Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Ahol mindig telt ház van: kevés a kerékpártároló a buszállomáson

Hódmezővásárhely - Akiknek már nem jut rendes kerékpártároló, azoknak nincs más választásuk: korláthoz, padhoz vagy a kúthoz zárhatják kétkerekűjüket a hódmezővásárhelyi buszpályaudvaron.
– Szégyen, gyalázat, hogy tudták így lezárni? – mérgelődik egy férfi és egy keresztbe állított elektromos kerékpárra mutat: az eszköz teljesen elzárja a vásárhelyi buszpályaudvar egyik átjáró folyosóját, lehetetlen elférni mellette.

Hiába a 96 kihelyezett biciklitároló, reggelre az összes megtelik, így azután mindenhol lezárt kerékpárokat látunk.

Nem Hollandiában készült fotó. Kétszer ennyi kerékpártároló sem lenne elég a vásárhelyi buszállomáson. A szerző felvétele
Nem Hollandiában készült fotó. Kétszer ennyi kerékpártároló sem lenne elég a vásárhelyi buszállomáson. A szerző felvétele

Mindent Vásárhelyről

A delmagyar.hu hivatalos Hódmezővásárhely Facebook-oldala, nem csak vásárhelyieknek.

A városban több ezer ember jár naponta bringával: munkába, iskolába és azok is, akik egy másik településre autóbusszal folytatják útjukat. A város legtöbb megállójánál felállítottak kerékpártárolókat, sok helyen térfigyelő kamerát is felszereltek. Ezekre is szükség van, hiszen a vásárhelyi busz-, illetve vasúti megállókból nem egyszer loptak már el kétkerekűt: csak a legbátrabbak merik otthagyni úgy, hogy ők elutaznak.

Reggel hét és kilenc óra között sietnek a legtöbben buszhoz: ilyenkor töltődnek fel a biciklitárolók is. Szinte biztos, hogy reggel nyolc után nem találunk már helyet, ezért aggódhatunk, hogy amikor visszaérkezünk, vajon ott találjuk-e még kerékpárunkat, ahova muszájból kellett lezárnunk.

– Láttam már olyat, hogy egy férfi csak állt itt, és figyelte, ki hova zárja le a kerékpárját, nagyon gyanús volt – magyarázza Anita, aki az eset után inkább elvitte a közeli bolt elé biciklijét.

– Kétszer lopták el a bicajomat buszmegállóból. Egyszer csak egy fához támasztottam és úgy zártam le, azt egyszerűen elvitték. A másik alkalommal hozzázártam egy korláthoz, akkor elvágták a lakatomat, amit a földön találtam meg – meséli Ilona, aki szerencsésnek mondhatja magát; a két ellopott kerékpárból egyet megtalált a rendőrség.

Olvasóink írták

  • 20. CsengeleMSN 2013. október 25. 00:19
    „De lehet egy buszhoz is zárni, vagy egy másik biciklihez is.”
  • 19. lepkehalo 2013. október 24. 22:12
    „"5. mivan? 2013.10.23. 11:28
    Ne legyünk igazságtalanok. Sok tároló épült a városban. Szerintem előbb-utóbb bővitik itt is ha látják, hogy van rá igény."

    De mikor? Évek óta ez a helyzet.”
  • 18. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2013. október 24. 17:55
    „16. J.G. 2013.10.24. 10:55
    És ezt most nem vitatkozásképpen írom:
    Az e-útdíj + szeged elkerülő csak pályamatricával engedélyezett használata.
    Most csak kettőt mondtam azok közül az idiotizmus határát súroló elmebeteg törvénykezések közül amik következményei drasztikus légszennyezéssel járnak.
    Ha az ilyenek megszűnnének és még mindig nem történne változás, akkor térjünk vissza erre a kérdésre.
    /Szegedi vagy?”
  • 17. xenopus 2013. október 24. 14:50
    „No, nekem az a véleményem hogy nem a városközpontot kellene úgy bekamerázni hogy a Kossuth tér környékén nincs 1 m2 sem amit nem lát kamera, vagy a sétáló utcán minden oszlopról (sőt van ahol 2 is van) figyel a dóm kamera.
    Ilyen helyekre kellene a kamerákat felszerelni, ahol az emberek értékeit hagyják őrizetlenül.
    Őszintén remélem, hamarosan ide is felszerelnek egy tucatnyi kamerát!”
  • 16. J.G. 2013. október 24. 10:55
    „12. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2013.10.23. 17:18

    http://www.londonair.org.uk/london/asp/annualmaps.asp

    Nekem az a tippem, hogy London azert elegge elenjar a mindenfele katalizatoros cuccokban, es diesel sincs tul sok. Megis: ha megnezed a legszennyezesi terkepet, a fobb utak menten a legdurvabb.. Minden Marineni ott lakna?? A faval tuzeles sem jellemzo, de ha az lenne, miert a foutak menten? Szoval maradjunk annyiban, hogy az autok szennyezese a legmagasabb a varoson belul (pont ahol kozvetlenul szivjuk be).”
  • 15. nelek 2013. október 24. 10:44
    „10. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2013.10.23. 15:23
    "A környezetet már rég nem ezek a verdák szennyezik, katalizátor, eco motor, auro 28-as dízel... ébresztő."

    Nem csak az autók szennyezik, Mari néni is a műanyagjával persze. De az feltűnt, hogy egy forgalmas út mellett rosszabb a levegő? Nem csak a kipufogógázok, hanem a folyamatosan levegőben tartott változó összetételű por miatt.

    Szerintem az jó dolog, hogy aki teheti, a városon belüli mozgásait gyalog vagy kerékpárral teszi. Akikről pedig ez a cikk szól tömegközlekedéssel utaznak majd tovább. Ha autóval mennének oda (gondolom bizonyos részüknek van) az autók még kevésbé férnének el, mint a biciklik.”
  • 14. J.G. 2013. október 23. 18:06
    „12. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2013.10.23. 17:18
    "Huh... téged nem egyszerű meggyőzni"
    Ervekkel lehet, levegobe beszelessel nem :) Az a baj, hogy tudom, hogy ebben a temaban nincsenek ervek ellene...

    "Marika néni begyújt, megfulladok."
    Gondolom a belvaros tele van fatuzelesu hazzal :)
    Abban igazad van, hogy a fatuzeles elegge terheli a kornyezetet, ugyanakkorNYARON pl. relative kevesen gyujtanak be, ellenben erdekes modon a varos tele autoval (annak ellenere, hogy biciklizni is szep ido lenne).

    Viszont kerlek ne probald meg arra fogni, hogy te bezzeg mennyi adot fizetsz, mert NEM fedezi az okozott karokat. A gazdasag pedig nem menne csodbe, ha mindenki atulne biciklire, aki megteheti, sot hosszu tavon szepen profitalna belole. Errol ezernyi tanulmany szol, nem veletlenul nepszerusitik ennyire (tolunk nyugatabbra persze, nalunk inkabb al-nepszerusites van, a gyakorlatban ellehetetlenitik oket sokszor).

    Nem meggyozni akartalan, csak ezt cafolom: "Elég nagy <moderálva>ba lenne az ország, ha most hirtelen mindenik lerakná az autót és átnyergelne a bicajra"”
  • 13. Minibusz 2013. október 23. 17:49
    „Ez Szegeden is mókás. Mármint a Mars tér környezete.
    Annyi különbséggel, hogy ott nincs tároló, vagy ami van, az nemhogy nem 90 fölötti szám, jó ha a 10-et eléri, és inkább a piachoz tartozik.
    Már szerintem itt is említettem anno, hogy ha a Volán egy zárt őrzött parkolót kialakítana kerékpárok részére, és mondjuk napi 50-100 Ft-ot kérne érte naponta, tutira 2-300 ember ott tárolná a bicaját. Legalább.”
  • 12. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2013. október 23. 17:18
    „11. J.G. 2013.10.23. 15:41
    Huh... téged nem egyszerű meggyőzni, na mindegy.
    A lényeg, elmegy mellettem egy (nem füstokádó sárkány) autó, nem fulladok meg.
    Marika néni begyújt, megfulladok.
    Ez az én szemléletem, de nem baj ha nem egyezik a tieddel, nem is ez a lényege a fórumnak, hogy mindenki meggyőzze a másikat, hanem az anonim véleménynyilvánítás.”
  • 11. J.G. 2013. október 23. 15:41
    „10. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2013.10.23. 15:23
    "akkor most csináltam 40-ezres kárt a környezetnek?"
    Sokkal tobbet.

    "Vagy az én 1,2 tonnás kocsim kerekei tapossák szét a közutakat?"
    Az is.

    "Kipufogott egy kis Co-t és....?"
    Ja, "es?". Aki meg emiatt lesz tartos/maradando beteg es/vagy meghal, az meg miert erdekeljen teged, nem?

    "katalizátor, eco motor, auro 28-as dízel... ébresztő."
    Jaja ilyenkor jon az, hogy hegyilevegot pufog ki a kocsit, ami tisztabb, mint amit besziv. Hogyne.
    Meg persze a kopo alkatreszek finom porat is elnyeli valami magukis varazsige.

    "amelyik országoknak nem kell betartaniuk az eu normákat, inkább ezeket kéne felelősségre vonni."
    Most magyarorszagrol van szo. Sot: az autozas kozvetlenul az emberek orraba pufog, ott okoz stresszt, zajszennyezest, foglalja el az utak 80%-at, stb. A gyarak most hogy jonnek ide? Vagy ez a szokasos "ha mas eldobja a szemetet akkor nekem is szabad"?

    Szerinted a kamionok elkerulore vezetese mennyi kartol kimelte meg a varost naponta? Szerinted ha ennyi autos ami atrobog a varoson minden nap biciklin tenne, az nem venne le szinten jelentos karokozasi terhet a varosrol?”
  • 10. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2013. október 23. 15:23
    „8. J.G. 2013.10.23. 12:44
    Ha most én megtankolom havonta 3x az eu 5.ös dízelemet abból 40 ezer csak a jövedéki adó, akkor most csináltam 40-ezres kárt a környezetnek?
    Vagy az én 1,2 tonnás kocsim kerekei tapossák szét a közutakat?
    Kipufogott egy kis Co-t és....?, a szomszéd marikanéni mikor begyújt a műanyaggal és vegyi támadást intéz a környékbeliknek, az nem gáz, igaz?
    A környezetet már rég nem ezek a verdák szennyezik, katalizátor, eco motor, auro 28-as dízel... ébresztő.
    Azok a gyártulajdonosok, akik 30-40 évvel ezelőtt xartak a környezetvédelemre, amelyik országoknak nem kell betartaniuk az eu normákat, inkább ezeket kéne felelősségre vonni.
    A rola leépítés csakis az elmebaj kategóriájába sorolható”
  • 9. J.G. 2013. október 23. 13:05
    „7. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2013.10.23. 12:33
    Ja, es persze a ROLA leepitese (nem tamogatasa) sokkal nagyobb karokat fog okozni, mint amennyibe kerulne a tamogatas. Tobbszoroset. Tobbszazszorosat. Erdekes, fejlettebb helyeken tamogatjak es/vagy kenyszeritik a vasuti kamionszallitast.
    Na ez is ilyen.”
  • 8. J.G. 2013. október 23. 12:44
    „7. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2013.10.23. 12:33
    A benzin jovedeki adoja (es az osszes gepjarmuvel kapcsolatos bevetel) NEM fedezi az altaluk okozott kart. Persze rovid tavon hejehuja lesz mert a koltsegvetesbe be van irva h ennyi be fog jonni, viszont hosszu tavon a kiadasi oldal jocskan kompenzalna ezt.
    Olvass kicsit utana ennek.”
  • 7. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2013. október 23. 12:33
    „3. J.G. 2013.10.23. 10:50

    Te most komolyan azt hiszed, hogy a benzin jövedéki adója a greenpeace-hoz megy?
    Na ne legyünk már naívak”
  • 6. beaver 2013. október 23. 11:45
    „Eléggé eltolta annak idején a tervező, hogy oda "tette" azokat a tárolókat ahol is most van.
    A járda, de még a zebra is pont neki vezet a tárolónak. A gyalogosoknak kerülgetniük kell a töménytelen mennyiségű kerékpárt.

    """"""""""""""4. Felhasználóbarát 2013.10.23. 11:08
    Meg is értem, hiszen vhelyen nincsenek túl nagy távolságok, minek azért autóval közlekedni ott?"""""""""""""""

    Sajnos nem mindenkinek alternatíva a kerékpáros közlekedés. Ebben a "nem nagy" városban a munkahelyem 7,9 km-re van a lakhelyemtől. Mivel nem a "szalag" mellé kell odaállnom, hanem egy irodában, megfelelő ruházatban munkát végezni, ezért szóba sem jöhet a kerékpár. Ha azt akarnám, hogy ne egy csatakos lóként érjek be, akkor szép nyugodtan tekerve akár háromnegyed-egy óra is lenne az út, oda és vissza is. A téli útviszonyokról meg nem is beszélek. Így marad az autó. Úgy csak tíz-tíz perc a munkába járni.”
  • 5. mivan? 2013. október 23. 11:28
    „Ne legyünk igazságtalanok. Sok tároló épült a városban. Szerintem előbb-utóbb bővitik itt is ha látják, hogy van rá igény.”
  • 4. Felhasználóbarát 2013. október 23. 11:08
    „Hmvhelyen mivel szinte megszűnt a helyi autóbusz közlekedés a város kerékpáros lett. Szegeden sokaknak a városról a kerékpár jut eszébe. Meg is értem, hiszen vhelyen nincsenek túl nagy távolságok, minek azért autóval közlekedni ott? Sztem érdemes lenne erősebb figyelmet fordítani a kerékpár forgalomra: több kerékpár út kellene, biztonságos tárolók”
  • 3. J.G. 2013. október 23. 10:50
    „2. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2013.10.23. 09:58
    Miert lenne <moderálva> ettol?
    Meg a vegen jo lenne a levego es nem lenne dugo minden nap... Mekkora tragedia is lenne :)”
  • 2. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2013. október 23. 09:58
    „1. angyal1064@freemail.hu 2013.10.23. 08:17
    Elég nagy xarba lenne az ország, ha most hirtelen mindenik lerakná az autót és átnyergelne a bicajra, kár, hogy fáj ezt beismerni...”
  • 1. angyal1064@freemail.hu 2013. október 23. 08:17
    „Ha az a cél hogy minél több kerékpár használó legyen a városba ,akkor arányában annyi kerékpár tároló kellene itt a buszpályaudvaron is ,ahol sajnos nincs biztonságba a kerékpár!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hamarosan indul a munka a SZEFO-nál

Napokon belül átadják a SZEFO vásárhelyi fióktelepét, ahol most 50, jövő év végéig pedig 175 megváltozott munkaképességű embernek terveznek állást biztosítani. Tovább olvasom