Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Adóslistát terveznek Székkutason - Mártélyon nem akarnak

Székkutas, Mártély, Mindszent - Adóslistát terveznek áprilisban Székkutason. Az 1 éven túli 10 ezer forint feletti helyi adóval tartozók nevét hozzák nyilvánosságra, ha március végéig nem fizetnek. Mindszenten még mérlegelik, hogy követik-e Vásárhely, illetve Székkutas példáját. Mártélyon nem készül lista.
A helyi újságban és a polgármesteri hivatal hirdetőfalán teszik közé áprilisban azoknak a székkutasi magánszemélyeknek, vállalkozásoknak, cégeknek a nevét, amelyek 1 éven túli 10 ezer forint feletti helyi adóval tartoznak a székkutasi önkormányzatnak – határozta el a közelmúltban a képviselő-testület.

– Nem volt egyszerű meghozni ezt a döntést, kis közösség, mindenki mindenkit ismer – jegyezte meg Szél István polgármester. – Ugyanakkor az sem működhet tovább, hogy az 1 éven túli tartozók miatt összesen mintegy 7 millió forint kintlévősége legyen az önkormányzatnak. Eddig fizetési felszólításokat küldtünk, és letiltással éltünk – tette hozzá.

Mintegy 100 székkutasit érinthet a döntés. Szél István felhívta a figyelmet: március végéig rendezhetik a tartozást, ha megteszik, nem kerülnek fel a listára. A legnagyobb összeggel, 4 millió forinttal egy vállalkozó tartozik. A faluvezető bízik abban, Vásárhelyhez hasonlóan – ahol még tavaly nyilvánosságra hozták a helyi adóslistát – Székkutason is jelentősen csökken majd a kintlévőség.

Mérlegeli az adósok nevének nyilvánosságra hozását a mindszenti önkormányzat. A februári értesítőben viszont már erre a lehetőségre is felhívták a helyiek figyelmét. A fizetési hajlandóságtól teszik függővé: élnek-e a nyilvánosság erejével – tudtuk meg a kisváros polgármesteri hivatalától. Az elmúlt években kétezer mindszenti összesen mintegy 44 millió forint adóhátralékot halmozott fel. A magánszemélyek közül van, aki több mint 1 millió forinttal tartozik, a cégeknél a legmagasabb adósság 1 millió 700 ezer forint. Leggyakoribb szankció a letiltás és az inkasszó. Olyan elképzelés is van, amely szerint csak rendesen fizető adózókkal kötne vállalkozói szerződést az önkormányzat – tudtuk meg.

– Nem lesz adóslistánk – közölte Balogh Jánosné mártélyi polgármester. – Mindenki jól ismeri egymást a faluban, tudjuk, ha valaki nem fizet, mi ennek az oka. A tartozók nevének nyilvánosságra hozásával nem leszünk előrébb. Adóslista helyett marad a felszólítás, letiltás – mondta. A mártélyi önkormányzatnak jelenleg több mint 17 millió forint helyiadó-kintlévősége van. 3, felszámolás alatt álló cég tartozik a legmagasabb összeggel, összesen mintegy 7 millió forinttal. Ezt nem biztos, hogy az önkormányzat valaha is megkapja majd.

Olvasóink írták

  • 7. airwaves 2012. március 13. 15:26
    „Csak halkan jegyezném meg, hogy nem lesz mindenki élete végéig a mostani pozíciójában.
    De a megsértett, megalázott emberek emlékezete valószínűsíthetően megmarad...
    Egy részének bizonyosan.”
  • 6. Qllancs 2012. március 12. 11:56
    „Majd az onbucman jól megbünteti az önkormányzatot ! lesz miből kifizetni ???Ezt csinálta Vásárhely is meg Mlele , volt aki fizetett , de volt aki nem .Mert ugye a 47 ezer ft nem elég mindenre !”
  • 5. igazságkereső 2012. március 12. 10:38
    „Csak óvatosan ezekkel az adóslistákkal, előbb talán a sok felügyelőbizottsági tagság ész-és célszerűségét szíveskedjenek megvizsgálni, mert a sok fb.-i tagság ellenére folyamatosan válnak fizetésképtelenné cégek, nem is szólva a meghozott sok új adónem fizetési kötelezettségéről! Csak épp azt nem vizsgálja az illetékes hatóság, szerv, hogy vajon önhibán kívül nem fizetnek, vagy valóban "sumákolásról" van -e szó! Bizony jó lenne már némi racionalitást is belevinni egy-egy ilyen, a cikkben szereplő szándék megvalósítása előtt! Szóval a "gazdaállatot" talán még sem kellene teljesen elpusztítani,hiszen a cikkben szereplő, döntéseket meghozó személyek is a "gazdaállatból" élnek, ha ez esetleg még nem jutott volna eszükbe!!”
  • 4. Queenmargareth 2012. március 12. 10:27
    „ez várható volt......Az imádott üdvöskénk lemondott már a többi tagságról? Most, hogy már 25 éves, sokat tud a vidéki és való életről.”
  • 3. Írástudatlan 2012. március 12. 10:17
    „Terjed a Vásárhelyi idoizmus!”
  • 2. orszagzaszlo936 2012. március 12. 08:37
    „Végül is elleste az elmúlt években a vásárhelyi módit, vagy megsúgták neki, mert ugye ő is a városházán nőtte ki magát, s zupálták be a kutasi magas székbe. Biztos jó "elvtárs" volt, ezt kapta jutalomként.”
  • 1. keletaru 2012. március 12. 07:15
    „Ez igen, a gazdasági élet szereplőit nem akarják vagy tudják regizálni . Így SAJÁT vállasztói ellen vonul az önkormányzat mint látszik ( erkölcsileg ) eme cselekedetre már amúgy is van adatvédelmi nyilatkozat . Arra nem is gondolva mennyibe is kerűl az ADÓ fizetőknek az ilyen bizotságosdi önkormányosdi , mire csak folyik ki a pénz . Mert nekik jár !!! Nem a termelők kezdték el elfelejteni kifizetni a FELVÁSÁRLÓKAT ............ Üdv Kuci”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

2 millió 744 ezres telefonszámla Gyulafalviéknak

Kistópart utcai panellakásának a felét kifizethette volna belőle, akkora összegről kapott egyhavi telefonszámlát a vásárhelyi Gyulafalvi Károly. Ez sokkolta a családot. Tovább olvasom