Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Ági és Robi igent mondott az életre

Hódmezővásárhely - Ági és Robi 5 éve házasok. Mindketten fogyatékkal élnek, értelmileg sérültek. A nász csak úgy valósulhatott meg, hogy Ágnes édesanyja vállalta: hozzáköltözhetnek a fiatalok, gondoskodik róluk, segíti az életüket.
Mindent Vásárhelyről

A delmagyar.hu hivatalos Hódmezővásárhely Facebook-oldala, nem csak vásárhelyieknek.

Igen! Igen! – hangzott el 2008. május 30-án, amikor Hoffmann Ágnes (30) és Keltonik Róbert (35) egybekelt, örök hűséget esküdtek egymásnak. Értelmileg sérültek, segítségre szorulnak, a nappalokat a vásárhelyi Liliom Fogyatékkal Élők Nappali Intézetében, a délutánokat, estéket Ágnes édesanyjánál, Hoffmann-né Ádász Editnél töltik. Ott élnek. Frigyük úgy valósulhatott meg, hogy az asszony vállalta, gondoskodik a fiatalokról.

Kapcsolatuk 11 éve, Valantin-napon kezdődött, amikor Ágnes először toppant be a nappali intézetbe, és összenéztek Robival. Másnap együtt mentek a napközibe – mesélte az édesanya. Szerelem volt első látásra. Azóta nem lehetett őket szétválasztani – ilyen szándéka nem is volt senkinek –, kapcsolatuk fokozatosan egyre komolyabbá vált. Amikor szóba került az esküvő, közölték: igazi menyasszonyként és vőlegényként a városházán akarnak egybekelni. És utána jöhet a lagzi.

– Nagyon szép volt! – emlékezett Ágnes. – Az anyakönyvvezető, Tárkány-Szűcs Ágnes szépen beszélt. Megtöltöttük a házasságkötő termet, eljöttek családtagjaink, a barátaink, minden társunk az intézetből, akik az „igenek" elhangzása után megéljeneztek bennünket. Mindenki meghatódott, sírt. A lagzit a nappali intézetben tartottuk, jól éreztük magunkat, énekeltünk táncoltunk, két tortát is kaptunk, az egyiket édesapámtól, a másikat a barátnőmtől.

Ági és Robi igent mondott az életre. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

– Valóban nagyon jó volt, a börzsönyi ajándéknászúton is sok szép emléket gyűjtöttünk – mondta Róbert. – Nászajándékba még egy televíziót is kaptunk a többiektől, összedobták rá a pénzt. Azon nézzük a filmeket, én a labdarúgó-mérkőzéseket is, a Bayern Münchennek szurkolok.

Állampolgári jog, szülői segítséggel

– A fiatalok tulajdonképpen éltek állampolgári jogukkal, de házasságuk a szülői támogatás, segítség nélkül nem jöhetett volna létre – mondta Gyürki Klára, a Liliom Fogyatékkal Élők Nappali Intézetének vezetője, aki azt is elárulta, rajtuk kívül még egy Down-szindrómás házaspárról tud. – Önellátásra korlátozottan képesek, Robinak jók a praktikus képességei, sokat segít Áginak az élet gyakorlati részében, kiegészítik egymást. Végigkísérhettem kapcsolatuk alakulását, az esküvő napján boldog voltam.

Ágnest másfél évesen újra kellett éleszteni, az oxigénhiányos állapot okozta a károsodást, nem tud írni-olvasni, a számokat sem ismeri, nehezen lehet érteni a beszédét, a gyakorlati élethez (főzni csakis édesanyjával együtt tud) kevés az érzéke, tér-idő fogalommal sem bír, csak a most, a jelen létezik számára. Írni és olvasni Róbert sem tud – ezért önállóan közlekedni is képtelenek együtt –, csakis ismerős közegben oldódik fel és beszélget szívesen, viszont praktikus alkat, már tud gyújtóst aprítani, bevásárol, jól beosztja a pénzt. Ági hastánctanfolyamra jár, számítógépes játékokat játszik, és imádja két macskáját, Friskiest és Hópelyhet.

– Nagyon kevesen fogadnak el bennünket olyannak, amilyenek vagyunk, megszólnak a kinézetünkért, az érthetetlen beszédért. Sokáig én sem tudtam elfogadni magam, vívódtam, viaskodtam, sokat sírtam, de az intézetben tartott csoportterápia sokat segített – vallotta Ági.

– Nem akarunk intézetbe menni, a lehetőségekhez képest szeretnénk normális életet élni. Többször beszéltünk már arról hármasban, mi történhet velünk Edit néni halála után...

– A házat már nem vehetik el tőlük, erre is jó volt a házasság – mondta Hoffmann-né Ádász Edit. – Szeretném, ha együtt maradhatnának. Szépen élnek, soha egy hangos szó nincs köztük. Időnként Ági panaszkodik Robira, ilyenkor azt mondom: menj, a te férjed, intézd el vele. Próbálom önállóságra nevelni őket.

Olvasóink írták

  • 18. szi201247 2013. március 08. 22:54
    „Nagyon helyesek. Isten éltesse őket szeretetben boldogságban!
    Hogy mi lesz velük ha az anya leesik a lábáról? Bízzunk benne, hogy lesz elég ideje erről gondoskodni.”
  • 17. állatbarát3 2013. március 08. 18:14
    „Sok boldogságot a fiataloknak, az Édesanyának nagyon jó egészséget, és kívánom, hogy minél tovább együtt lehessen a fiatalokkal.”
  • 16. macs 2013. március 08. 18:10
    „13. zsóka,
    most Ági édesanyja segíti őket, hogy együtt, házasokként, éljenek. Én csak azt kérdeztem, hogy amennyiben vele valami történik, együtt maradhatnak-e. Akár otthon, akár valahol máshol.”
  • 15. queenmargareth1 2013. március 08. 16:51
    „az Édesanyának minden tiszteletem. Ők is érdemelnek boldogságot.Sok erőt kívánok!”
  • 14. csonakos 2013. március 08. 16:28
    „2. bánki 2013.03.08. 09:53
    Az oxigén hiányos, az nem genetika! "Ágnest másfél évesen újra kellett éleszteni, az oxigénhiányos állapot okozta a károsodást," Robiról meg nem tudunk semmit!”
  • 13. zsóka 2013. március 08. 16:04
    „paprika56
    szerinted mi a megoldás?
    macs
    ha nem házasodtak volna össze, akkor mi lenne velük? Ugyan az, mint így. Nincs különbség szerintem.”
  • 12. papika56 2013. március 08. 15:18
    „Szegény anyuka . Nem volt elég 1 beteg lányt ápolni..most már kettőre kell vigyázni. Sajnálom az ilyen fiatalokat, mit fognak fel a világból ??”
  • 11. CsengeleMSN 2013. március 08. 14:02
    „A lánynál oxigénhiányos állapot okozta a károsodást, a fiú értelmesebben néz ki, mint némelyik normális ember...
    Tehát teljesen egészséges lesz születendő kisbabájuk... A cikk írója kicsit úgy ír róluk, mintha ők nem emberi lények lennének, Tényleg igazi menyasszonyként és vőlegényként? És tényleg a városházán akarnak egybekelni? Ugyanolyan emberek mint mi, ugyanolyan érzésekkel, nem kellene lenézni őket! Kb. mindenhez joguk van, amihez ennek a cikknek az írójának! Az óvodás bölcsődés gyerek se ismeri a számokat, nehezen tud beszélni, főzni is édesanyjával együtt tud, mégse nézzük le!”
  • 10. kiokushyn 2013. március 08. 12:18
    „Éljenek boldogan sokáig! Az Édesanyának jó egészséget kívánok!”
  • 9. gretzki 2013. március 08. 11:21
    „" Nagyon kevesen fogadnak el bennünket olyannak, amilyenek vagyunk"

    Ez sajnos igaz, nagyon igaz.”
  • 8. macs 2013. március 08. 11:08
    „Bocs, hogy ünneprontó leszek, de mi lesz velük, ha az édesanyával valami történik? Van lehetőség arra, hogy továbbra is együtt maradhassanak?
    2. bánki,
    arról mi a véleményed, amikor egészséges párnak születik fogyatékos gyereke? Ja, tudom a genetika. :-(”
  • 7. jozko 2013. március 08. 11:08
    „Pimpa42:

    Kicsit sántít a példád - nem a "fél láb" miatt.
    Egyelőre úgy tűnik szerető szülői gondoskodás óvja őket.
    Úgy hiszem, ehhez kellő józanság is párosul.
    Minden tiszteletet megérdemel ez az édesanya.”
  • 6. Pimpa42 2013. március 08. 10:56
    „jav: valaki nem képes megérteni”
  • 5. Pimpa42 2013. március 08. 10:43
    „2. bánki 2013.03.08. 09:53
    A genetika ott hibázik, amikor valaki képes megérteni, hogy mit jelent az oxigénhiány következtében bekövetkezett agykárosodás.
    Meglepő, de például Erőss Zsolt - az a hegymászó aki elvesztette egyik lábát - leszármazottai sem lesznek féllábúak.”
  • 4. kormoska 2013. március 08. 10:29
    „Az igazi szeretet(és szerelem)valahol itt kezdődik.....,és itt is végződik:-)!”
  • 3. nie 2013. március 08. 10:11
    „Minden elismerem az anyukának, sok boldogságot a fiataloknak. köszönöm az újságírónak, hogy megírta.”
  • 2. bánki 2013. március 08. 09:53
    „Csak gyerek ne legyen !

    Genetika !”
  • 1. f.gabriella 2013. március 08. 09:00
    „Szívmelengető ilyen történeteket olvasni!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Festett népi bútorok kiállítása Hódmezővásárhelyen

Újjászületett festett népi bútorokból kiállítás nyílik ma 17 órakor a Tornyai János Múzeumban, a tárlatot Nagy Vera néprajzkutató nyitja meg. Tovább olvasom