legyenek azok fideszesek, mszpsek vagy szadeszesek.
    Egyforma tolvajok sajnos mind.

    "jégcsappp" Kedves Fórumozótársam : Te még hiszel a csodákban vagy az elmúlt 20 évben a Holdon laktál és tegnap tértél vissza. Miféle felelőségre vonást vársz Te ezektől a rablóktól. "Egyik kutya nem eszi meg a másikat." Ezt a közmondást nem ismered ? Ennek komoly igazságtartalma van ám .”
  • 54. jégcsappp 2009. június 04. 19:21
    „A legelso teendö hogy mindenki menjen el választani!!Azután az Adó csökkentése, Munkahelyek teremtése.Nincs aktív dolgozó!!!Nics eladható termékünk!És mit is kaptunk 7-év alatt.LEÉPÜLÉST!Se munka se biztos jövedelem.A sok Úniós pénz meg bevándorolt a felső tízezer zsebében. Én bízom a jövő évben a Fidesz győzzzzzz! És teljes felelőségre vonás lesz! 90-óta,visszamenőleg ,még akkor is ha a Fideszes tagságból is kiesik a férgese.!!
    De nehéz lesz, mert a közmondás is azt mondja,ÜRES KAMRÁNAK BOLOND a GAZDÁJA!!!
    Mért van ilyen külömbség emberek jövedelme között? 30 ezer és 3 Millió? Cseréljünk már velük egy fél évig!!!Nézzük akik fent ezt az összeget megszabják, hogy élnének 30 ezerből.”
  • 53. qutya 2009. június 04. 18:27
    „A gondok a munkahelyek megszűnésével kezdődtek a RENDSZERVÁLTÁSKOR.
    Ez azóta csak fokozódott. Itt mindegyik kormány megcsinálta a magáét. / A FIDESZ is/”
  • 52. mio 2009. június 04. 17:01
    „Egy sor asztal, egy sor közönség ez ám a telt ház. Pár éve volt telt ház, nem most!”
  • 51. sörpocak 2009. június 04. 16:49
    „Azt veszem észre, hogy az EP választások kampánya nem magyarországról és az itt élőkről szól. A fidesz igyekszik össznépi magyarságot megszólítani, az össz magyar kárpátmedencei magyarokat szavazásra bírni, felkészülvén a jövő évi győzelemre, hogy majd akkor mi mindent fog adni a nem magyarországon élő magyaroknak. Tegye! De mi itt élünk, és rólunk van szó. Magyarországon élő magyarokról! Az EP választás is itt történik és csak rólunk szól, szólna. Ezt tessék a kis agyukba belevésni. Tessék az itteni viszonyok, uniotól kapott támogatásokkiharcolásában részt venni, kiharcolni, csak nekünk. Nem a román magyar nemzetiségnek és nem a szlovák magyar nemzetiségnek! Erre ott lesznek az ottani EP-s képviselők. Ők egy nemzetiség, amelyért az ottani képviselőknek kell hathatósan fellépni. Nem orsósnak és nem bajnainak!”
  • 50. smalltown 2009. június 04. 16:48
    „ja, ok mindig arrol hablatyolnak, hogy mi lett volna, ha........es mi lesz majd, ha .....
    Csak epp arrol nincs szo, valojaban mit is tudnak eddig felmutatni a sok ciradas beszeden kivul.”
  • 49. achilleus 2009. június 04. 16:15
    „48. hozzászólás N.P. 2009.06.04. 16:09
    Nem tisztem megvédeni a fidesz prominenseit.
    Egyébként egyszer sem komcsiztam az előző hozzászólásaimban.
    Konkrét neveket említettem, olyan "urakét", akik a szocialista kormány vezetői. + Logaritmus”
  • 48. N.P. 2009. június 04. 16:09
    „achilleus 2009.06.04. 15:35
    A kutyát nem érdekli Bayer, de az dühít, amikor úgy írtok az adóelkerülésről, különböző lenyúlásokról minha az csak a bolsik sajátja lenne.
    Szerinted pld. az echte pesti zsidó gyerek Deutsch Tomikának miért Hódmezővásárhely a bejelentett lakcíme? Ha fölmész az országgyűlési honlapjára és megnézed, hogy az árvám mennyit kaszált utazási és lakhatási költségtérítésként akkor megtalálod a választ. Semmivel sem különbek mint a komcsik.”
67 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Uszoda- és strandünnep Gyarmati Dezsővel

Hódmezővásárhely - A fedett uszoda és a strand névadójára készül Vásárhely: a sport- és… Tovább olvasom