Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Az esélyegyenlőségről Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhely - Vásárhelyen egy iskolában sem nagyobb húsz százaléknál a hátrányos helyzetű gyerekek aránya, és ezt tudatosan alakították így az új intézményrendszer szervezésekor – hangzott el pénteken az esélyegyenlőségről tartott konferencián.
A Fekete Sasban tartott tanácskozáson előadást tartott Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter, Soltész Miklós, az országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának elnöke, Ferge Zsuzsa szociológus, Lakatos Sándor romaügyekben illetékes miniszteri biztos, valamint Nagy Ágnes, a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója.

Az ország több pontjáról iskolaigazgatók, pedagógusok, romák érdekvédelmével foglalkozó szervezetek képviselői jöttek el a tanácskozásra. Szóba került a Nemzeti Fejlesztési Terv esélyegyenlőségi programja, a sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, a szociális feladatellátás, valamint a foglalkoztatáspolitika kérdései is. Mint kiderült, nem véletlenül Vásárhely adott otthont a tanácskozásnak.

– Megszüntettük az összes általános iskolát, majd újraalapítottuk őket. Mostanra egyetlen egy olyan intézményünk sincs, ahol a hátrányos helyzetű gyermekek aránya meghaladná a 20 százalékot, a bezárt Szántó Kovácsban viszont ez túllépte az 50 százalékot is – mondta Lázár János polgármester megnyitóbeszédében.

Elhangzott: Hódmezővásárhely valamennyi általános iskolájának lett beiskolázási körzete, a helyi önkormányzat álláspontja szerint ugyanis közpénzekből se városszéli szegény-, se belvárosi elitiskolát nem szabad üzemeltetni. Vásárhelyen az itt születendő gyermek életét végigköveti az önkormányzat, egészen az elhelyezkedéséig. Így a város szinte társa lesz a szülőknek a gyermeknevelésben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Energiával takarékoskodó vásárhelyi közgyűlés

Hódmezővásárhely - A globális felmelegedés következtében várható klímaváltozásról szóló tájékoztató… Tovább olvasom