Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 32°C Még több cikk.

Aninak a jobb oldalon dobog a szíve

Aninak a jobb oldalon dobog a szíveHódi Lászlóné Ani a közös képpel. Nem tomboló szerelem volt, inkább kölcsönös szeretet, tisztelet. Fotó: Török János
Minden belső szerve az ellentétes oldalon fejlődött a vásárhelyi Hódi Lászlónénak. Bár úgy volt, nem szülhet, lett két lánya. Hét unokája van. Mit érez, akinek jobbról dobog a szíve?
„Köszönetet mondunk azoknak a jó barátoknak, szomszédoknak, akik volt élettársam, Olasz Sándor Csőrös számára bármilyen formában önzetlen segítséget nyújtottak. Testét felajánlotta a tudomány számára, temetés nem lesz." Ez a közlemény jelent meg a Délmagyarország múlt csütörtöki számának 13. oldalán.

Istenem! – mondja az orvos

– Többen kérdezték, mikor lesz a temetése. Ezért adtuk föl a hirdetést – magyarázza Hódi Lászlóné Ani, Sándor volt élettársa, amikor fölkerestük.

Csőrös, ahogy Vásárhely-szerte ismerték, három évvel ezelőtt döntötte el, hogy felajánlja testét a tudományos kutatás céljaira. Élettársa győzte meg. Az asszony már régebben így döntött.

– Sokszor voltam beteg gyerekkoromban. Hétéves voltam, amikor a körzeti orvosunkat behívták katonának, és a helyettesítője, egy Katalin keresztnevű doktornő fogadott – emlékezik Hódi Lászlóné. – Ahogy vizsgált, egyszer csak azt mondta: „édes jó istenem!". Anyám persze megrémült, mi bajom lehet, ami az orvost is így megijeszti. A doktornő azon döbbent meg, hogy a szívem nem a bal, hanem a jobb oldalon van. Situs inversus a neve ennek a ritka rendellenességnek.

Aninak ezután bármikor volt dolga az egészségüggyel, az orvosok, ápolók a csodájára jártak. Ilyen beteget kezelni igazi kihívás, egy EKG-vizsgálat is föladja a leckét. Amikor vakbélgyulladása lett 19 évesen, ultrahangkészülék még nem volt. Béltöltéses röntgenvizsgálattal tisztázták, hogy a vakbelét is az ellenkező oldalon kell keresni.

Lehet-e gyereke?

Mondtak neki olyat, hogy mivel „ilyen összevisszaság van benne", majd nem lehet gyereke. Óriási öröm és elégtétel volt számára, amikor 22 évesen terhes lett az első lányával, aztán két év múlva a másodikkal. Később egy orvos azt mondta neki, akár száz évig elélhet így az ember, csak jól teszi, ha a leleteit mindig magánál tartja.

– Szerettem volna továbbtanulni. Persze az egészségügy érdekelt, de édesapám 12 éves koromban meghalt: arra volt lehetőségünk a testvéreimmel, hogy szakmát szerezzünk. Utána jött a munka – a vásárhelyi Porcelángyárba mentem dolgozni –, a gyerekek. A tanulás elmaradt. A családom kárpótolt. Van hét gyönyörű unokám!

A gyógyító munka iránti vonzódásának köszönhető, hogy harmincegynéhány évesen, közjegyző előtt nyilatkozva fölajánlotta testét az orvostudományi kutatás céljaira. A megállapodásból egy példány nála, egy a háziorvosnál van, egyet az egyetem őriz. Azt, hogy milyen lehet orvosnak, nem tapasztalhatta meg, az ápolói munkát azonban igen. Férjét 1991-ben stroke érte, fél agya elhalt. Bár javasolták Aninak, vigye intézetbe, ő otthon gondoskodott róla mindvégig, hat évig. Ekkor már ő is rokkantnyugdíjas volt.

Csőrös, a beképzelt

– A Hódfónál dolgoztam, műszak után mindig összetakarítottam a műhelyt, a többiek meg hagyták. Ott dolgozott, egyetlen férfiként a Csőrös, akivel mindig nagyon szépen beszéltek az asszonyok: magas, stramm férfi, egykori sportoló, de engem nem érdekelt. Egyszer a műszak végén a kezembe adta a söprűt, hogy nesze, lehet takarítani. Bennem felszökött a parasztvér. Kiosztottam, beképzelt majomnak neveztem, hogy nem esne le a pecsétgyűrű az ujjáról, ha néha ő is összesöprögetne. Az asszonyok hápogtak, hogy Ani, Ani, hogy beszélsz te a Csőrivel. Hát hogy beszélnék? Ugyanolyan beteg ember, mint mi, különben nem itt dolgozna! Másnap, ahogy kimentem dohányozni, utánam jött. Az asszonyok meg az ablakon néztek kifelé, hogy na, most mi lesz. Beszélgettünk. Három évvel a férjem halála után elesett voltam, jó volt a kedvessége, figyelmessége. Összejöttünk. A lányaim az első pillanattól elfogadták őt, engem pedig megszeretett az édesanyja – mutatja a közös családi fényképeket.

Ezeken nem látszik, de Sándor tényleg beteg volt. A nyolcvanas években a mélyvénás trombózis után alakult ki a lábán a fekély, amelyet jó ideig sikerült kezelni. Aztán megint kiújult, és hiába a legújabb kenőcsök, kötszerek, elhatalmasodott. Beszélgettek róla, ha ő is fölajánlaná a testét egy kutatásnak, talán máson, akinek hasonló baja van, később tudnának segíteni. Hiszen a holtak tanítják az élőket.

Mint Ani meséli, sokszor érzett dühöt, tehetetlenséget, amikor azt látta, nem minden orvos, ápoló viszonyul úgy Sándor bajához, mint kellene. Őt is ápolta, ameddig tudta.

Szerelem és szeretet

– Tizennyolc évig voltunk együtt. 69 éves volt. Szerettem őt is. Nem volt ez tomboló szerelem, én olyat sosem éreztem. Talán amiatt van ez, hogy minden fordítva van bennem... Láttam a barátnőimen, ismerősökön, hogy milyen az, elvakultan belehabarodni valakibe, engem ez elkerült. A lányaimért, unokáimért viszont a tűzbe mennék. Az valahogy más.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átkozzák is, áldják is a műfüvet

Átkozzák is, áldják is a műfüvet
A megyében is egyre több műfüves pálya épül. Tovább olvasom