Szeged - delmagyar.hu

– Első generációs értelmiségi vagyok, édesapám, akit szintén Ferencnek hívtak, cipész és csizmadia volt – kezdte történetét Hézső Ferenc vásárhelyi festőművész, aki január 26-án ünnepelte 75. születésnapját, és jelenleg gyűjteményes kiállítása tekinthető meg az Emlékpont Múzeumban, válogatás az 1960-as és 1970-es évekből. – A Tabánban laktunk, csoportokba verődve jártuk a várost a srácokkal, de később kiváltam, jobban érdekeltek a könyvek és a rajzolás.

A Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanári és festői diplomát szerzett, Újvároson kezdett tanítani, majd 1966–1975 között a vásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban, 1975-től a szegedi tanárképző főiskolán dolgozott a rajz tanszéken. Utóbbi intézményben 1982–1992 között tanszékvezető, 1984–1987 között főigazgató-helyettes.

Hézső Ferenc

Gyerekként nem festőnek vagy tanárnak, hanem cukrásznak készült. – A cukrászüzletek kirakatában láttam gyönyörű, számomra elérhetetlen tortákat. Elhatároztam, ezt a szakmát választom, cukrász leszek. Papírlapokra rajzoltam is cégtáblatervezeteket „Hézső Ferenc cukrász" felirattal. Elvittem az iskolába, kiesett az irkámból, és a tanárom, Antal Imre édesapja megtalálta. Az óra végén kihívott, és azt mondta: „Nem cukrász leszel, hanem piktor". Elvitt Füstös Zoltán festőművészhez, aki megerősítette a véleményét. De soha nem lettem „főállású" festő, tanítás mellett, délután és este alkottam, eddig mintegy 300 képet – több közülük nagyméretű, 160×120 centis –, és igyekeztem saját stílust kialakítani. A látásmódom, a megközelítésem modernebb, mint a hagyományos vásárhelyi iskoláé. A biztos családi hátteret feleségem, Rozina teremtette meg.

Az átalakuló tanyavilágot, a változásban lévő paraszti életformát, gazdálkodást újszerűen jelenítette meg. Tiszteli a vásárhelyi képzőművészeti hagyományokat, de formailag nem követője senkinek. Síkszerűen fogalmaz, dekoratív és konstruktív szemlélet jellemzi. Sajátos szimbólumrendszert teremtett, ennek elemeit montázsszerűen rendezi el jórészt temperával készített festményein. Nem sok képet adott el, újszerű, például Modiglianit és Chagallt idéző stílusával nem aratott osztatlan sikert. – Érdekes, most kezdenek felfedezni, megérteni, amiben sokat segít a mostani tárlat – jegyezte meg. Műveivel eljutott az ország szinte minden városába, Szegeden és Vásárhelyen rendszeresek voltak kiállításai, az Őszi Tárlaton 1961-től, 52 éve szerepel, 1974-ben megkapta annak fődíját, a Tornyai-plakettet. Egy évvel később Munkácsy-díjat vehetett át.

– Kedvenc képem nincs, korszakokat és azokhoz kötődve új látásmódot különböztetek meg. Mostanában egyre kevesebbet alkotok, ez a zilált, zűrös világ nem inspirálja az embert. Vásárhelyiként a föld, a kert is sokat jelent számomra, alig várom, hogy kitavaszodjon. A fizikai és a szellemi munka együtt ad biztonságérzetet számomra – vallotta Hézső Ferenc.