Délmagyar logó

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 13°C | 25°C Még több cikk.

Aranyérmes atléta a patológus főorvos

Időről időre külföldi kollégáival méri össze erejét Török István, a vásárhelyi kórház patológusa: a 70 éves főorvos számos arany-, ezüst- és bronzérmet szerzett már gerelyhajításban, súlylökésben és diszkoszvetésben. Súlyos betegsége ellenére sem hagyott fel a munkával és a sporttal.
Török István vásárhelyi főorvos évről évre begyűjt egy-két aranyat, ezüstöt az egészségügyi dolgozók nemzetközi viadalán. Fotó: Tésik Attila
Gerelyhajítással, súlylökéssel, valamint diszkoszvetéssel már a 60-as, 70-es években foglalkozott első osztályú atlétaként Török István, a vásárhelyi kórház patológusa. A három évvel ezelőtti World Medical Games versenyen az akkor 67 éves főorvos két arany- és két ezüstérmet is begyűjtött ezekben a számokban. Az orvosok következő játékán, Skóciában és Spanyolországban is jó néhány aranyat, ezüstöt és bronzot szerzett, pedig bevallása szerint csak a versenyeken veszi kezébe a diszkoszt, a súlyt és a gerelyt. Vásárhelyen inkább a kosaras szenvedélyének hódol, a város egyik öregfiúk- csapatát erősítve, s hetente többször úszik is. Török Istvánt – mint mondta – saját örömére, na és sportszeretete miatt teszi magát rendszeresen próbára.

Az 1968 óta a vásárhelyi kórházban dolgozó orvosnak egyébként az egyetemen meg sem fordult a fejében, hogy a patológiára szakosodjon. Hogy végül mégis így alakult, azt ugyancsak a sportnak köszönheti. Az egyetem elvégzése után olyan munkahelyet szeretett volna, amely mellett folytathatja a mozgást is. Ezzel pedig a patológián kecsegtették. Sokan azt hiszik, hogy ez csupán a boncolásról szól, magyarázta, de nem így van. A szövettani vizsgálatok és a citológia képezi munkájuk fő részét, felfedve a betegségek mibenlétét, sokszor támpontot adva kezelésükhöz is.

A főorvos jó néhány országban – Kanadában, az egykori NDK-ban és Csehszlovákiában – volt ösztöndíjas hosszabb-rövidebb ideig, tavaly pedig Svédországban dolgozott. Hetvenévesen is vágyik a szakmai kihívásokra, ezért pályázta meg a svéd állást, mondta. Fél év után jött haza, de visszatért volna, ha a sors nem szól közbe. Skandináviában olyan sok prosztatarákot diagnosztizált, hogy miután visszajött, jobbnak látta megvizsgáltatni magát. Az eredmény láttán nagyon elkeseredett, azonban Török István döntött: súlyos betegsége ellenére sem adja fel, lényegesnek tartja ugyanis a betegséghez való pozitív hozzáállást, mely felér akár a fél gyógyulással is, mondta, s hozzátette: a prosztatarák nem halálos betegség, ha időben felfedezik, kiválóan kezelhető, sőt gyógyítható is. A szűrés pedig csupán egy vérvételből áll, amelyet az 50 év feletti férfiaknak évente ajánlott elvégeztetni.

A gyógyszeres kezelés és a sugárterápia után rendkívüli javulást mutató főorvos továbbra is dolgozik, sportol, s készül a következő nemzetközi versenyre, ahol ismét atlétaként áll majd rajthoz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rubin, a póni csupán 70 centis

Félméteres kis póni született nemrég a vásárhelyi Rácz családnál, Rubin most a ház büszkesége.… Tovább olvasom