Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Az egykori igazgató állítja: nem bűnös

Nem bűnös, nem tulajdonította el a gondozottak pénzét – jelentette ki tegnap a vásárhelyi bíróságon T. Józsefné, a mindszenti gondozási központ volt vezetője, akit sikkasztással vádolnak. A tárgyaláson elhangzott: előfordult, hogy az intézmény némelyik lakója megőrzésre adott át a vezetőnek pénzt vagy betétkönyvet, aki ezeket az irodájában tárolta.
Megkezdődött tegnap a vásárhelyi bíróságon a kétrendbeli sikkasztás bűntettével, valamint az ötrendbeli sikkasztás vétségével vádolt mindszenti T. Józsefné pere. Az ügyészség különböző összegek elsikkasztásával gyanúsítja, melyek közül – információink szerint – a legkisebb 17 ezer, a legnagyobb 372 ezer forint. A kisváros gondozási központjának volt vezetője hangsúlyozta: nem bűnös, nem tulajdonította el a gondozottak pénzét. T.-né 1999 áprilisában került az intézmény élére, s Pásztor Anikó bírónő kérdésére elmondta: előzőleg nem dolgozott szociális otthonban, munkaköri leírása pedig nem volt. A gondozottak nyugdíjosztásával kapcsolatban kifejtette: az intézmény ebédlőjében, a postástól személyesen vették át a pénzt a lakók, akik a térítési díj kiegyenlítése után a fennmaradó összeggel azt csináltak, amit akartak.

Előfordult az is, hogy a gondozott megőrzésre adott át pénzt, valamint betétkönyvet. Ezeket a volt igazgatónő az irodájában egy páncélszekrényben, kazettában tárolta. 2003-ban viszont betörtek az intézménybe, s két pénzeskazettát tulajdonítottak el, amelyek egyikében a betétkönyvek voltak. Emellett pedig névre szóló borítékokban is volt a gondozottaknak pénze, de azokat nem lopták el.

A bírónő azon kérdésére, miként folyt a pénzkezelés az intézményben, a vádlott elmondta: spirálfüzetben vezették a pénzmozgást. Ez a gyakorlatot még az előző, megbízott vezetőtől örökölte. Egy idő után pedig egyéni nyilvántartást készített azon gondozottakról, akik megőrzésre átadták a pénzüket. Később azonban ez abbamaradt, miután nem mindig tudta két tanú aláírni az átvételt, valamint előfordult, hogy sürgősen kellett pénz a lakónak gyógyszer- vagy éppen ruhavásárlásra. Ezekről megőrizték a számlákat, mondta T.-né, hozzátéve: a betöréssel azonban lába kelt az iratoknak.

A tárgyaláson később kiderült, előfordult olyan eset, amikor az elhunyt gondozott hozzátartozójának átadta az idős ember pénzét az intézmény egykori igazgatója. A temetésre kérték, indokolta a vádlott, hozzátéve: miután szabályzat nem írta elő, hogy kell kezelni ilyenkor a pénzt, nem tudta, hogy ezzel törvénysértést követ el.

A tárgyalás a tanúmeghallgatásokkal folytatódott, beidézték a 2003-ban belső ellenőrzést végző személyt, aki elmondta: a pénzkezelési szabályzatnak, a házirendnek tartalmaznia kellett, hogyan kell őrizni a gondozottak pénzét, értékeit. Tanúként a mindszenti polgármesteri hivatal közigazgatási osztályának vezetője is azt erősítette meg, hogy a pénzkezelési előírást a gondozási központnak kellett volna kialakítania.

Többen is megemlítették az intézmény főnővérének a nevét, mint aki egyes gondozottak nyugdíjának átvételénél közreműködött, de úgy tudták, hogy az összegeket továbbadta a vádlottnak. Az egyik tanú pedig azzal kezdte vallomását, hogy a közelmúltban T.-né bent járt a gondozási központban, s a tárgyalással kapcsolatban azt mondta nekik: ne féljenek, s ne azt mondják, amit a rendőrségen. Az egykori igazgató ezt cáfolta, hozzátéve: csak annyit közölt, hogy nem arra kell emlékezni, mit mondtak a rendőrségen, hanem arra, mi hogyan történt. A tárgyalás szerdán folytatódik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vásárhelyi kőtörők

A Liss-HNKC NB I-es női kézilabdacsapata, a Kiskunhalas és Debrecen ellen nyújtott teljesítményét… Tovább olvasom