Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -4°C | 1°C

Amerikában is élnek hódmezővásárhelyiek

Sokan csak Szegedről vagy Budapestről jöttek haza, de akadt olyan vendég is szombaton a Vásárhelyről elszármazottak találkozóján, aki az Egyesült Államokból jött haza, megnézni a Szántó Kovács János utcát és a régi ismerősöket. A mártélyi Bodnár Bertalan Oktatóközpont udvarán fölállított sátorban alig maradt üres hely.
Van ereje a hazahívó szónak. Megtelt az oktatóközpont udvarán fölállított sátor. Fotó: Schmidt Andrea
Rég nem látott ismerősök, barátok gyűltek össze a hét végén a mártélyi üdülőterületen, a Bodnár Bertalan Oktatóközpontban. Az udvaron felállított hatalmas sátorban szinte alig maradt üres ülőhely, több mint száz vendég beszélgetett múltról, jelenről. Volt, aki „csak" Szegedről vagy éppen Budapestről látogatott haza, de akadt olyan is, aki az Egyesült Államokból tette tiszteletét a rendezvényen.

Bár mint azt az Indianában élő Kovács László elárulta, a távolság ellenére elég gyakran látogat el Vásárhelyre. A történelem és filozófia professzora 1956-ban hagyta el az országot. Nem bánta meg döntését, viszont nagyon hiányoznak neki az itteni barátai, valamint a magyar szó – magyarázta barátságosan Kovács professzor, aki, ha Vásárhelyen jár, mindig ellátogat egykori szülőházához, ami a Szántó Kovács János utcában áll: ez kicsit furcsa neki, mert amikor ő született, még Szentesi utcának nevezték.

Az elszármazottakat Lázár János polgármester köszöntötte. Az évről-évre megrendezett összejövetel célja, hogy a vendégek hírét vigyék annak a munkának, melyet elvégzett a város. A polgármester hozzátette: tavaly egy kicsit talán pesszimista, ám reális képet festett, amiért páran meg is intették.

Lázár János azt mondta, az elmúlt években elindult egy folyamat, melynek révén olyan emberek kerültek az intézmények élére, akik képesek a város ütőerén tartani a kezüket, s kreativitásukkal hozzájárulni a fejlődéshez. Olyan lehetőségeket kell teremteni, melyek miatt érdemes Vásárhelyen maradni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem privatizálják a művelődési házat

Mégis önkormányzati fenntartásban marad a mindszenti Tisza Művelődési Ház – döntötte el a… Tovább olvasom