Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 24°C Még több cikk.

Állva tapsolt a közönség a Csík Zenekarnak

Hódmezővásárhely - Fergeteges sikere volt a 23 éves Csík Zenekarnak a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban adott teltházas koncertjén. A másfél órás előadás végén a közönség helyéről felállva tapsolta és köszönte meg Csík Jánosnak és barátainak a nem mindennapi élményt.
Napokkal korábban elkelt az összes jegy a vásárhelyi Csík koncertre. A héttagú zenekar igazi zenei csemegével rukkolt elő: a magyar népzene követei a könnyűzenének is helyet adtak a műsorban, hiszen Hobo Blues Band-, Presser Gábor-, Kispál és a borz-, valamint Quimby feldolgozások is felcsendültek. Így született meg többek között a Hajtók dala (Hobó) új hangzásban. De a Felső- Tisza- vidékről, Bukovinából, Kalotaszegről is hoztak- Kodálynak is köszönhetően magyar népzenei gyűjtéseket.

Állva tapsolt a közönség a Csík Zenekarnak - GALÉRIA

Mivel az advent jegyében jöttek a városba, Csík János köszöntőjében a hallgatóság figyelmét a szeretet megőrzésére és továbbadására hívta fel, hiszen ebből meríthetünk magunknak erőt a hétköznapokra. A népszerű muzsikusok régi klasszikus számaik mellett újakat is hoztak, ilyen például a Boncida című daluk.

Állva tapsolt a közönség a Csík Zenekarnak - GALÉRIA

A koncert végén a ráadás sem maradhatott el - Csík János szokás szerint megjegyezte, számítottak ám rá. Az Ez a vonat, ha elindult és a Most múlik pontosan című daloknál a minden korosztályt képviselő közönség fokozta a bólogatást, lábdobogást. Igaz, másra nem is volt lehetőségük, hiszen a helyszín miatt a táncház- hangulat nem valósult meg. Nagy kár. A tánc felszabadító örömét legalább ilyenkor kellene érezni. Miután elhúzta a nótákat, nem húzta el a CSÍKot a zenekar, hiszen a koncert után közönségtalálkozóra várták az érdeklődőket.

Olvasóink írták

  • 3. Pengemester 2012. december 17. 06:54
    „320 férőhelyes teremben akkor lesz táncházi hangulat, ha 200-nál többen nincsenek, viszont a Csík Zenekar van olyan jó, hogy ez legközelebb a Hódtóiban valósuljon meg, (hogyha +/- 3 hónap eltéréssel nincs a közelben koncertjük, ami valószínűsíthető. Elolvastam a technikai rider-üket, nem egyszerű cucc amit kérnek, így holmi falusi vurstlik kiesnek a fellépési lehetőségek közül, de minőségi produkcióhoz minőségi háttér kell. Tisztelem őket, hogy ezt nem félnek kimondani.) vagy augusztus huszadikán. Inkább nekik örülök, mint valamelyik autotune-nal összetákolt hangú hullócsillagnak. Nos? Augusztus huszadikára megszavazzuk, hogy tízezres közönség lássa őket?”
  • 2. xenopus 2012. december 16. 21:10
    „1. Lázárhelyi - Nem is tudtam hogy a PMK-ba csak 320 fő fér be!
    Egyébként jó buli volt, ilyen könnyűzenei műsorokat kellene sűrűbben rendezni illetve munkahelyeket teremteni.”
  • 1. Lázárhelyi 2012. december 15. 13:43
    „Egy ilyen rendezvényt, nem egy 320 főt befogadó teremben kellene létrehozni.
    Még szerencse, hogy épp közgyűlés volt, másképp a "nép egyszerű fia", csak a hátsó 2-3 sorban ülhetett volna.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem emelkedik a távhő-, a víz- és a szemétdíj Vásárhelyen

Változik viszont a gyermekétkeztetés és az autóbusz közlekedés tarifája. Tovább olvasom