Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Átalakítják a mindszenti művelődési házat

Összevonja a mindszenti művelődési házat és a városi könyvtárt a helyi képviselő-testület. Az ezzel kapcsolatos döntés már megszületett, minden más viszont még bizonytalan.
Évtizedek óta külön épületben működik a mindszenti Tisza Művelődési Ház és a Keller Lajos Városi Könyvtár. Utóbbi egy társasház földszinti részén üzemel. A helyi képviselő-testület januárban már döntött arról, hogy – helyt adva Antal István képviselő javaslatának – takarékossági okok miatt összevonja a két intézményt. Mégpedig úgy, hogy a könyvtár teljesen kiköltözik jelenlegi helyéről, s átkerül a művelődési ház földszintjére, amit átalakítanak.

A testület már megtette az első lépéseket, felvette a kapcsolatot a szakminisztériummal. Török József közművelődési szakértő azt javasolta, hogy célszerű lenne megszüntetni az egyik intézményt, s a továbbiakban a másik látná el annak a feladatait is.

A Tisza Művelődési Ház földszintjét alaposan át kell alakítani, hogy ott a könyvtár helyet kaphasson. Ehhez meg kell bontani a főfalakat. Fekete Emil, a művelődési ház igazgatója lapunknak elmondta: mivel még nem kapták meg az építési engedélyt, nem tudták elkezdeni az átalakítási munkálatokat. Megtudtuk: a könyvtár a művelődési ház közösségi célokra leggyakrabban használt klubszobáját, előadótermét, valamint két irodát és a szolgálati lakást foglalná el.

A képviselők már döntöttek a könyvtár jelenlegi helyiségéneknek hasznosításáról is: eladásra ajánlják fel egy banknak, amely a városközpontban szeretne fiókot nyitni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszűnt az illegális lerakó Új-Kishomokon

Egy hónapja osztották ki a vásárhelyi Új-Kishomokon a szemetesedényeket, s máris meglátszik az… Tovább olvasom