Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Az Armaninak is szállít Mindszent

Nyitás után fél évvel majdnem megduplázódott a mindszenti cipőüzem dolgozóinak létszáma. Huszonnégy helyett immár negyvenkét embernek ad munkát a Csuka Vér és Társa Kft. itteni részlege. A szegedi Csuka Dezső által működtetett, női lábbelik felsőrészét készítő üzemben már nemcsak helybeliek, hanem mártélyiak, szegváriak és vásárhelyiek is dolgoznak.
Szabó Róbertné és Gulyás Zoltánné naponta oda-vissza 40 kilométert ingázik a munkahelyére. Fotó: Tésik Attila
Egy nyolcórás műszak alatt háromszáz pár női csizma felső része kerül ki a Csuka Vér és Társa Kft. mindszenti üzeméből, melyet alig több mint fél évvel ezelőtt nyitott meg Csuka Dezső szegedi vállalkozó. A rövid idő alatt a kisvárosi csapat összesen mintegy negyvenezer, nőknek szánt szandált, papucsot, s a már említett csizma felső részét készítette el, megháromszorozva a kft. termelését.

– Huszonnégy dolgozóval kezdtünk a mindszenti üzemben, most meg negyvenkét munkásunk van, s időközben idetelepült a szabászat is. Így a 16 éve alapított szegedi anyavállalatnál már csupán a megrendelés egyharmada készül – avatott be Csuka Dezső, aki annak idején azért telepítette részlegét Mindszentre, mert a kisváros önkormányzatában partnerre talált. Az is a település mellett szólt, hogy Mindszenten hagyománya volt a lábbelikészítésnek, hiszen itt két cipőgyár is volt.

Az egykori bőrdíszműves üzemben kialakított munkahely már kicsinek is bizonyult, ezért az önkormányzat újabb helyiséget adott a kft.-nek. A mindszenti részlegben először a helybeliek kaphattak munkát, aztán a létszámbővítéseknél kiderült, hogy nincs elég szakképzett jelentkező a kisvárosból. Így ma már Mártélyról, Szegvárról, sőt Vásárhelyről is járnak át dolgozni.

Három hónappal ezelőtt jutott – két év után – újra munkához a vásárhelyi Varsányi Zsuzsanna, aki egy hirdetési újságban olvasta az állásajánlatot. Nagyon megörült a lehetőségnek, hiszen ő még a vásárhelyi Mary Cipőgyár bezárásakor vesztette el munkáját. Azt mondja, szabni nem bonyolult, bár egy-egy különlegesebb modell esetén azért nem lankadhat a figyelem. Zsuzsa már ahhoz is hozzászokott, hogy hajnalban kel, hiszen a negyed hatos busszal utazik Mindszentre. A korai kelés Szabó Róbertnénak és Gulyás Zoltánnénak sem okoz gondot. Ők szintén naponta oda-vissza 40 kilométert utaznak Vásárhelyről, de örülnek, hogy a szakmájukban kaptak állást.

A mindszenti üzemben gyártott lábbelik felsőrészeit exportálják, főként Olaszországba, így többek között az Armani divatháznak is dolgoznak. Ugyanakkor dán és osztrák megrendelői is vannak a kft.-nek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendkívüli közgyűlés Hód-Strand-ügyben

Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte tegnap egy munkáspárti, egy független és négy… Tovább olvasom