Délmagyar logó

2017. 03. 31. péntek - Árpád 5°C | 17°C Még több cikk.

Állásfoglalást kérnek Samu ügyében

A megyei közigazgatási hivatalhoz fordul Vásárhely önkormányzata Samu Ágoston egykori képviselő ügyében. Samunak a ciklus elején az összeférhetetlenségi törvény miatt le kellett mondania mandátumáról, de most az Alkotmánybíróság visszaküldte a parlamentnek a jogszabályt. A tegnapi rendkívüli közgyűlésen pályázatokról is döntöttek.
Soron kívüli törvényességi állásfoglalást kér a vásárhelyi közgyűlés Samu Ágoston ügyében – dőlt el a tegnapi rendkívüli ülésen, ahol eredetileg nem szerepelt a napirendi pontok között ez a téma, több képviselő indítványára mégis megvitatták. Samu Ágoston ugyanis vissza akarja kapni a helyi közgyűlési mandátumát, miután az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte az úgynevezett összeférhetetlenségi törvényt. A piacműködtető vállalkozó a négy évvel ezelőtti választásokon a Polgári Szövetség Vásárhelyért Egyesület képviseletében, listán került be a közgyűlésbe, de mivel a várossal szerződéses viszonyban áll, elvesztette a mandátumát.

Lapunknak korábban azt nyilatkozta, hogy már csak azért is vissza szeretne térni a közgyűlésbe, mert nem képviselőként vált alkalmatlanná, hanem a törvény miatt lett azzá. Most Korsós Ágnes jegyző javasolta, hogy forduljanak a megyei közigazgatási hivatalhoz a kérdésben. Ezzel egyetértett Lázár János polgármester is. Horváth László SZDSZ-es képviselő, az ügyrendi bizottság elnöke szerint választ kell kapni arra a kérdésre, lehetőség van-e delegálni Samu Ágostont, s mi a helyzet a képviselői tiszteletdíjával. A Samu helyét átvevő Szentirmai Csaba lemondana a mandátumáról. Lázár szerint ha Szentirmai vissza is lép, még akkor sem egyértelmű, hogy Samu Ágoston átvehetné-e a helyét.

Pályázati önrészek biztosításáról is döntöttek tegnap a képviselők. Az ifjúsági program segítségével fejlesztenék a Kutasi út melletti Epreskert játszóteret. A beruházás 8 millió forintba kerülne, melyből 4 milliót az önkormányzat adna. Ebből több hinta, homokcsúszda, gumitégla, valamint új burkolat is kerülne a játszótérre. A mártélyi Bodnár Bertalan Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközpontot pedig egy norvég pályázat segítségével fejlesztenék. A beruházás összköltsége 80 millió forint, melyből 68 millió a támogatás, 12 millió pedig az önerő. Sikeres pályázat esetén 18 férőhelyes ifjúsági szállást alakítanak ki, de készülne nyitott tanterem, mini arborétum, tiszai tanösvény, valamint klímamérő állomás is. A közgyűlés döntött még a 2005-ös költségvetés módosításáról, valamint arról, hogy az előző évekhez hasonlóan idén is átvállalja az önkormányzat a lakossági vízterhelési díjat, ami összesen mintegy 12 millió forint.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szomszédviszály a vásárhelyi Csillag utcában

Tűrhetetlennek tartja a vásárhelyi Rákos István, hogy édesanyja házának udvarán a másik házrészben… Tovább olvasom